Ötkarikás szemmel

A matuzsálem nem vallott szégyent Londonban

A díjlovaglás selejtezőjének első napja után búcsúzott a versenyektől a londoni olimpia legidősebb versenyzője, a 71 esztendős Hiroshi Hoketsu. A 15 éves Whisperen lovagló japán versenyző a 17. legmagasabb pontszámot szerezte meg, így számára idő előtt ért véget az olimpia. A veterán lovast nem fogadta ugyan kitörő lelkesedés a lovasversenyek helyszínén, a Greenwich parkban, de ez nem a közönség szimpátiájának hiányát, pusztán szakértelmét jelezte. A nagy hangzavar ugyanis könnyen megzavarhatta volna a pályára lépő lovat, amit nyilván senki nem akart a mezőny legtapasztaltabb lovasának.


Tovább a cikkre

Coubertin is örülne: erről szól az olimpia - fotó

Irgalmatlan nagy harc zajlik minden sportágban a londoni olimpián. Ezt mindenki láthatja, aki nézi a televíziós közvetítéseket, netán olyan szerencsés, hogy a helyszínen szurkolhat a játékok 16 napja alatt. De, szerencsére vannak a fogcsikorgató, öldöklő küzdelmek mellett olyan jelenetek is, amelyek az igazi olimpiai szellemet emelik ki. Ilyenre láthattunk példát vasárnap a férfi 400 méteres síkfutás elődöntői után az Olimpiai stadion rekordtánján. A versenyszám egyik nagy esélyese, a grenadai Kirani James és a mindkét lábán amputált Oscar Pistorius ugyanis futamuk után békésen beszélgetve rajtszámot cserélt egymással.

 

 

Tovább

 

Javításra ítélve - csapataink harcban állnak az olimpián

 



Csapatsportban menőnek lenni az egyik legkirályabb dolog az olimpián, gondoljunk csak bele, két hét konstans sikerélmény, ráadásul a végén tizenvalahány mosolygós hőssel lehet azonosulni, ami még frenetikusabbá teszi az amúgy sem hétköznapi élményt. A fordított verzió viszont értelemszerűen az egyik legrosszabb forgatókönyv, egy bukdácsoló csapat ugyanis kétnaponta rontja el a kollektív hangulatot, ráadásul a végén még a helyezésekért is kapálóznia kell, szóval ugyanúgy uralja az olimpia teljes két hetét, csak épp ellenkező előjellel.

Éppen ezért lenne nagyon fontos, hogy férfi kéziseink és a vízilabdások kicsit összekapják magukat, de sajnos egyelőre kevés a jó előjel, és még kevesebb a sikerélmény. Mert ne legyünk álnaivak, a koreaiak és a románok elleni nyögvenyelős meccsek sikere csak arra jó, hogy elsüthessük a „legalább a győzelem megvan” panelt, önbizalom-növelésre, vagy imázsépítésre kevéssé alkalmas – holott éppen ez lenne, vagy kellene, hogy legyen a cél.

Mocsai Lajos csapatának mentségére annyi mindenképp felhozható, hogy eddig gyakorlatilag tollba mondja a papírformát: szoros vereség a világversenyek elején mindig fogható dánoktól, a vártnál nehezebben kiosztott füles Koreának, majd méretes harakiri Horvátország ellen. Ha sormintában gondolkodunk, jó játék-vereség, rossz játék-győzelem, rossz játék-vereség algoritmust írhatunk fel, ami ugyan szigorúan monoton csökkenő tendenciát mutat, de cserébe felvillantja annak az esélyét, hogy épp a spanyolok ellen vesszük elő az eddig kiváló érzékkel jegelt jó játék-győzelem kombót.

Mocsait ismerve egyébként is valami hasonló lehet a háttérben, hiszen pontosan tudjuk, a mieink egyetlen lehetősége a gyilkosan pontos, patikamérleggel adagolt formaidőzítésben lehet. A keretünk ugyanis se nem elég erős, se nem elég kiegyensúlyozott ahhoz, hogy egy két hetes ciklust teljes lángon égjünk végig – vagyis választanunk kell, és a formánkat akkorra hegyezni, amikor igazán fontos a győzelem. Mocsai ebben viszont akkora tanár, hogy nem is feltétlenül tűnik tizenkilencre lapnak a húzás.

