hatharom.com / Blog / Bejegyzések
Hosszú távú fogadások IV. rész
Az általam követett, és kedvelt sportágak szezonjainak nagyjából az egy harmada eltelt, így itt az ideje, hogy hosszú távú...

Az általam követett, és kedvelt sportágak szezonjainak nagyjából az egy harmada eltelt, így itt az ideje, hogy hosszú távú fogadásokra adjam a fejem. A tétjeimet már megtettem, a blogomon öt részben fedem fel tippjeimet, amelyből a negyedik tippet ebben a posztban mutatom be.

Montenegró nyeri a 2014-es kézilabda Európa-bajnokságot

A tippjeim közül ennek az eseménynek van a legnagyobb szorzója, de úgy vélem, hogy sanszos, hogy ez is révbe érjen. Alapvetően több válogatottnak is esélye van arra, hogy megnyerje a 2014-es kontinensviadalt, de jelenpillanatban úgy vélem, hogy erre a legnagyobb esélye, a címvédő Montenegrónak van.

Montenegró 2012-ben volt a női kézilabda csúcsán, hiszen a Buducsnoszt májusban megnyerte a Bajnokok Ligáját, míg a női válogatott augusztusban olimpiai ezüstérmet szerzett, míg decemberben megnyerte az Európa-bajnokságot. Ezt követően viszont kiengedtek a játékosok, a Podgorica 2013-ban csak a nyolc közé jutott be a BL-ben, míg a válogatott mindössze a legjobb 16-ig verekedte magát a világbajnokságon. Az előző szezonban viszont már helyre állt a rend, a Buducsnoszt döntőzött a legrangosabb európai kupasorozatban, a válogatott pedig simán harcolta ki az Eb részvételt. Arról nem is beszélve, hogy ezt a formát átmentették az idei szezonra a montenegróiak, hiszen a most futó évadban csúcsformában vannak a játékosok.

A gárda decemberi összetétele szinte semmit sem változik a 2012-es Eb-győztes gárdához képest, maximum Ana Djokics hiányát érezheti meg a válogatott, de Szara Vukcsevics pótolhatja őt. A mester Dragan Adzsics maradt, aki a Buducsnosztnak is a trénere, avagy kiváló a kapcsolata a játékosokkal. Ezen kívül az sem meglepő, hogy a balkáni válogatott, hasonlóan a Adzsics klubcsapatához, kőkeményen védekezik, ezzel a taktikával pedig kézzel fogható eredményeket tud felmutatni Montenegró.

Folytassuk az Eb lebonyolításával. A tornára 16 gárda kvalifikálta magát, a csapatokat pedig négy darab négyes csoportba sorolták be. A kvartettekből hárman jutnak tovább a középdöntőbe, ahova viszik magukkal az egymás elleni eredményeiket. A középdöntős hatosokból az első két helyezett jut az elődöntőbe, amelytől kezdődően egyenes kieséses rendszerben fejeződik be a torna.

Montenegró a D-csoportba kapott besorolást, Szlovákia, Szerbia és Franciaország mellé. A szlovákok nem nem lehetnek ellenfelek a balkániak számára, könnyed sikert érhetnek el ellenük, Dragan Adzsics, akár a B csapatáti is pályára küldheti északi szomszédaink ellen. A szerbek jól szerepeltek a legutóbbi Eb-n és vb-n, ezek alapján akár kemény meccset is játszanak Katarina Bulatovicsék. Ám a szerbek jó teljesítménye csak annak volt köszönhető, hogy hazai pályán játszhattak, hiszen már a selejtezősorozatban is bebizonyították, hogy házon kívül nem túl acélosak, magyarán Adzsicsék könnyedén elbánhatnak a szomszédaikkal is. A franciák ellen alapvetően rangadót játszanának a montenegróiak, de Alisson Pineau sérülése átírja a forgatókönyvet. Pineau kiesése komoly érvágás a franciák számára, mind védekezésben, mind támadásban, ami a balkániak felé billenti a mérleg nyelvét nálam. Elméletben van esélye Pineaunak arra, hogy játsszon az Eb-n, de a dolgok mai állása szerint kihagyja a kontinensviadalt. Vagyis minden esélye megvan arra Montenegrónak, hogy száz százalékos teljesítménnyel jusson a középdöntőbe, ahol vélhetően a német, a svéd és a horvát válogatottal találkozhat.

A balkániak horvátok elleni csatájában csak a hazai pálya előnye írható Horvátország számlájára, minden más Bulatovicsék mellett szól. A németeknél Susann Müller, a vb-gólkirálya sérülés miatt akár ki is hagyhatja a kontinensviadalt, nélküle pedig nem képviselnek nagy játékerőt a nyugatiak, akiknek egyébiránt a nagy csapatok ellen évek óta nem megy. A svédek kiszámíthatatlanok, de leszállóágban vannak, hiszen a 2010-es dán-norvég közös rendezésű Eb döntője óta nem tudnak egy épkézláb eredményt felmutatni. Ergo Montenegró könnyedén masírozhat be az elődöntőbe.

A négy között szerintem a magyar, dán duóból kaphat ellenfelet Adzsics legénysége. A dánok, hasonlóan a svédekhez, teljesen kiszámíthatatlanok, hiszen a világversenyek döntő többségén jól szerepelnek, de ha rosszul kezdik a viadalt, akkor annak a tornának gyakorlatilag lőttek. Mivel már a csoportkörben és a középdöntőben is húzós mérkőzések várnak a skandinávokra, így véleményem szerint ekkora már elkészülnek erejükkel, avagy Montenegró átmasírozhat a piros-fehéreken. A magyarokkal már jobban megszenvednének Milena Knezsevicsék, de Zácsik Szandra és főleg Görbicz Anita nélkül az én szememben félkarú óriás válogatottunk. Ahogy a horvátoknál, úgy nálunk is gyakorlatilag csak a hazai pálya előnye hozható fel a balkániakkal szemben.

Úgy vélem, hogy egyedül Norvégia állhatja útját a montenegrói aranynak, akikkel szerintem a döntőben találkozhatnak Bulatovicsék. Ám a skandinávoknál Katrin Lunde-Haraldsen biztosan nem vesz részt az Eb-n, avagy a válogatott egyik méregfoga máris kihúzva. Ezen kívül Heidi Löke is lemondta a válogatottságot, de októberben meggondolta magát és mégis vállalja a szereplést norvég színekben, viszont ki tudja, hogy ezek után milyen passzban lesz, az olimpia óta leeresztőben lévő Norvégiában.

Összességében Fortuna Montenegróval volt a sorsolásnál, hiszen egyértelműen a gyengébb ágra került, avagy az egyenes kiesésig szépen beosztja erejét Adzsdics gárdája, míg a másik ágon a többieknek vért kell izzadniuk. A 2012-es sikeresztendő után úgy tűnik, hogy újra harapnak a montenegrói lányok, így pedig ilyen szorzón bőven van érték a sikerükben, amely kiválóan védhető, köszönhetően annak, hogy gyorsan kipörög az Európa-bajnokság. Ám véleményem szerint a visszafogadásra nem lesz szükség, hiszen jelenleg - nálam - minden Montenegró mellett szól, avagy úgy gondolom, hogy a csapat megvédi Eb-címét. Érdekes, de erre a fogadási opcióra több helyen is fogadhatunk, de perpillanat a Tippmixpro kínálja a legmagasabb szorzót a balkániakra.

A tipp szorzója: 5.00

A tipp téterőssége: 3/10

A tippet a Tippmixpron játszottam meg.