Csank János szerint az egyik ok, amiért nem lehetünk sikeresek mert “70-80 ezer igazolt labdarúgóval nem tudjuk felvenni a versenyt”. 

Felmerül néhány kérdés ezzel kapcsolatban. Miért van kevés igazolt focista Magyarországon? Ez kinek a felelőssége? Az edzők is felelősek ezért? Az igazolt labdarúgók száma függ a labdarúgásunk minőségétől? A minőség függ az edzőktől? Az edzők minősége befolyásolja labdarúgásunk minőségét?

 

Ahol a legtöbb igazolt játékos van ott a legeredményesebb a csapat? A lista ezt mutatja? Abszolút egyenes lenne az összefüggés? Az USA 2. az igazolt labdarúgók számát illetően. Dél Afrika a 7. helyen van. Kanada a 10. helyen van. Kína a 12. helyen. Spanyolország pedig csak a 16.helyen található. Argentina csak a 27.helyen van ezen rangsorban…

 

Szóval nézzünk néhány adatot:

 

Magyarország

Népesség: 9,906,000

Igazolt labdarúgók száma: 127,226

(Forrás: www.fifa.com)

 

Néhány példa, hogy kisebb népességű ország kevesebb vagy hasonló igazolt számú labdarúgóval kiket nevelt ki és mely top csapatokban játszanak legjobbjai.

 

Uruguay

Népesség: 3,286,314

Igazolt labdarúgók száma: 41,800

Luis Suarez (Ajax, Liverpool),

Diego Forlan (Manchester United, Villareal, Atletico Madrid)

Edinson Cavani (Napoli, Paris Saint-Germain)

 

Horvátország

Népesség: 4,290,612

Igazolt labdarúgók száma: 109,799

Lika Modric (Tottenham, Real Madrid)

Mario Mandzukic (Bayern Munich)

 

Szerbia

Népesség: 7,181,505

Igazolt labdarúgók száma: 132,182

Branislav Ivanovic (Chelsea)

Alexandar Kolarov (Manchester City)

Matija Nastasic (Manchester City)

 

Szlovénia:

Népesség: 2,061,109

Igazolt labdarúgók száma: 30,725

Samir Handovic (Inter Milan)

 

Bosznia-Hercegovina

Népesség: 3,839,737

Igazolt labdarúgók száma: 69,040

Edin Dzeko (Manchester City)

Miralem Pjanic (Roma)

 

Montenegro

Népesség: 620,029

Igazolt labdarúgók száma: nincs adatom, de valószínűleg nem éri el a magyarországi számot.

Mirko Vucinic (Juventus)

Stevan Jovetic (Manchester City)

 

Portugália

Népesség: 10,562,178

Igazolt labdarúgók száma: 132,734

Cristiano Ronaldo (Real Madrid)

Pepe (Real Madrid)

Fabio Coentrao (Real Madrid)

 

 

Arra is találhatunk példákat, amikor egy országnak a népessége sokkal kisebb,  mint hazánké, igazolt labdarúgóinak száma is jóval kisebb, játékosai sem a legnagyobb európai kluokban játszanak és mégis sikerült a pótselejtezőt jelentő 2.helyet elérni a csoportukban, miközben a selejtezők előtt a 6.kalapból nyertek besorolást. Nem is kell messzire visszamenni az időben, mert itt van erre a legújabb példa.

Izland, népesség: 325,010, Igazolt labdarúgók száma: 21,508

 

Azt már inkább fel sem vetem, hogy Magyarország 1986 óta nem volt világbajnokságon és 1972 óta euróbabajnokságon. Mialatt kisebb népességgel rendelkező vagy/és kevesebb igazolt labdarúgóval rendelkező országok sora vett részt nagy nemzetközi tornákon. Csak a példa kedvéért Uruguay a 2010/es világ bajnokságon 4.helyet szerzett…

 

Az, hogy mennyi igazolt labdarúgónk van az nagyban függ a benne dolgozók munkájának minőségétől. Ha nem így lenne, akkor más sportágakban sem lehetnénk sikeresek. Márpedig elég csak a vizilabdázók egymás utáni 3 olimpiai aranyérmét említeni az utóbbi 20 évből. Ám szerencsére rengeteg sikert értek el magyar sportolók az utóbbi évtizedekben, mialatt a magyar labdarúgás csak agonizál.

 

Egy másik megközelítésből is érdemes megvizsgálni a dolgot. A Magyarországon dolgozó labdarúgó edzők között vannak, akik sikereket érnek el az országhatáron belül. Ilyen sikerek esetén a dicsőségben fürdenek és nagyon büszkék magukra. Ám én azt mondanám, hoyga a sikereket magukénak vallják, akkor a kudarcokkal is úgy kell tenni. Szóval felmerül bennem, hogyha elháritják a felelősséget a kudarcok esetén, akkor a sikerek sem tőlük függenek? Akkor meg minek vannak ott? Ebben az esetben nincs szükség rájuk. Maguktól is mehetnek az események. Sajnos sokszor eszembe jutott a válogatott meccseket látva, mikor még Egervári volt a szövetségi kapitány, hogy annyit amennyit nyújtott a csapat azt Egervári nélkül is képes lett volna véghezvinni. Sőt néha az volt az érzésem, hogy talán még többet is elérhetne a csapat, ha Egervári nem lenne ott és nem akadályozná őket az alkalmatlanságával. Mert van egy érzésem, hogy egyes játékosok már most többet értnek a fociból, mint Egervári. Az intelligensebbekre gondolok.

 

Szóval az mindenki számára világosnak kellene, hogy legyen, a tehetségek kinevelése, a nemzeti csapat sikeressége nem az igazolt labdarúgók számától függ. Még csak nem is a népességtől. Az ország nagyságától. A körülményektől. Igen ezek is fontos tényezők lehetnek, ám nem elsősorban ezektől az adatoktól függ egy ország labdarúgásának sikeressége.

A legfontosabb dolog a szakemberek hozzáértése!!! Sajnos ebben vagyunk mi a legjobban lemaradva. Szakembereinknek pedig ezt a legnehezebb belátnia. Ha képesek lennének ezt belátni, máris többek lennének. Máris megadnák az esélyt a továbblépésre. Ehhez viszont egy bizonyos intelligencia szint elérése szükségeltetne. Ez nincs, így az örökös magyarázkodás marad. Mindig a külső körülmények hibáztatása. Ez meg csak önbecsapás. Ez nem a sikeres emberek jellemzője. A sikeres emberek 100%-os felelősséget válalnak. Mindenben és mindenkor. Egervári sohasem volt hajlandó szakmai elemzésbe kezdeni. Mindig elháritotta az erre vonatkozó kérdéseket. Nem mert belekezdeni, mert akkor saját magát leplezte volna le arról, hogy mennyire nem üti meg a nemzetközi mércét. Hozzátenném, hogy ezzel Egervári nagyon nincs egyedül a magyar edzők között. Szeretnék én egy edzőt találni Magyarországon, aki saját munkájának szakmai elemzését a nyilvánosság előtt megtenné. Erre akár várhatnék életem végéig is. Majd akkor fogunk ilyennel találkozni, ha ezt a selejtes ‘belterjes’ csoportot felváltja egy felelősséget felváltó nezedék.

 

Csank hiányolja Mezeyt és hasonszőrű kollégáit a TV műsorokból. Hm…

Mezey nem nevelt ki egyetlen nemzetközileg is elismert trénert, pedig ő volt az edzőképzés vezetője, az utóbbi évtizedekben az ő neve fémjelezte ezt a szakmát hazánkban. Pozicióban volt. Amit akart, azt elérhetett. Nem lehetett semmiben sem hiánya. Sajnos azt lehet mondani, hogy 1985 óta semmit sem tett le az asztalra. Sőt a legjelentősebb károkat okazta a magyar labdarúgás számára. Mindenki alatta helyezkedett el és az ő hátsóját kellett nyalni ahhoz, hogy valaki kispadot kaphasson. Ez sajnos teljesen megmérgezte a környezetet. Ez az amiatt sajnos tovább lépni nem lehetett. Aki esetleg máshogy látta a dolgokat és ki is merte nyilatkozni azt, az nem volt kívánatos személy többé a magyar labdarúgás berkein belül. Ezért gondolom én azt, hogy nem lehetséges ebből a közegből jövő embernek sikereket elérni nemzetközi viszonylatban, mivel mindent úgy kellett csinálni, hogy az Mezeynek és ennek a belterjes közegnek megfeleljen. Így pedig nem nőhet senki sem a ‘mester’ felé. Romlott közegtől ne várjunk megújulást, de legfőképpen ne várjunk megtisztulást. Ez a közeg már velejéig romlott. Ez a közeg már nem képes saját magából kiműteni az elburjánzott rákos sejteket, mert úgy tűnik, mintha az egész test ,már csak rákos sejtekből állna. Itt csak külsős, szakmailag és emberileg is alkalmas emberek segítségével lehet a magyar labdarúgást a megfelelő pályára állítani…

 

Mert én akár még azt is elhiszem, hogy Mezey és barátai elméletben értik a játékot. Viszont a focit a pályán játszák és nem a mágneses táblán. Ez a nagy különbség. Nem elég átlátni, hogyan játszák a futballt sikeresebb országokban. Át is kell tudni adni az elméleti tudást a játékosoknak. Mentálisan is fel kell nőni a feladathoz. Az nem elég, hogy egy papíron levő gyakorlatot lemásolok a füzetembe. Azt a játékosoknak kellene kivitelezni. Ha nem tudják, akkor azért elsősorban edzőink hibásak. Mind az utánpótlásban, mind a felnőttekkel dolgozók.

 

Csank azt is mondta, hogy “papirforma alapján vesztes mérkőzés volt a románok elleni”. Mi 2.-ok voltunk, ők pedig 3.-ak a mérkőzés előtt. Ha jól emlékszem a világranglistán is előttünk álltunk. (Habár engem a világranglista nem érdekel, de úgy tűnt, Egervári azon szeretett volna mindig feljebb kúszni és mint egyetlen értékmérőre tekintett.) Itthon a románok rendkivül gyengék voltkak ellenünk. Az már a bénáskodásunknak köszönhető, hogy nem sikerült megnyerni a meccset. Ez a roman válogatott nem jobb, mint a magyar. De legalábbis nincs akkora különbség a két csapat között, hogy ne lett volna esélyünk legalább 4 ponot szerezni ellenük. Ebből 1 pont lett. Így meg könnyű azt mondani, hogy ez papirforma volt. Ezt a legegyszerűbb mondani. Már megint levenni magunkról a felelősséget. Ez nem volt papirforma. Ez a mi szerencsétlenkedésünknek, a szövetségi kapitány és segítőinek alkalmatlanságának, szakmai hibáknak az eredménye. De mit is várhatnánk egy olyan szövetségi kapitánytól, aki maga van a legjobban ‘beszarva’ (már bocsánat a kifejezésért) a meccs előtt, alatt és után is. Még szép, hogy ezt ráragassza a játékosaira. A hadvezér állapota, felkészültsége, magabiztossága vagy annak hiánya, mentalitása, kisugárzása kihat a seregére is. Ezt könnyen megfigyelhetjük a nagy edzőknél. Sajnos Egervárinál is megfigyelhettünk valamit. Az a tanácstalanság, amit ő sugárzott az oldalvonal mellett a nehéz helyzetekben, negatívan befolyásolta volna akár a világ legjobb labdarúgóit is. Se szakmai, sem mentális segítséget nem tudott nyújtani játékosai számára. Mondjuk jó lett volna, ha nem kell ennek megállapítására 3 évet elpazarolni az életünkből. Jó lett volna, ha az MLSZ képes lett volna azt látni, amit és és hozzám hasonlóan rengetegen a kinevezéskor is tudtunk. Egervári nem volt alkalmas a magyar vélogatottat sikerre vezetni. Az lett volna a csoda, ha sikereket ér el. Ami bekövetkezett az egyáltalán nem lepett meg engem. Ebből a selejtes ‘belterjes’ közegből, ami meghatározta az utóbbi évtizedek labdarúgását hazánkban, nem lehet sikeresnek kinőni. Azért nem, mert aki mast akart, újat akart, jobbat akart azt egytől egyig elnyomták, kivetették magukból.

 

Csank azt is mondja, “magyaros nagyképűség, hogy mindig tovább akarunk jutni”. Hm. Ez meghökkentő számomra. Azért nem Andorra vagyunk és nem is San Marino. (Nem lenézve ezen csapatokat.) Ha valamikor az utóbbi évtizedekben, akkor most minden adott volt ahhoz, hogy a 2.helyet megszerezzük. Ez a roman csapat nem job, mint mi. A törökök meg gyengék voltak akkor mikor veünk játszottak. Akkor nekik is gyenge szövetségi kapitányuk volt. Nekik job a játékosállományuk.  Ha Fatih Terimmel játszották volna végig a sorozatot, akkor nagy valószínűség szerint ők végeznek a második helyen. Ám nem ez volt a helyzet, így azt mondom az ellenfeleink a segítségünkre voltak. Sajnos mi nem tudtuk saját magunkat kellően segíteni. Állítom, hogy egy normélis szövetségi kapitánnyal a második helyen fejeztük volna be a selejtező sorozatot. (Mégha a futballban nem szokás a ha szó használata, akkor is ezt mondom) Abban az esetben pedig mit mondott volna Csank a papirformáról? Arró már nem is beszélve, hogy ehhez mindösszesen annyi kellet volna, hogy ne szerencsétlenkedjük el a románok elleni hazai meccset. Egyébként meg azt mondom, hogy a sportban nem érdemes a papirformáról beszélni. Meg statisztikákról. Azért vannak, hogy felborítsuk őket. Látsd például Izland esetét, hogy ne menjünk messzir a múltban.

 

Egyébként meg a közvélemény nem azt várta el, hogy móljuk felül Hollandiát és nyerjük meg a csoportot. Tisztában volt mindenki azzal, hogy a 3. Kapalból sorsoltak ki minket. Viszont az előrelépéshez, mi más célt tűzne ki az ember, ha nem a 2.helyet? Ez jelent előrelépést. Ha megint harmadikok vagyunk, akkor az nem jelent előrelépést. Szerintem az teljesen normális, hogy fejlődést vár el az ember a csapatától. Sportolóknál meg még természetesebbnek kellene, hogy legyen megcélozni a következő lépcsőfokot. Ebben az esetben ez, a második hely lett volna. Ezt nem szerezték.

Azt sem szabad elfelejteni, mit ígért Egervári a kinevezésekor. Ő azt mondta, hogy csapata ki fog jutni a braziliai világbajnokságra. Ezt nem tudta teljesíteni.

 

Azt is mondja Csank, hogy “a magyar edzők is tudnának értelmeset mondani, ha megkérdeznlk őket”. Elsősorban nekik nem beszélni kellen, hanem olyan játékosokat kinevelni, akik felveszik a versenyt nemzetközi szinten, plusz olyan csapatokat vezetni, akik ugyancsak labdába rúgnak a nemzetközi labdarúgás színpadán. Szóval nekik elsősorban dolgozniuk kellene. Meg az intelligenciájukat feljebb tornázni. Mert abban nincs köszönet, amikor a magyar edző megszólal. Közhelyek tengerét zúdítják rank már ‘évezredek’ óta. Inkább bele sem kezdenék a felidézésükbe, mert valószínűleg csak untatnék ezzel mindenkit.

 

Csank magánemberként valőszínüleg egy rendes, becsületes ember, aki a maga módján meg tett mindent, hogy jó edző legyen. Annyi mindösszesen a baj, hogy ő is beállt a Mezey vezette ‘belterjes’ táborba (mivel másképp nem boldogulhatott volna) és ez sajnos garancia volt arra, hogy sohase lehessen nemzetközileg sikeres edző. Szóval ő is a rendszer terméke. Beállt a sorba és ezzel elvágta a lehetőségét annak, hogy a befektetett munkája sikereket hozzon nemzetközi viszonylatban is. Sajnos ő is csak azt fújja, amit ez a régi rendszer megkövetel tagjaitól. Ő úgy gondolkodott, hogyha nem áll be a sorba, akkor nem lesz sohasem edző Magyarországon. Sajnos ez egy fertőzött környezet, ami senkit sem kímélt. Csakis azokat kímélte meg, akik nem kértek ebből és otthagyták szeretett sportágukat. Csak remélni tudom, hogy ez meg fog változni, labdarúgásunk meg fog tisztulni és akkor a következő generáció Csank Jánosa már sikereket tud majd felmutatni a labdarúgás nemzetközi színpadán is!