Az mindenesetre jelzésértékű, hogy éppen a spanyolok elleni meccs előtt indult be a varia a keretben, ráadásul első blikkre nem is rosszul, hiszen Putics személyében a nagyon vékonynak tűnő ballökő-különítményünket erősítettük meg. Perez hazautaztatása sajnos várható volt, nagyon nem találta a helyét, ráadásul botrányosan lőtt, ami csak tetézte az egyébként is feltűnően halovány jobboldalunk gyermekbetegségeit. Azt, hogy ezzel párhuzamosan a védekezésünk se szenvedjen mély sebeket, Laluska aktiválásával oldottuk meg, az viszont már megér egy misét, hogy éppen Gulyás Petit áldozta be a változtatás oltárán Mocsai. Így maradt egyetlen balszélsőnk (Iváncsik Tomi otthonról integet), és bár Mocsai Tomi szükség esetén kihúzódhat a sarokba, nagyon úgy tűnik, hogy középen akarjuk megnyerni a sorsdöntő ütközeteket.

Putics előhúzásával ráadásul az sem lehetetlen, hogy kissé kijjebb nyílunk, azaz a hatékony támadójáték oltárán beáldozunk néhány benyelt lerohanást – főleg, ha Barnát a hosszú oldalon kell cserélni, hiszen erre valószínűleg sem idő, sem lehetőség nem lesz az esetek többségében. Ezzel viszont, mivel Csaszi és Lékai is csereszabatos támadás/védekezés között, megint oda lyukadunk ki, hogy kettőt kell variálnunk labdaszerzés után, ami ugye nem feltétlenül egészséges, pláne, hogy Mocsai is abból indul ki, hogy akkor lehetünk igazán eredményesek, ha a hatos falunk ihletett formában áll össze. Meglátjuk mi lesz, annyi biztos, bitang nehéz dolgunk lesz a dánokat kis híján elcsípő szerbek és a spanyolok ellen is.

A vízilabdásoknál ennél némiképp bonyolultabb a helyzet, egyrészt ők bevallottan az aranyért érkeztek, másrészt jóval nagyobb mélységeket járnak meg, Kemény Dénes arcára talán még soha nem ült ki ilyen egyértelműen a tanácstalanság. A védekezés valamiért nem működik, hat a hat ellen is olyan, mintha emberhátrányban pattognánk, a zónánkat átlövik, a centert meg csak három méteren tudjuk megfogni, így nem csoda, hogy zsákszámra nyeljük a gólokat ötméteres szabaddobások és távoli lövések után. Ez mondjuk Montenegró és Szerbia ellen bőven benne van a pakliban, de a románok is bepakoltak tizenöt gyufát – ami korábban elképzelhetetlen lett volna.

Mentő körülmény, hogy a kapott gólok jó része a védőblokkról pattant be, de azt meg pont Kemény Dénestől tudjuk, hogy az ilyesmi javarészt nem véletlen. „Többször elmondtam már: sok szerencsés és balszerencsés momentum van egy mérkőzésen. Szecska védett egy rossz lövést, ami végül is becsorgott a kezéről, emiatt lett hosszabbítás. Olaszország ellen viszont egy általuk védett lövés csorgott be a védő fejéről, döntetlennél. És ezek a nüanszok törvényszerűen igazságosak.” – hangzott az értékelés az eindhoveni Eb után, és bizony nehéz vele vitatkozni.

Most már csak abban reménykedünk, hogy történik valami a csapattal, ami megváltoztatja, ami ellenkező irányba kormányozza a szerencsét… De ne legyenek kétségeink, az ilyesmit ki kell érdemelni. Mondjuk rögtön szombaton, a britek ellen.

