Egervári - kis túlzással élve - csak olyankor nem csinál hülyeséget, amikor alszik. Ha beszél, akkor magát múlja felül a  nagyobbnál nagyobb sületlenségekkel.

"Én másképpen látom. 4-1-re kikaptunk, de mégsem azért, mert szervezetlenek voltunk - mondta a 'szakember'. 

Mit lehet arra mondani, mikor az ellenfél tizenhatosánál két emberünk letámadást alkalmaz, miközben a többiek pedig húzódnak vissza? Két dolog merül fel.

1.A játékosok nincsenek tisztában a feladatukkal. Mert olyan nincs, hogy egyesek letámadnak és közben meg mások visszazárnak

2.Egyes játékosok fittyet hánynak a taktikai utasításnak. (Már ha volt ilyen) Válogatott szinten ilyen nem megengedhető, elfogadhatatlan.

Mivel játékosaink olyan klubbokban játszanak, ahol tisztában vannak a taktikai utasitasokkal, így nem hiszem, hogy klubjaikban ez előfordulna. Mert amennyiben ez előfodulna, akkor többet szerepet nem kapnénak a csapataikban. Legalábbis komoly csapatoknál ilyen taktikai fegyelmezetlenséget büntetlenül nem úsznak meg.

Én inkabb arra gondolok, hogy játékosaink nem voltak tisztában azzal, hogy mit is kellene csinálniuk a pályán.

Megfigyelhető volt a Videoton Európa Liga mérkőzésein, hogy a játékosok tudták, hogy mi a feladatuk. Tudták, hogy egyénileg és csapatként mit kell tenniük. Nem fordul elő náluk, hogy a csapatrészek között 70 méteres távolság legyen mikor nem nálunk van a labda.

Az teljesen tisztán látszott, hogy játékosaink nem voltak összhangban a hollandok elleni meccsen. Mivel válogatott szintről beszélünk, mágpedig egy olyanról, amelyik már hosszú ideje együtt van és építkezik, ezért nyugodtan kijelenthető, hogy a szakvezető hibája megkérdőjelezhetetlen.

A védelmi hibáink nem feltétlenül azért következtek be, mert a játékosaink nem a világ legjobbjai. Megint csak a Videoton védekezésére tudnék utalni, hogy ne menjünk túl messzire. Ez legfőképp az edző felelőssége. Az ellenfél a labdát a kapunk felé íveli, egyesek futnak kifelé, egyesek megállnak és nézik a labdát, mások meg kétségbeesésükben probálnak az ellenfél után iramodni. Ezt én fejetlenségnek nevezném. Nincs miről beszélni. Komolyabb helyeken ilyen edzőt nem alkalmaznak, akinek a játékosai ilyeneket művelnek. Ez a nevetség kategóriájába tartozik, jobb helyeken. Sajnos nekem nincs kedvem ezen nevetgélni. Azonban örulnék neki, ha többet nem kellene ilyet látnom saját válogatottamtól. Csak annyit kellene ezért tenni, hogy olyan valakit kellene a válogatott élére kinevezni, akinek a szakértelme át tud ragadni, az egyébként jobb sorsra érdemes labdarúgóinkra.

"Most sokan temetnek bennünket, fenik ránk a fogukat, elverik rajtunk a port. Magyarországon meg kell szokni, hogy a közvélemény egy mérkőzés alapján ítélkezik. Volt már egy olyan magyar válogatott nem is túl régen, amelyik három esztendeig sikert sikerre halmozott, aztán nagyot bukott és minden örömöt elfelejtett mindenki. Engem a hollandoktól elszenvedett, kétségtelenül fájó kudarc azonban egyáltalán nem rendít meg. Sneijderék jobbak voltak, megérdemelten nyertek, gratulálok nekik, ettől függetlenül nekem, vagy nekünk miért kellene feladni az álmainkat? Sok van még hátra…"

Nem tudom melyik válogatottra gondol amelyik sikert sikerre halmozott és nem is olyan régen volt. Nekem 1985 ugrik be, ami elég régnek tünik. Ebből is látszik, hogy az agya máshogy jár, mint a sikerre teljesen kiéhezett magyar szurkolóké.

Az álmainkat nem szabad feladni, abban egyet értünk. Viszont csak álmodozni nem elég. Önbecsapással meg sokáig nem juthatunk. Ilyen játékkal, mint amit kedden láthattunk a negyedik helyre talán odaérhetünk. És mi van, ha októberben sem úgy alakulnak majd a dolgok, mint ahogy az álmaidban látod Sanyi bácsi?