Adott egy sportág, egy világbajnokság, és adott 24 ország válogatottja, melyek a nemzetközi szövetség által meghatározottak szerint jogosan utazhatnak a vb-re. Nézzük, kik is adják ezt a 24 csapatot. 2 hely biztosított a rendezőnek és a regnáló bajnoknak. 3 Afrikának, Amerikának, Ázsiának és Európának, 1 pedig Óceániának. 8 további helyet adnak az előző vb 1.-8. helyezettje alapján legjobban szereplő kontinensnek. Az utolsó hely pedig a korábbi győztes válogatott kontinensének jut. Ezek tehát azok a szabályok, amelyek alapján ki lehet(ne) jutni a kézilabda világbajnokságra. De az első mondat logikája mentén haladva adott az IHF is, ami úgy néz ki azt csinál, amit akar. Önkényesen, saját magát szembeköpve úgy dönthet bármikor, hogy ez a kijutási rendszer csak akkor érvényes, ha a németek is kijutnak a vb-re. Javaslom a nemzetközi szövetség döntéshozóinak, hogy a szabályzatba is illesszék be ezt a módosítást, akkor nem nyavalyoghatna a pórnép.

De nézzük végig akkor, hogy mi is történt az elmúlt időszakban a vb-résztvevőkkel kapcsolatban. Először is az ausztrálok indulási jogát elvették, mivel az IHF úgy döntött, nem ismeri el többé tagjaként a szövetségüket (persze ez más világversenyre nem érvényes, ami azért elég meglepő egy eljárás). Ezt talán az ausztrálokon kívül még le is nyelte volna mindenki, ha a felszabadult helyet Izlandnak adták volna. A szabályok ugyanis világosan kimondják, hogy ilyen esetben a legerősebb kontinens (szinte mindig Európa) bajnokságának eredménye alapján a közvetlenül ki nem jutott legjobb csapat kapja a megüresedett helyet. A 2014-es Eb alapján ez pedig Izland volt. Az már csak a sors iróniája, hogy 2005-ben e szabály mentén jártak el a női vb-n, és így Tajvan helyett a már sokat emlegetett németek utazhattak akkor Oroszországba. Na de térjünk vissza a katari eseményhez.

A németek Katarba erőszakolása után 2 válogatott is furcsa körülmények között lépett vissza a szerepléstől, majd később jelezték, hogy mégis indulnának. Az IHF döntésére várva több verzió is szóba jött a lehetséges kvótát szerzőkkel kapcsolatban. A legvalószínűbbnek az tűnt, hogy a visszalépésüket meggondoló Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek mehetnek Katarba. A korábbi döntés alapján azonban a 2013-as vb-t is fegyelembe vehették volna a döntéshozók. Ekkor a szabadkártyához Magyarország és Szerbia jutott volna. A harmadik verzió szerint az Eb-eredményük alapján Izlandnak és a mieinknek kellene adni a két felszabaduló helyet. Az IHF azonban egy negyedik mellett tette le a voksát. Egy kvótát kapott Európa, egyet pedig Ázsia. Ez még igazságosnak is tűnt, egészen addig, míg ki nem derült, hogy Izland mellett így Szaúd-Arábia kapta a másik helyet. A dél-koreaiakat ugyanis valahogy eltüntették az útból, akik bizony az arab ország előtt végeztek a 2014-es Ázsia-bajnokságon. Ez szintén meglehetősen furcsa és nem kevésbé korrupt döntés volt., ahogy az ausztrálok kigolyózása is.

Az IHF tehát kirakta az ausztrálok szűrét, majd kirugdosta a németeket a vb-re. Később szabadkártyát adott Izlandnak az Eb-eredményük miatt, és Szaúd-Arábiának ismeretlen indokok által vezérelve. Az már csak nekünk ad okot a bosszankodásra, hogy ha mindkét esetben a 2013-as vb-t, vagy akár a 2014-es Eb-t veszi figyelembe a szövetség, akkor mi is készülhetnénk Katarba. Az meg aztán csak hab a tortán, hogy az osztrákoktól elszenvedett vereség miatt előzött meg minket Izland a dániai Eb-n.