Címkék:

Győzelemre született - egy nem mindennapi arany margójára

 

Ne áltassuk magunkat, számítottunk rá. Az elmúlt négy év magabiztos és párját ritkító sikersorozata közben nem csak Dani, de a mi szemünk előtt is csupán az olimpia lebegett – hiszen tudtuk, ha valaki, akkor ő aztán biztosan nem görcsöl be a rettenetes téttől és nyomástól, a magyar úszósport nyakába szakadó gondjaitól. Mert Gyurta Dániel a győzelemre született.

 

És mégsem volt egyszerű. Dani a saját bőrén tapasztalta, hogy a győzelemhez milyen rögös út vezet, hogy semmit sem adnak ingyen, és, hogy a sors bizony sokszor furcsa játékot játszik, még a legnagyobb kegyeltjeivel is. Pedig olyan szépen és egyszerűen indult: egy 14 éves srác elindul világot látni, bekerül a válogatottba, majd a már visszavonult, de még mindig nagy tekintélyű úszópápa, az olimpiai bajnokok garmadáját nevelő és edző Széchy Tamás nemes egyszerűséggel kijelenti, olimpiai bajnok lesz. Mert istenadta tehetség, olyan, amilyen még a dicsőségtől rogyadozó magyar úszósport egén is ritka.

 

Az athéni olimpia, és az ott szerzett ezüstérem, Rózsa Norbert országos csúcsának megjavítása, maga volt a csoda. Dani egy csapásra sztár lett, egy nemzet büszkesége, a Kovács Ági utáni generáció leendő zászlóshajója, a srác, aki hiába volt minden döntőbeli ellenfelénél legalább négy évvel fiatalabb, rutinos, öreg rókákra jellemző dörzsöltséggel ragaszkodott taktikájához. Biztosnak látszott, hogy személyében évekre megvan a mellúszás európai királya - ám jött egy kisebb vargabetű, amire senki sem számított.

 

Utólag már azt mondom, nem csak, hogy törvényszerű volt a visszaesés, de pontosan ez kellett ahhoz, hogy Daniból igazi, érett versenyző, és (bár közhelyesnek hangzik, de) valódi nagy bajnok váljon. Aki ugyanis megjárta a poklot, az mindennél jobban vágyik vissza a csúcsra, abban tombol a bizonyítási vágy, az becsüli a munkát és a küzdelmet, az pontosan tudja, mire megy ki a játék. Gyurta akkor és ott lett igazán felnőtt, akkor és ott vált belőle igazi bajnok, amikor a kudarcok után nem bedobta a törölközőt, hanem előbb állta a pofonokat, majd rázott egyet magán, és elhatározta, visszaüt.

 

Most, az öröm pillanataiban talán már nem is emlékszünk az időkre, amikor tizenegyedikként pottyant ki a hazai Európa-bajnokság előfutamai során, és bár váltig bizakodott, csak olyan időre futotta tőle, amit már 2003-ban, tizennégy éves kisiskolásként is tudott a barcelonai világbajnokságon. Úgy tűnt, a fejlődése megtorpant, és hiába a páratlan zsenialitás, ha a közeg visszásságai, a színfalak mögött zajló küzdelmek, az önjelölt súgók és megmondóemberek rossz irányba viszik Dani szekerét. Kis híján Széles Sándortól is meg kellett válnia, a szövetség (nyilván jót akarva) beavatkozott, és ultimátumokat állított: ha Dani az őt felépítő és a világ élvonalába repítő edzővel akar dolgozni, nyernie kell.

 

Bevallom férfiasan, nem számítottam rá, hogy a 2006-os helsinki rövidpályás Eb-n képes lesz elsőként a célba csapni, de az biztos, hogy innentől számítom Gyurta Dani új karrierjét. A fordulópont nyilvánvaló volt: Dani magának és a színfalak mögött mozgolódó erőknek is bizonyította, képes nyerni, és ha felpiszkálják benne a harci tüzet, bármire képes. Talán ő maga is ekkor határozta el, feláll a padlóról, és bebizonyítja, létezik élet a kudarcok után is, s az igazán erős jellemek éppen a bajban mutatkoznak meg.

