Megmutatták a fiúk, hogy mit is tudnak. Szégyeljük magunkat, akik fel voltak háborodva a románok elleni, bukaresti meccs után! Igenis tévedtünk. Be kellene ismernünk. Nem jól láttuk azt a meccset. Tévedtünk, mikor elégedettlenek voltunk. Gondolhatnánk most. Különösképpen, ha Dzsudzsák mérkőzés utáni nyilatkozatára gondolunk: "Magunkért játszottunk, nem akartuk sajnáltatni magunkat, és ha másnak nem, legalább a hozzátartozóknak örömet okoztunk. Ez aztán igen! Vegyen már vissza ez az elkényeztetett ficsúr az arcából. Még neki áll feljebb? Egy nulla volt, amit Románia ellen nyújtott, most meg azt hiszi, hogy ő a király, mert legyőzték a fergeteges észteket. Mi az, hogy "magunkért játszottunk"? Én úgy gondolnám, hogy nem a téren játszogattak a pö..ükkel, hanem a nemzeti színű szerelésben az országukért.  Neki sikerült elfelejteni mi történt Romániában. Nekem pedig nem. Balázska rendkívül rövid memóriával lett megáldva vagy csak hülyének nézi azokat, akik még emlékeznek 3 napnál távolabbra is. Felháborító egy alak. Fogná be a száját inkább. Habár az öszinteséget értékelni szoktam, most jobban tette volna, ha gondolkodik, mielőtt mond valamit. Már, ha képes lenne gondolkodni. 

Egervári nyilatkozatával viszont egyet tudok érteni: "Megmutatták a hazai közönségnek, hogy az elmúlt három év nem a véletlen műve volt." Ezt jól mondja. Mert ebben a három évben benne van ám sok minden. Benne van például a múlt pénteki románok elleni zakó. Benne van még sok-sok kilátástalan, elképzelés nélküli, katasztrófális játékkal fűszerezett mérkőzés. Benne van rengeteg igérgetés és fogadkozás. Meccsek utáni magyarázkodás. Tele van talajtól elrugaszkodással és földre érkezéssel. Benne van az is, hogy kb. az egész ország szeretné, ha Sanyi bácsi venné a sátorfáját és meg sem állna jó messzire a magyar 'határ' túlsó felétől. Benne van az is, hogy nem mindenki él memőria nélkül. Az is, hogy Sanyi bácsit majdhogynem senki sem tartja szakembernek. Az is, hogy Dzsudszák jobb lenne, ha megmutatná erősebb ellenfelek ellen, hogy mit tud és nem egy gyengébb ellenfél utáni győzelem után érezne elégtételt az 'ellenséges' közönséggel szemben.

Egervárit idézném megint: "A hihetetlenül motivált játék meghozta a sikert." Szóval az észtek ellen már volt motiváció. A románok ellen az nem volt. Minek is lett volna. Azt gondolták biztos, hogy Románia ellen elég a cipőket felküldeni a pályára. Menni fog az magától is. Motiváció? Románia ellen? Bukarestben? Gyűlöletkatlanban? Oda minek a motiváció? Érdekel az a meccs valakit is? Nem az a meccs a fontos. Hanem az észtek elleni. Itt már volt motiváció. De, ha komolyan gondolkook, akkor rá kell jönnöm, hogy Egervárinak van ebben a szösszenetében is igazság. Hogy mi az? Őket mi motiválja? A 'népharag'! Mert valahogy olyan érzésem van, hogy ez már megtörtént a múltban. Őgy emlékszem, hogy a tavaly hollandok elleni meccs előtt ment az gérgetés, hogy 'most aztán elkapjuk a hollandokat', most kétvállra fektetjük őket', 'mikor, ha nem most?'. Volt ám akkor is hitegetés. Mi meg szépen bedőltünk nekik. Aztán jött a felébredés. Elég kínos felébredés volt ám az. (Mint a román meccs alatt.) Jött is a 'népharag'. A török meccs előtt behízták a 'farkukat' 'aranylábú kedenceink'. Aztán 'megmotíválták magukat', valószínűleg akkor is maguknak és kedves családjuknak játszottak, aminek egy törökök elleni győzelem lett a vége. Akkor az elég hihetetlennek tűnt. Pedig megtörtént. Mondjuk az igazsághoz hozzátartozik, hogy akkoriban a törököknek is megvolt a maguk 'Sanyi bácsija'. Most rugnának nekünk egy hatost, de ez nem számít, mert volt szerencsénk kkor találkozni velők, amikor még ők is Sanyi bácsival készültek fel ellenünk. Ok, tegyünk félre minden rosszindulatot és fogadjuk el, hogy jobbak voltunk és vagyunk a törököknél. Meg a románoknál is. Csak azt nem sikerült a pályán megmutatni, mivel ellenük nem volt elég motivációs erő.

Én egyet mondok. Nem érdekel , hogy bárki más mit gondol, én azt mondom, hogy ennek a csapatnak 'ostor' kell. Mazohisták szegények. Bejött már a holland meccs után és bejött most is a román meccs után. Nekik a 'népharag' a motiváció. Továbbá az, hogy a családtagoknak játszhatnak és haragudhatnak a csúnya közönségre. Szóval ezt kell az agyunkba vésni és, ha ezt megértjük, akkor a hollandokat is verni fogják 'aranylábú kedvenceink'.

Szóval jelszó: 'népharag' (és ebben az esetben akár még világbajnokságot is megnyerjük. A szerethetőt nem szeretni kell, hanem nem szeretni és akkor nyernek. Érti ezt mindenki. Nem szabad szeretni őket. Egy kicsit abszurd, de ha ez kell a győzelmekhez, akkor döbtést kell hoznunk. Ellenkező esetben Hollandiában megint az égés jöhet a sorminta szerint. Álmodozás, hitegetés, álmodozás, felébredés. Kell ez nekünk? Döntsük el, hogy mit akarunk! Akarjuk, hogy győzzenek az 'aranylábúak'? Ha igen akkor nem szabad rájuk hallgatni, de továbbra sem szabad szeretni a 'szerethetőt'. Majd csakis a repülőtéren, mikor Rió felé felszálláshoz készülődnek. Akkor áruljuk csak majd el nekik, hogy mi is részesei voltunk az ő sikereiknek. Mert nélkülünk ez mit sem érne, nem igaz? És még bocsánatot is fogunk kérni Balázskától, meg Sanyi bácsitól. 

Elnézést, hogy túl messzire kalandoztam. Még Sanyi bácsi és Balázska nyilatkozatának a hatása alatt vagyok.

Amúgy meg minden szó teljesen felesleges. Egyszerű a képlet. Ők azt igérték, hogy Rióba kijut  a csapat. Nemsokára kiderül az is. Ha kijutnak, akkor gratulálok nekik, ha meg nem akkor fogják be a szájukat, ne magyarázkodjanak, ne sértődgessenek, nézzenek magukba és a szakmaiatlan stáb menjen el nyugdíjba. Ennyit erről. Jó éjszakát, szép álmokat! 

Még egy valami. Csak csendben. Csak mi szurkolók ne felejtsük el, hogy mi kell a sikerhez...