Hatharom / Blog / Bejegyzések
Erre éri meg fogadni a szerdai topfoci kínálatból!
Játszanak egy Sunderland-West Brom meccset, ahol az iksz mindenkinek jó, de a WBA esetleges veresége esetén sem esik már ki, hiszen a gólaránya 19-cel...

Játszanak egy Sunderland-West Brom meccset, ahol az iksz mindenkinek jó, de a WBA esetleges veresége esetén sem esik már ki, hiszen a gólaránya 19-cel jobb, mint a Norwiché, és ha még egy nagy pofonba is beleszalad a birminghami együttes szerdán, a Kanárik akkor sem verik meg tizenakárhány góllal az utolsó fordulóban az Arsenalt. A Real Madrid mindig megszenved a Valladolid vendégeként, ráadásul mindkét csapatnak óriási szüksége van a pontokra, és a Királyi Gárda igen nyögvenyelős produkciót nyújtott a Valencia ellen vasárnap. Így egy mérkőzés maradt, amibe úgy gondolom, hogy nagyon is érdemes fektetni.

A Manchester City a kedvenc ellenfelét - legtöbb győzelmet a birminghami csapat ellen érte el az Égszínkék gárda a Premier League-ben -, az Aston Villát látja vendégül szerdán, amely meccsen lényegében le is rendezheti a bajnokságot, hiszen a Liverpool hétfői döntetlenjének köszönhetően két mérkőzésen négy pontra van szüksége a hazaiaknak. Ebből pedig hármat már a hét közepén begyűjthet, hiszen a City a legerősebb hazai pályán a Premier League-ben, továbbá legutóbbi hat otthoni bajnoki mérkőzését kivétel nélkül megnyerte a manchesteri gárda az Aston Villa ellen. Arról nem is beszélve, hogy a birminghamiek szombati győzelmükkel kiharcolták a bennmaradást, így számukra teljesen mindegy, hogy milyen eredmény születik szerdán...

A vendégeknél Gabriel Agbonlahor játéka erősen kérdéses, míg Christian Benteke, Líbor Kozak és Joe Bennett pedig biztosan nem lép pályára, három vagy négy kulcsjátékosról beszélünk. Ezzel szemben a hazaiaknál Yaya Touré és Jesús Navas is felépült sérüléséből, így csak Sergio Agüeróra nem számíthat Manuel Pellegrini. Sokakban felmerülhet, hogy az argentin csatár hiánya komoly érvágás a manchesteriek számáar, azonban az elmúlt hetekben Edin Dzeko repíti a City hajóját. A bosnyák támadó utóbbi két mérkőzésén három gólt is szerzett, amelyek hat pontot hoztak a hazaiak konyhájára.

Noha, Pellegrini azt nyilatkozta a mérkőzés előtt, hogy nem akarnak a 2012-es szezon hibájába esni, vagyis, hogy a szezon végén számolgatni kelljen a gólokat, inkább mindkét hátralévő találkozójukat meg akarják nyerni, ám még is úgy érzem, hogy szerdán és vasárnap is komoly gólparádéra számíthatunk a manchesteriektől. Egyrészt a City támadógépezete a legjobb a ligában, bárki képes gólt szerezni a hazaiknál, másrészt a Villa védelme enyhén szólva is pocsékul teljesít, főleg a nagycsapatoknál, idegenben. Ráadásul a birminghamieknek nagyon nem megy az Etihadben, az utóbbi időkben - bajnoki találkozókon - rendre megszórja a hazai csapat a vendéget.

Még az is lehet, hogy a 100. manchesteri gól is megszületik a bajnokságban, amihez négyet kellene gurítania a City-nek, ám én óvatos duhaj maradok, így legalább három hazai találattal is beérem. Ami a fentieket figyelembe véve, továbbá azt, hogy az utolsó öt hazai mérkőzésén 15-ször volt eredményes Pellegrini alakulata, egyáltalán nem lenne meglepetés...

Manchester City-Aston Villa 4-0

A tipp szorzója: 1.61

A tipp téterőssége: 7/10

A tippet a Bet365-ön játszottam meg.