 

Mintha az is jót tett volna neki, hogy szépen lassan háttérbe szorult, Cseh László mellett kevesebb jutott neki a rivaldafényből, és bár a 2007-es melbourne-i vb-n már ott volt a legjobbak között, valami még hiányzott. Utólag azt mondanám talán, hogy az önbizalom, a ravaszság, a tudat, hogy képes bárkit megverni: Melbourne-ben például annak idején ketten is gyorsabbak voltak nála az utolsó ötvenen, ami utólag már szinte elképzelhetetlennek tűnik.

 

Közben ötödik volt az olimpián, folyamatosan javult, Európa-csúcsot úszott, ám az újabb, mindezidáig utolsó fordulat, még hátra volt. Újra meg kellett tudnia, hogy lehet még belőle a legjobb, hogy képes győzni, hogy a nemzetközi mezőnyben sincs számára verhetetlen ellenfél. Addig is hitte, hogy a nagy mélységek után van visszaút – de ahhoz, hogy továbblépjen, tudnia is kellett.

 

Ebben segített a 2009-es római vb.

 

Bár hatalmas formában volt, már az előfutamokban látszott, hogy a fizikuma kiváló, a technikája összeállt, és a hajrája is megint megvan, de tény, nem ő kezdte a legesélyesebbként a döntőt. Negyedikként jutott a fináléba, a közvélemény az amerikai Shanteau-t, az ausztrál Rickardot és Sprengert is esélyesebbnek tartotta nála, utóbbi például már az elődöntőben világcsúcsot repesztett – Danitól egy érmet és egy egyéni csúcsot vártunk, nem többet.

 

És itt jön megint közbe a sors, a láthatatlan kéz, ami egyszer ad, másszor elvesz, és az útjai kifürkészhetetlenek.

 

A nagy esélyesek eltaktikázták a világbajnoki döntőt. Sprenger, aki iramból tudta a világcsúcsot, ezúttal taktikázott, Rickard jó szokásához híven nagyon, sőt, talán túlságosan is elkezdte, Shanteau pedig senki másra nem figyelt, csak a mellette úszó ausztrálra. Az utolsó ötvenre úgy fordultak, hogy bár Dani csak hatodik volt, igazán nagy előnyt senki sem épített fel vele szemben.

 

Ez pedig végzetes hibának bizonyult.

 

Gyurta megérezte a „vérszagot”, szívszaggató hajrába kezdett, s ki ne emlékezne, meg sem állt az első helyig. Shanteau még a végén, biztos, ami biztos, a benyúlást is elrontotta, Dani Európa-csúccsal, egy századdal nyert.

 

 

Pont annyival, amennyivel az angol Moorehouse Güttler előtt csapta le az órát Szöulban, a 100 mell olimpiai döntőjében.

 

Meggyőződésem, hogy ez volt a fordulópont, az a lelki áttörés, amikor Dani újra azt érezte, hogy igen, képes rá. Nem csak hitte, immáron tudta is, hogy bárkit képes legyőzni, hogy kijött a gödörből, hogy, ha mindent megtesz érte, összejöhet az álom, az olimpiai bajnoki cím. Innentől, ha nem is sima, de egyszerű volt minden: a legszebben úszó, a legerősebb, a legtehetségesebb versenyző fejben is verhetetlenné vált, s a következő négy évben nem volt az a Kitadzsimába oltott Jamieson, aki le tudta volna győzni őt. Meggyőződésem, hogy ez az élmény, ez a tudat is kellett ahhoz, hogy ne essen kétségbe egy olimpiai döntőben, hogy el tudja viselni az esélyesség terhét, és azt is kiválóan kezelje, hogy ezúttal nem üldöző, hanem üldözött, s neki kell állnia a rohamokat az utolsó huszonöt méteren.

 

Hiába, ő aztán tényleg győzelemre született.

Hogy lesz ebből címvédés?!