Több meglehetősen furcsa döntés előzi meg tehát a januári vb-t. A legfelháborítóbb azonban mégiscsak a németek szerepeltetése, amellyel így komolytalanná tették egy világesemény nagyját. Mi lesz, ha a németek összekerülnek az őket a selejtezőben kiütő lengyelekkel? Azokkal a lengyelekkel, akiknek nem mellesleg a szövetségi kapitányuk német. Valószínűleg azonban nem ez lesz az egyetlen furcsa jelentet Katarban.

UPDATE!

Azt hozzá kell tennem a fentebb leírtakhoz, hogy írásom célja nem az az iránti siránkozásra irányult, hogy miért megint szegény magyarok járnak rosszul. Mondandóm lényege független a történetben szereplő nemzeti együttesektől. Az IHF által alkalmazott eljárások tényszerű közlése, összefoglalása és véleményezése volt legfőbb indíttatása e cikk létrejöttének.

Ami a magyar válogatottat illeti, véleményem szerint nem ilyen kiskapukba és külső segítségbe kellene kapaszkodnunk, hanem a játékra koncentrálnunk és jelen esetben a szlovéneket legyőznünk.

A nyár elmúltával véget értek a korosztályos világversenyek is a sportágban. Szerencsére mind a 4 Európa- és világbajnokságon ott volt a magyar csapat, és nem azért mert valamelyik eseményt is mi rendeztük volna. Hogyan is állunk az utánpótlás terén?

Női ifjúsági válogatott (U17-Eb 9. és U18-vb 15.)

Kezdjük a legfiatalabb hölgyekkel. A tavalyi U17-es lengyelországi Eb 9. helye után az idei világbajnokságon mindössze a 15. helyen végzett a magyar csapat. A valóság azonban ennél egy fokkal pozitívabb. Már az Európa-bajnokságon is rendkívül hullámzó képet mutatott a válogatott. Súlyos vereséget szenvedtünk a későbbi ezüstérmes oroszok ellen, viszont mindössze 3-mal múltak felül minket a későbbi győztes svédek. Kikaptunk a szlovákoktól, de 12-vel vertük az őket kitömő cseheket. Ez a kétarcúság jellemezte a lányokat az idei vb-n is. Habár ez nem meglepő, hiszen a kiszámíthatatlanság amúgy is gyakori a női sportoknál, hát még, ha ilyen fiatal és tapasztalatlan korosztályról van szó. A vb-n csoportelsőként jutottunk tovább, legyőzve az egy évvel korábban még túl erősnek bizonyuló oroszokat, norvégokat, Paraguayt, Kongót és Japánt. A későbbi szereplést illetően ezek után merészebb álmai is lehettek a lányoknak. A nyolcaddöntőbeli, hollandoktól elszenvedett egy gólos vereség azonban traumaként hatott. A következő 2 meccset is elbukták a lányok, így csak a 15. helyért játszhattunk, ahol azért becsületből jól elvertük a franciákat. A legutóbbi két világversenyen elért 9. és 15. hely elég gyászos. Egy utánpótlás csapat esetében azonban nem mindig a végső helyezés a mérvadó. A mérkőzéseken az látszott, hogy van potenciál a csapatban, vannak a későbbiekben a felnőttek között is eredményes játékra prognosztizált játékosok, hogy mást ne mondjak, ott van a Vácban jeleskedő Hámori Konszuéla.

Női junior válogatott (U19-Eb 2. és U20-vb 7.)

Az eggyel idősebb korosztály az előbbinél sokkal pozitívabb képet mutat. Számos, felnőtt szinten is jól teljesítő játékos alkotja a csapatot. A teljesség igénye nélkül: Bíró Blanka, Sirián Szederke, Kurucz Ivett, Szekercés Luca, Walfisch Mercédesz,Mészáros Rea, vagy épp Virág Noémi. A csapat a tavalyi Eb-n óriásit küzdve ezüstérmes lett, míg az idei világbajnokságon hasonló forgatókönyv szerint történt minden, mint az ifjúságiaknál. A csoportból 100%-os teljesítménnyel továbbjutva a következő akadályt még sikerrel vették a lányok, később azonban két fájó, egy gólos vereséget szenvedtünk a németektől (a negyeddöntőben), majd a románoktól (a helyosztón). A 7. helyet az utolsó meccsen sikerült azért megszerezni, amely helyezés nem tükrözi igazán a csapat mutatott teljesítményét, amely nálam kiváló minősítést érdemelt.

Férfi ifjúsági válogatott (U18-Eb 2.)

A tavaly még a serdülők között szereplő válogatott idén már részt vehetett a lengyelországi U-18-as Európa-bajnokságon, miután a németországi selejtezőn sikerült kiharcolni az indulás jogát. Az erőviszonyokat ennél a korosztálynál elég nehéz előre megmondani, viszont a kontinensbajnokságon mutatott játék és elért eredmény valószínűleg így is felülmúlta a várakozásokat. Gyakorlatilag a magyar csapat a döntőig vezető úton tönkreverte Európát. Legkisebb különbségű győzelmünket az elődöntőben értük el, ahol hattal vertük a dánokat. Az aranyéremért folyó csatában sajnos azonban alulmaradtunk a csoportkörben még 8 góllal legyőzött franciákkal szemben. Ez azonban semmiképp sem csökkentette reményemet abban, hogy van megmentője az általam eddig elég nagy bajban hitt férfi szakágnak. (Örök 8.?)

Férfi junior válogatott (U19-vb 10. és U20-Eb 9.)

A tavalyi hazai rendezésű vb kudarc után Kovács Péter távozott az akkor 10. helyen végzett válogatott éléről. A csapat idén már Csoknyai István vezérletével vágott neki a januári Eb-selejtezőknek, ahol nagy bravúrt végrehajtva 100%-os teljesítménnyel sikerült kiharcolni a nyári U20-as Eb-részvételt. Habár a selejtezőn még a tavalyi vb-n ezüstérmes horvátokat is sikerült legyőznünk, a kontinensviadalon sajnos csak a 9. helyet szereztük meg. Ez a csapat az, amelyiknek már minimum 3-4 felnőtt szinten is bevethető játékost kéne felmutatnia, ez azonban sajnos nem így van. Az űr pedig az Eb-2. ifjúságiak és a mostani felnőtt csapat között ennél még nagyobb, hiszen az eggyel idősebb korosztály még gyengébb eredményeket ért el anno. A 2012-es Eb-re ki sem jutott, az egy évvel későbbi vb-n pedig 12. lett. 2005 óta az U18-as csapat ezüstje az egyetlen érmünk férfi utánpotlás versenyekről. Ez a 9 év szünet pedig egyszer ki fog ütközni a felnőtt csapat eredményein is. A jó hír, hogy a tavalyi összkép ennél sokkal rosszabb volt. Az ifjúsági csapat a sírból hozta vissza a szakágat.... Legalábbis remélem.

 A magyar férfi kézilabda-válogatott június közepén elszenvedte az utóbbi 10 év legfájóbb vereségét. Azzal, hogy a szlovénektől 32-26-os vereséget szenvedtünk (26-26 is volt az állás), nem jutottunk ki a 2015-ös vb-re. Valami hasonló történt 4 évvel ezelőtt, csak akkor a női válogatottunk búcsúzott a németek ellen. Kérdés, hogy tényleg akkora tragédia ez?

2011 óta a mester, Mocsai Lajos vezetésével ott voltunk az összes világversenyen, és mindegyiken az első nyolc között végeztünk. Bravúr! Mondja ezt a kapitány, a szövetség, és ezért elhiszi a nagyérdemű. Kérem szépen ez nem bravúr, de még csak reálisnak sem nevezhető. Nézzük végig az eredményeket: 2011-ben vb-7. hely, 2012-ben Eb-8., egy évvel később vb-8., majd idén Eb-8. Közben volt egy olimpiai 4. helyünk is. A célkitűzés minden esetben a legjobb 8-ba kerülés volt. Ez így nyersen nagyon jól hangzik, de érdemes az eredmények mögé nézni.

Mocsai Lajost rendkívül jó szakembernek tartom. Viszont vallom azt is, hogy politikusként még kiválóbb. Ő nem a szenvedélyes, hanem a jó politikus edző. Mindig tudja, mit kell mondani a közönségnek ahhoz, hogy sose legyen hibáztatható. Hivatkozott már sérülésekre, kevés felkészülési időre, késői kiutazásra, amihez párosít egy alacsony elvárást, és már meg is van a recept egy sikeres edző számára. 2011-ben úgy lettünk hetedikek, hogy az izlandiak ellen 6-tal kikaptunk a nyitómeccsen, mert ugye későn utaztunk ki. A középdöntőben pedig, mikor már biztossá vált, hogy a 7. helyért mindenképp játszhatunk a spanyolok elleni utolsó meccsünktől függetlenül, már nem is akartunk nyerni. Egy évvel később az Eb-n veretlenül jutottunk tovább a halálcsoportból, a nemzetközi sajtó szerint is esélyünk nyílt az elődöntőre, de hééééj, mi a 8-ba kerülésért jöttünk! Hát kikaptunk a szlovénektől, Izlandtól, majd egy a horvátok számára tét nélküli meccsen döntetlent játszottunk. Maradt a jó öreg 8. hely. Sebaj, ez volt az előre kitűzött cél. Hogy többre is képesek lehettünk volna? Egye fene. Aztán játszottunk egy olimpián is, ahol egy mérkőzésen múlott minden, azt pedig egy hatalmas mázlinak köszönhetően (nem levonva ezzel semmit a játékosok érdemeiből) sikerült megnyerni. Az idei Eb-n aztán 6 mérkőzésből 1 győzelemmel sikerült  megszereznünk a 8. helyet, amelynek biztos tudatában ugye az utolsó meccsünkön az osztrákoktól! szenvedtünk vereséget. De sebaj! A célunkat elértük.

Ha 10-20 év múlva visszagondolunk arra, hogy mit ért el a válogatott ebben a 4 évben, akkor bizony egy olimpiai negyeddöntőn kívül nem sokra fogunk emlékezni. Mocsai Lajos kihozta a csapatból a minimumot, de többet sosem. És mára már ez sem igaz, hisz a vb-ről lemaradtunk. A mester több mint 30 éve edzősködik. Nyert BEK-et, Eb-t, vb-ezüstöt, bronzot, olimpiai ezüstöt, KEK-et. Neki sajnos már nincs nagy motivációja tovább bizonyítani, még több mindent nyerni. Elérte a csúcsot: Ő az ország első számú kézilabdaedzője. Kiégett.

Már korábban említettem, hogy 2010-ben a női csapat szintén elesett a vb-részvételtől. Mátéfi Eszter csapata viszont nem váratlanul szerepelt le. A korábbi világversenyeken egyre hátrébb végzett a csapat, a 2012-es Eb-n már csak 10. lett úgy, hogy 21 góllal kapott ki a norvégoktól. Majd jött egy kezdő, de nagy tudású, és új színt hozó norvég szakember, aki másfél év alatt Eb-bronzig vezette a csapatot. Munkája még a tavalyi vb-n is látszott, ahol a nyolc között csak a későbbi győztes Brazília tudta megállítani együttesünket, de azt is csak a hosszabbításban. Sajnos sosem tudjuk meg, meddig juthatott volna KEB, de látszott vele a fejlődés. Akkor Mátéfi lemondott. Mocsai Lajosnak is ez lenne a dolga, hiszen azt is láthatjuk, hogy a fiatalok bevetése sem a Tanár Úr leggyakoribb edzői húzása. Ha ezt Rióig folytatja, akkor valóban van esélyünk ott lenni az olimpiána Régi Nagy Csapattal, de utána? A következő kapitánynak nehéz lesz újítani. Ha távozik most? Akkor 2 évvel hamarabb el lehetne kezdeni azt, amit már évek óta csinálni kéne.