 

A brazil női röplabda válogatott csehül áll. Az első csoportmeccsét éppen hogy megnyerte 3-2-re a törökök ellen. Utóbbiak rohamosan feljövőben vannak, de ettől még a brazilok 3-1-re kivégezhették volna őket. Csakhogy elbaltázták a negyedik szettet nyolcpontos előnyből, és így osztozkodni kellett a pontokon (ötszettes meccsen a győztesnek 2, a vesztesnek 1 pont jár).

 

Hogy lesz ebből címvédés?! - Röplabda

Tovább

Címkék:

Londoni képgaléria

Képgalériánk Londonból: 

 

 

Címkék:

Az olimpia legboldogabb önkéntese - videó

Az olimpiákon a sportbeli sikerek mellett az utóbbi években már az önkéntesek hada is hozzátartozik, akik a sportolók, szurkolók konfortérzetéhez, szórakozásához szintén nagyban járulhatnak hozzá. Bármilyen probléma is adódjék a játékok alatt, a több tízezer segítő szándékú ember bármely szituációban segíthet. Olykor persze az önkéntesek sem a legszórakoztatóbb feladatokat kapják (nem viheti minden segítő Usain Bolt kosarát az atlétikai stadionban), olykor a tömegek terelése, a várakozás perceinek feldobása is a "munkaköri" feladatok közé tartozhat. 

 

 

Tovább

Hova tűnt a lányokról a bikini?

A női strandröplabda tornát alighanem a férfiak "kedvéért" hozták be az olimpiai programba. Hogy Londonban mégsem volt telt ház az első napon a lelátón? Talán az esti kezdési időpontoknak, a hűvös brit időjárásnak, ezen keresztül pedig a bikinis lányok elmaradásának is köszönhető...

Ja, nem mellesleg a strandröpi torna jegyeinek 65%-át férfiak vásárolták meg....

 

 

 

 

Tovább

A "last minute" doppingolás lett a divat?

Nem ez az első olimpia, amelyet figyelemmel kísérek életem során, de úgy rémlik, hogy ilyen fokú és gyakoriságú lebukási hullám még sohasem előzött meg egyetlen olimpiát sem. Most naponta érkeznek a doppingolással kapcsolatos hírek - hogy bolgár, török, orosz és még ki tudja milyen nemzetiségű (főleg keleti országokból persze) versenyzőknek kell távol maradniuk a játékoktól. Sajnos ebbe a szórásba mi magyarok is vastagon beleestünk már. A vízilabdázó Török Béla, az evezős Juhász Adrián, no meg a két diszkoszvetőnk, Fazekas Róbert és Kővágó Zoltán "révén"...  :(

 

\"last minute\"? - Olimpiai Játékok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tovább

Olimpiai bemutatkozó sorozat: Varga Ákos

 

Közeledik az Olimpia, ami nem csak a sportszerető közönség számára a legfontosabb sportesemény, de a sportszerkesztőségek számára is.

Kommentátoraink ugyanúgy készülnek az ötkarikás játékokra, mint a sportolók, igyekeznek csúcsformába kerülni és a lehető legjobb teljesítményt nyújtani az Olimpia két hetében. Ráhangolódásképpen ismerkedjetek meg azokkal a kommentátorokkal, akik az idei Olimpiáról közvetítenek. Egy rövid, olimpiai kérdezz-felelekkel mutatkozik be az Eurosport Olimpiai Csapata.

 

Olimpia - Olimpiai JátékokNév: Varga Ákos

Milyen sportága(ka)t közvetítesz az olimpián?

Úszás, kajak-kenu, röplabda, kosárlabda

Mi volt eddig a legemlékezetesebb közvetítésed, mié rt?

A 2008-as olimpiai férfi kosárdöntő. Spanyolország – USA minden idők egyik leglátványosabb, legszuperebb mérkőzése volt, nem várt izgalmakkal.

Magyar siker szempontjából Gyurta Dani két vb aranya és Cseh Laci olimpiai ezüstjei


 

 

Címkék: