Futball, pénz, politika - avagy a játék hatalma

Milan: Allegri és Galliani távozhat, Maldini és Guardiola érkezhet?

 

Olasz hírforrások szerint hatalmas változások mehetnek végbe a generációváltáson átesett AC Milannál, amelynek 1986 óta regnáló tulajdonosa, Silvio Berlusconi elégedetlen, ezért pedig fejek hullhatnak.

 

 

A Rossoneri egyértelműen nem tudta túltenni magát a nyáron áteső nagytakarításon, valamint Thiago Silva és Zlatan Ibrahimovic eladásán, szenved a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is, a szurkolók pedig egyre gyakrabban követelik a teljes vezetőség leváltását.

 

Sok forrás korábban arról számolt be, hogy Berlusconi túladhat az édességmágnás, Michele Ferrero javára szeretett klubján, azonban most úgy tűnik, meggondolta magát, és újjáépítheti a csapatát, amelynek egyik vezéráldozata a már 27 éve (!) a Milan kötelékében álló Adriano Galliani lehet – legalábbis a Corriere dello Sport értesülése szerint.

 

A szurkolók által csak Kopasznak becézett transzferguru az Olasz Liga elnöki tisztségét foglalhatja el, míg helyébe az AS Romatól távozni kívánó vezérigazgató, Claudio Fenucci léphet.

 

Azonban a 2013-as esztendőben az edzői székben is csere történhet: az eléggé bábúnak tartott Massimiliano Allegri helyét a Barcelonával parádézó Pep Guardiola veheti át, akinek az első csapat irányítása mellett a teljes utánpótlás-képzés átalakítása is majd a feladata lehet.

 

Mindezek mellett Berlusconi lánya, Barbara lehet majd az új alelnök, míg a sportigazgatói posztot a klub élő legendája, Paolo Maldini kaphatja meg.

Címkék:

Juventust kiüti a scommessopoli???

A Juventus veretlenül nyerte meg a Serie A 2011/12-es kiírását, ezzel pedig 30. bajnoki címét ünnepelhette a torinói alakulat – a calciopoli miatt azonban hivatalosan csak a 28.-ikat. Az építkezés azonban nem állt le, újabb sztárok érkeztek, a „selejt” és egy klublegenda pedig távozott. Az igazi csapást a scommessopoli jelentheti, amelynek következtében Antonio Conte is a „partvonalon” kívülre kerülhet.

 

 

A korábbi Siena-tréner vezetésével a Zebrák tökélyre fejlesztették a Napoli által is alkalmazott három védőst játékrendszert, amelynek – és alkalmanként egy kis bírói hátszélnek is - köszönhetően veretlenül nyerték meg a bajnokságot.

 

Torinóban azonban nem dőltek hátra és egyből a gárda megerősítésén, valamint a nem megfelelő elemek leválasztásán kezdtek el munkálkodni. Nem nagy meglepetésre utat mutattak a Conte által teljesen epizódszerepre ítélt Eljero Elia – Milos Krasic duónak - előbbit a Werder Bremen, utóbbit a Fenerbahce vitte. Rajtuk kívül új klubot kell még minden bizonnyal keresnie az előző idényt Törökországban töltő Felipe Melo – Reto Ziegler kettősnek is. A legnagyobb érvágás azonban egyértelműen a közel húsz év után távozó Alessandro Del Piero elvesztése, aki Paolo Maldini és Francesco Totti mellett az olasz futball egyértelmű bálványának tekinthető.

 

Az első érkező a már a tavasszal rendkívül sokat bizonyító Martin Cáceres volt, majd jött az Udinese-hadművelet. A Juventus hatalmasat húzva csomagban tudta megszerezni a Friuliak két alappillérét, a jobb szélen bárhol bevethető Mauricio Islat, illetve a középpálya motorját Kwadwo Asamoaht. Gianluigi Buffon a fiatal Nicola Leali személyében vetélytársat kapott, a védelembe érkezett az Inter világbajnoka, a felkészülési mérkőzéseken hibát-hibára halmozó Lúcio, valamint a Tim Kupán tanári játékot bemutató, mindössze 20 éves Alberto Masi.

 

Egy sorral feljebb nagy húzás lehet a Manchester United francia középpályásának, a szaksajtóban csak „új Vieira”-nak emlegetett Paul Pogba, míg elől egy nagy visszatérőnek és egy ifjú titánnak örülhetett a Zebrák közönsége. A Parmaban szárnyaló és Del Piero 10-esére pályázó Sebastian Giovinco ismét Torinóban bizonyíthat, míg Richmond Boakye személyében az utánpótlásra is gondoltak Conteék.

 

 

A kör még nem zárult be. Az olasz fogadási csalásokkal kapcsolatban kirobbant botrány, scommessopoli következtében ugyanis az egyik pillér, Leonardo Bonucci akár hároméves eltiltásra is számíthat, míg Contet a Goal.com értesülése szerint akár 15 hónapra is elmeszelhetik. Az Eb-ezüstérmes bekk helyét a legrosszabb esetben a Salvatore Bocchetti – Mtas Hummels duó egyik tagja veheti át, míg a vezetőedzői posztra egyelőre nincs alternatíva.

 

A Juventusnál azonban a lengő pallos ellenére egy sztártámadó igazolása a legnagyobb nyári projekt. Itt a jelöltek között találhatjuk többek között a Fiorentina kapitányát, Stevan Joveticst, az Arsenal gólvágóját, Robin van Persie-t, a Napoli skorpióját, Edinson Cavanit, a Real Madrid argentinját, Gonzalo Higuaínt, valamint az Athletic Bilbao tornyát, Fernando Llorentet is, de az olasz sajtó már írt egy lehetséges Gianpaolo Pazzini – Fabio Quagliarella cseréről is.

 

A másik hiány, a balhátvéd helyére egy újabb udinei a jelölt Pablo Armero személyében, az ő alternatívája az Atalanta 28 éves játékosa, Federico Peluso lehet.

 

Az első téglákat már letették Torinóban, a klub sorsa azonban az olasz bíróság kezében van… Nyár végéig kiderült, hogy ahol egykor vár állott…

Címkék:

Felhős az ég Milánó felett, vajon esni fog???

Robbant a bomba! Az AC Milan drukkerei egyre nehezebben nyelik le az Adriano Galliani – Silvio Berlusconi duó lépéseit, amelynek következményeként a bérletesek már ki is válthatják befizetéseiket. Gyűltek a hitegetések, majd csattant a pofon. Eltűnnek a felhők a San Siro környékéről, vagy rászakad az ég? Augusztus végéig kiderül…

 

 

Az egész a szenátorok távozásával kezdődött, ezt azonban még könnyen lenyelték a Rossoneri drukkerei, révén a „bajnokok” mindegyike túl volt már égiszén, majd jött a Silva-saga, a szerződéshosszabbítás, és az ígérgetés. Végül csomagban távozott a gárda két legjobb játékosa, Thiago Silva és Zlatan Ibrahimovic. Ezzel azonban még nincs vége a történetnek…

 

A Santos ugyan elbukott, megfelelő ajánlat esetén (kb. 9-10 millió euró) Robinho is távozhat Massimiliano Allgeri döntése érdekében, így a kiszámíthatatlan Alexandre Pato, a fiatal Stephan El Shaarawy, valamint a még mindig nem 100%-os Antonio Cassano marad a kalapban.

 

A PSG emellett futna még egy kört, és állítólag 20 millió euróért vinné Ignazio Abatet is, ami valljuk be, VICC! A Milan saját nevelésű, Eb ezüstérmes bekkje nem tartozik a legjobbak közé, gyors, küzd, de sem védekezésben, sem pedig támadásban nem az igazi. Az ára valahol 8-10 millió körül lehet, így amennyiben igazat mondanak a források Galliani biztos belemegy az üzletbe, révén ezzel csak nyerhet.

 

A hangok csitítása érdekében azonban inputra is szükség van Milánóban. Az egyik biztos pontnak a Montpellier kapitánya, Mapou Yanga-Mbiwa tűnik, akivel a személyes feltételekben már megállapodtak, már csak az ára a kérdés – 7,5 millió euróért talán már vihetnék őt az olaszok.

 

 

A másik célpont egy csomag Madridból, amelynek tartalma Ricardo Carvalho, Lassana Diarra, valamint Kaká. Utóbbi érkezése egyesek szerint biztosra vehető, főleg annak tekintetében, hogy a Milan szabadon hagyta a 22-es mezszámot, Galliani szerint a fizetése miatt azonban lehetetlen az egykori kedvenc megszerzése. Azért ne lepődjünk meg, ha ismét piros-feketében látjuk… A másik két madridi érkezése kisebb meglepetéssel érne fel a Rossoneri szurkolói körében.

 

Ibra pótlását továbbra is homály fedi. Leandro Damiao túl drága, akárcsak Carlos Tévez, vagy Edin Dzeko, Mattia Destro szinte már elkelt, míg Alessandro Matri csak felületi kezelés lenne.

 

Azonban Galliani sztártámadót ígért, így valami biztos történni fog még a Milannál augusztus végéig…

Címkék:

Párizs: „the crazy town”

Nasszer al- Khelaifi felbukkanása fenekestül felfordította Franciaország és a világ labdarúgását. Immár a Paris Saint-Germainnek is megvan a maga „suggar daddy”-je, aki nem ismer lehetetlent. Leonardoval és Carlo Ancelottival karöltve pedig kifosztja a Serie A-t. A milliók már repültek, az eredmények azonban MÉG elmaradtak…

 

 

A 38 éves katari üzletember elsőszámú célja, hogy ismét felemelje, és Európa trónjára ültesse az 1970-ben alakított alakulatot. Mindezt állítása szerint az akadémiára támaszkodva szeretné kivitelezni hosszútávon, azonban jelenleg a „hogyan vonjuk ki a Serie A-ból a klasszisokat” című projekt megvalósítását láthatják a világ futballkedvelői.

 

A csak a transzferek terén 100 millió eurós (!) deficitet termelő al- Khelaifi első lépésként a francia fővárosba csábította az AC Milan világbajnokát, korábbi sportigazgatóját és edzőjét, Leonardot, majd ezt követően el is kezdődött az „olasz hullám” Javier Pastoréval, Salvatore Siriguval, Momo Sissikoval és Jérémy Ménezzel,  majd őket követte Carlos Ancelotti és Thiago Motta is. Az igazán nagy durranást azonban az idei nyárra tartogatták…

 

 

Első körben 26 millió euróért megvették a Napoli argentin válogatott támadóját, Ezequiel Lavezzit, majd a lehetetlent is megvalósították: egy összességében kb. 74 millió eurós (bónuszokkal együtt) csomagban Párizsba csábították a Rossoneri két alappillérét, Thiago Silvat és Zlatan Ibrahimovicot. A habot a tortán pedig a Juventus által körüludvarolt Marco Verratti megszerzése jelentette potom 11 millióért.

 

A nagy jövés közepette azonban páran elhagyhatják a hajót. Az elmúlt idény egyik kulcsembere, Kévin Gameiro szinte biztos, hogy a Valenciába igazol, míg a perememberként számításba vett Clément Chantôme az Olympique Lyonba távozhat. A vezetőség ugyan hangoztatja Nené, valamint Mamadou Sakho maradását is, kérdés, hogy ők beletörődnek-e a padba, vagy menni akarnak.

 

Az Ibra-üzlet végeztével Leonado ugyan kijelentette, számukra a mercato véget ért, ugyanakkor jobbhátvéd poszton még továbbra is lyukas a PSG, így nem lenne meglepetés egy érkező. A jelöltek között találhatjuk például Dani Alvest, illetve Maicont is. Azonban a klub szurkolóinak akkor sem kell elkeseredniük, ha nem lesz újabb imput, révén a keret így is szép képet mutat.

 

Így állhat fel a PSG a 2012/13-as idényben:

 

Címkék:

Megtört a Milan? Ibra és Silva is távozik?

Karó került a milanisták szívébe! Az olasz sajtó szinte már tényként közli: az AC Milan elfogadta a Paris Saint-Germain 65 millió eurós ajánlatát, így már csak Thiago Silvan és Zlatan Ibrahimovicon múlik a „költözés”.

 

Thiago Silva és Zlatan Ibrahimovic is a francia fővárosba költözhet

 

A nyár folyamán Leonardoék első rohamát még állni tudta az anyagilag több sebből is vérző Rossoneri: a franciák 46 millió eurós, Silvaért tett ajánlatát dobta vissza a Rossoneri, azonban úgy néz ki hiába a hosszabbítás, a fellélegzés, az erősebb kutya győzött, a Milan-szurkolók feje fölött pedig már gyűlnek a felhők.

 

Egyszerre hagyhatja el a klubot az előző idény két legjobb milánói játékosa. A svéd ügynöke, Mino Raiola állítólag a szerdai nap folyamán négy órás tárgyalást folytatott Adriano Gallianival, majd Svédországba repült, hogy meggyőzze Ibrát a klubváltásról.

 

Ha csődöt mond a Milan-szív, akkor a következő idény élet-halál harc lehet a Rossoneri számára.

 

A sajtó természetesen már a helyetteseket is tudni véli. A védelembe Angelo Ogbonna érkezhet, míg előre Mattia Destro, Carlos Tévez, vagy Edin Dzeko.

Címkék:

Inter: The new generation???

Ítélet született! Az ifjúsági csapattal Bajnokok Ligáját nyerő Andrea Stramaccioni kezében már ott a seprű, az eddigi oszlopok pedig halálra ítéltettek. Jöhet az újhullám! Ez azonban nem fakasztja mosolyra az Inter híveket, révén az új zsoldosok csak tapaszok a sebre, nem gyógyítók. A felhők maradnak, csak új megvilágítást kapnak. 

 

 

1908. március 9.-én az AC Milanból a nem megfelelő „sportpolitika” miatt kiváló 43 tag összefogásával Giovanni Paramithiotti vezetésével megalakult az FC Internazionale, amely első aranykorát az 1910-es években a Cevenini testvéreknek köszönhetően élte át.

 

1926-tól tíz éven át egy névváltoztatással és bajnoki címmel tarkított ciklusban a magyar vonal uralkodott a Nerazzurinál: ekkor többek között Veisz Árpád és Viola József volt a klub trénere. 1940-re már az ötödik scudettot is elérték, majd 1948-ban csatlakozott a klubhoz a „hontalan”, számunkra azonban magyar Nyers István, aki 133 góllal, két bajnoki címmel, valamint egy gólkirályi titulussal járult hozzá a csapat sikereihez.

 

1955. május 28. piros betűs ünnep az Inter-szurkolói számára: ekkor vette át az együttes tulajdonlását Angelo Moratti, aki 1960-ban a kispadra csábította Helenio Herrerát, akivel a hatvanas években verhetetlennek bizonyult a Giacinto Facchetti fémjelezte Nerazzuri.

 

A szürke hetvenes éveket követően a következő nagy fordulópont 1986 volt, amikor az edzői tisztségét a Juventusszal szárnyaló Giovanni Trapattoni kapta meg, míg a pályán Walter Zenga, Lotthar Mättheus, Andreas Brehme, illetve Giuseppe Baresi repítette az együttest. Az ezredforduló előtt azonban hiába volt tele klasszisokkal (Javier Zanetti, Dennis Bergkamp, Youri Djorkaeff, Roberto Carlos) a csapat a második hely jelentette a csúcsot Morattiék számára.

 

2004-ben Roberto Mancini érkezésével minden megváltozott, egyedül a Bajnokok Ligáját nem sikerült elhódítani, ezt azonban végül 2010-ben José Mourinho megtette a milánóiak számára, akiknek a 2011/12-es szezon maga volt a hullámvasút. Látni is az eredményét…

 

Paolo Orlandoni, valamint a keménységéről híres kolumbiai, Iván Cordoba befejezte aktív pályafutását, míg a kölcsönjátékosoknak (Andrea Poli, Mauro Zárate, Angelo Palombo) Freddy Guarín kivételével köszönetet mondott Marco Branca sportigazgató.

 

 

Az előző idényt a Napolinál töltő Goran Pandev is végleg búcsút intett a Giuseppe Meazzanak, csakúgy, mint a Brazíliába menekülő Diego Forlán, valamint a Stramaccioni-csapdának áldozatul eső Lució, aki a Torinóig meg sem állt.

 

Rajtuk kívül még további kérdések is maradtak a keretet illetően. Maicon iránt élénken érdeklődik a Chelsea és a Real Madrid, Samir Handanovic érkezésével Julio César jövője sem tűnik biztosnak, a veterán Dejan Sztankovics is kérdőjeles, a legnagyobb veszteség azonban Wesley Sneijder lenne, akinek esetleges eligazolása már január óta téma a nemzetközi sajtóban. A nagyobb gond azonban a pótlásban van…

 

A 11 millió euróért vásárolt Handanovic jó választásnak tűnik, csakúgy, mint a Serie A legjobb középső védői között emlegetett Matias Silvestre is, valamint a kölcsönből visszatérő Philippe Coutinho is meglepetést okozhat, azonban Guarín nagy valószínűséggel csak csere lesz, míg a Rodrigo Palacio - Gaby Mudingayi kettős túl a harmincon már nem lendíthet túl sokat a klub szekerén.

 

 

Rajtuk kívül nem meglepő módon Stramaccioni felvezényelt még nyolc ifjú titánt is az első együtteshez, azonban nagy valószínűséggel nem ők fogják az áttörést képezni a következő idényben.

 

A mercato vége még messze van, így várható még egy-két húzás a jó öreg Morattitól. A Nerazzurinál Maicon utódjaként leginkább a Lille-től elvágyódó Mathieu Debuchy-t emlegetik, rajta kívül még Aly Cissokho, illetve a Montpellier-vel bajnoki címet nyerő Mapou Yanga-Mbiwa neve merült fel a védelemben.

 

A hírek szerint az Inter szívesen látná a Manchester City keményfiúját, Nigel de Jongot is, vagy az Arsenal által körüludvarolt Yann M'Vila-t, az ő „beugróik” lehetnek a Real Madrid üdvöskéi, Fernando Gago és Nuri Sahin.

 

Sniejder helyett, vagy éppen mellé Moratti szeretné megszerezni a brazil válogatott ifjú titánját, Lucas Mourát is, de felmerült a Manchester United portugáljának, Luis Naninak, valamint Thomas Müllernek a neve is.

 

Előre Mattia Destro megszerzése élvezhet prioritást, rajta kívül Dries Mertens is esélyes lehet még a posztra.

 

Az egyértelmű, hogy az elnöknek lépni kell különben sötét korszak vár(hat) az Interre. Ez a keret nem versenyképes, a játékosok zöme túl van égiszén. Egy kérdés maradt: Moratti hagyja lenyugodni a napot, vagy a zsebébe nyúl és fényáradatot rendel a Giuseppe Meazza fölé. A választ nyár végén megkapjuk…

Címkék:

Real Madrid: a gerinc marad, kínai versenyfutás Kakáért

José Mourinho Madridban is csúcsra jutott. Ugyan nem első nekifutásra, de sikerült legyűrnie a Barcelonát, és őrültté tennie több tízezer fővárosi fanatikust. A következő állomás a Bajnokok Ligája lehet, addig azonban még a ’Special One’ megzavarná az állóvizet a Királyiaknál.

 

 

A bajnokcsapat legénységéből nemkívánatos személy lett az AS értesülése szerint a pénznyelő Kaká, a padmelegítő szerepét betöltő Lassana Diarra, a korábbi kedvenc, Ricardo Carvalho, valamint az érthetetlen módon leigazolt Hamit Altintop is.

 

A brazil Aranylabdás sokáig úgy nézett ki, vissza a feladóhoz alapon a Milané lehet, azonban Xu Jia Ying, a Guangzhou Evergrande tulajdonosa álmodott egy merészet, és három esztendőre 54 millió (!) euró fizetés ellenében Kínába csábítani a játékmestert. Kaká válasza MÉG várat magára.

 

A megmaradt hármas mindegyike szintén szóba került a Rossoneri kapcsán is, azonban Altintop minden bizonnyal hazaigazol, míg Diarra és Carvalho Németország, vagy Anglia felé veheti az irányt.

 

A nyár egyik legnagyobb kérdése a Santiago Bernabeu környékén, hogy ki lesz a csapat jobbhátvédje a 2012/13-as idénytől. Jelölt van bőven. A lista élén nem meglepő módon a Mourinhóval BL-t nyerő, és az Intertől menekülni vágyó Maicon áll, rajta kívül a sajtó megszellőztette még Lukasz Piszczek, Philipp Lahm, Braniszlav Ivanovics, valamint Danilo nevét is.

 

A középpályán egyre valószínűbb a Tottenhamtől elvágyódó Luka Modric érkezése – a Marca tudomása szerint a horvát játékos a Realt preferálja a Manchester Uniteddel szemben. Rajta kívül Mourinho nagyon szeretne egy irányítót is, erre két jelöltje van: Lucas Moura és David Silva.

 

Az AS úgy tudja, Fernando Gagora számítana a ’Special One’, ugyanakkor Nuri Sahin távozása nem lenne nagy meglepetés a főváros környékén.

 

A támadó alakzatban egyedül Gonzalo Higuaín távozása esetén történne változás, erre azonban csekély esély mutatkozik.

 

Ha Mourinho számításai beválnak, akkor így állhatnak fel a Blancók a következő idényben:

 

Címkék:

Mi is azaz FFP?

A Gazdasági Fair Play (FFP) az Európai Labdarúgó-szövetség legújabb „találmánya”. A szabály, amely arra hivatott, hogy kiutat mutasson a kontinens futballjának az uralkodó féktelen káoszból. A vonat már elindult, elhagyta az állomást, Michel Platini szája mosolyra fakadt. Nála van az aduász???

 

 

 

A gazdasági válság ellenére a Deloitte Football Money League-jében szereplő 20 topklub nettó éves árbevétele évről-évre nyolc százalékkal emelkedik. Az jól látható, hogy a futball elitjébe tartozó csapatok továbbra is a „pénzvonaton” utaznak, azonban gazdálkodásuk már messze túllépte a racionalizmus határait, ezért az UEFA a beavatkozás mellett döntött, ezzel talán megmentve az európai labdarúgást egy közelgő katasztrófától.

 

Az érem másik oldalán ugyanis a klubok kiadásai is jelentős növekedési ütemet mutatnak – a 2009-es gazdasági évre ez levetítve elérte a 9,3 %-ot. Ennek meg is „itták a levét” az együttesek ugyanis ebben az esztendőben 1,2 milliárd eurós veszteséggel zártak, míg ha ezt a mutatót csak a Premier League-re vonatkoztatjuk, akkor az ott szereplő 20 csapatból 16 (!) veszteséget könyvelhetett el, amelyet 68%-ban a bérek feletti kontroll elvesztésének köszönhették.

 

A másik, az európai vezetés szemét is felnyitó adatok között pedig kiemelhetjük, az angol Portsmouth, vagy éppen a skót Rangers csődesetét, illetve azt, hogy 2004 és 2009 között a spanyol Mallorcával bezárólag 27 (!) klub nem indulhatott el anyagi helyzete miatt a kontinentális kupákban.

 

A további problémák elkerülése végett az UEFA elnöke, egyben az európai labdarúgás jelenleg legnagyobb hatással bíró embere (most influental man), Michel Platini tulajdonképpen „végigverte” a Gazdasági Fair Play ötletét az európai labdarúgáson, és innen már nincs visszaút – vallja Gianni Infantino főtitkár is.

 

A kezdeményezés lényege, hogy az Európa 53 országában működő élvonalbeli klubok legfeljebb annyit költsenek, amennyi bevételük keletkezik a labdarúgással kapcsolatos tevékenységükből. Másként megfogalmazva a hitelből megszerzett győzelmek korszaka véget érhet a kontinensen, illetve a Roman Abramovics féle „cukros bácsik” csillaga is leáldozóban van. A kontinens klubjai pedig ezen szabályozásnak köszönhetően kénytelenek lesznek a hivatásos sport piacairól (fogyasztói, merchandising, szponzori, közvetítési jogok, játékos) származó bevételek felé fordítani tekintetüket.

 

A 2013/14-es szezontól bevezetésre kerülő szabályozás folyamán a klubok releváns bevételének és releváns kiadásának különbözetét – fedezeti eredményét - kíséri figyelemmel a korábbi belga miniszterelnök, Jean-Luc Dehaene vezette Klub Pénzügyi Ellenőrző Panel.

 

A fentebb említettek mellett Michel Platiniék belevették az előírásba az úgynevezett elfogadható eltérést is, amely kimondja, hogy ötmillió eurós mértékig elnézik a kluboknak az esetleges negatív eredményt. Az UEFA emellett még annyi engedményt is ad, hogy az első két szezonra (2013-14, 2014-15) vonatkozó ellenőrzési időszakban a tulajdonos 45 millió euróig kipótolhatja a veszteséget, a következő háromban pedig összesen 30 milliót tehet a csapatba ellentételezés nélkül, de csak abban az esetben, ha ez a keret rendelkezésére áll – a kölcsönök felvételét kizárja a szabályozás.

 

 

Az UEFA szerint a 2010 májusában elfogadott szabályozás célja, hogy megvédje az európai klubfutball hosszú távú fenntarthatóságát és hitelességét, fegyelmet és racionalitást vezessen be az egyesületek pénzügyeibe, és csökkentse az átigazolási díjakat, illetve a játékosok fizetését.

 

Európa csapatai első ízben a 2014/15-ös idényben nézhetnek szembe a Fair Play megszegésének következményeivel, amelyeket az UEFA nyoni és isztambuli konferenciáját követően a következőképpen állapított meg:

1. Szóbeli feddés/figyelmeztetés.

2. Bírság.

3. Pontlevonás.

4. Az UEFA versenysorozatain (BL, EL) esedékes bevételek elvonása.

5. Új játékosok regisztrálásának megtiltása az UEFA versenysorozataiban.

6. Az UEFA versenysorozataiba nevezhető játékosok számának korlátozása.

7. Diszkvalifikáció az éppen zajló sorozatból.

8. Kizárás a következő sorozat(ok)ból.

 

Az FFP értelmében azonban két területen feneketlen kút áll a pénzeszsákok rendelkezésére: stadionfejlesztésre, valamint utánpótlás-nevelésre annyit költhetnek, amennyi csak jólesek – ezen összegek nem kerülnek a kiadások közé. Emellett bevezették a mentesség elvét is abban az esetben, ha két éven át nem éri el egy klub az ötmillió eurós küszöbértéket – a magyar klubok, ha rövid távon is, de fellélegezhetnek.

 

Az első jelentési időszakban ráadásul a 2010 nyara előtt igazolt játékosok bére is kikerül a kalapból, ezzel is segítve a csapatokat.

 

A keret mát készen van, azonban még kint az omlásveszély. Az álom szép, de a valóság pofonra kész. Platiniék is tisztában vannak ezzel. Az UEFA meghúzta az oroszlán bajszát, reméli, nem csap vissza neki…

Címkék:

Chelsea: „Sugar Daddy” játékszere

2012. május 19.-én a müncheni Allianz Arénában egy orosz milliárdos álmai valóra váltak: a Chelsea elhódította a Bajnokok Ligája trófeát. A „kékek” Roman Abramoviccsal a fedélzeten végtelennek tűnő kilenc esztendőt vártak e pillanatra, de megérte. Minden elköltött font millió megterült abban a pillanatban, a „sugar daddy” történelmet írt, és ezt már senki nem veheti el tőle.

 

 

 

A hab felkerüléséig azonban hosszú utat járt be a Stamford Bridge legénysége. Minden 1902-ben kezdődött, amikor a Mears testvérek, Henry Augustus és Joseph Theophilis lecsaptak az eredetileg atlétika pályaként funkcionáló létesítményre, és az Old Traffordot (!) is megalkotó Archibald Leitch segítségével „szentéjjé” varázsolták, majd csapat nem lévén 1905. március 10.-én megalapították a Chelsea Football Clubot.

 

Az első átütő sikerig kerek félszáz évet kellett várni: a Ted Drake vezette együttes bajnoki címnek örülhetett – az edzőlegenda nevéhez fűződik a ma is használatos logó, illetve a becenév kitalálása is.

 

1970-ben a klub története során először FA-kupa diadalnak örülhetett, majd ismét következett egy csendesebb időszak, amelynek a 90’-es évek közepi „olasz” hullám vetett véget. A „kékek” 1997-ben a Ruud Gullittal, Dan Petrescuval, Gianfranco Zolaval és Giuseppe Viallival fémjelzett csapata huszonhat gyötrelmes év után ismét a trónra ülhetett: Roberto Di Matteo góljának is köszönhetően  elhódította az FA-kupát.  Egy évvel később már Viallival KEK-et és Ligakupát nyert a Chelsea, majd jött a szokásos csend egészen 2003-ig…

 

Abramovics megjelenése egy teljesen új korszak kezdetét jelentette a Stamford Bridge-en. Az orosz pénztárcáját nem kímélve jobbnál-jobb játékosokkal örvendeztette meg a klub szurkolóit, azonban legnagyobb álmát még José Mourinhoval a fedélzeten sem tudta elérni, majd 2008-ban kapitánya, John Terry tett keresztbe neki. 2012-ben azonban a Di Matteo vezette „Steaua-klón” bizonyította, labda nélkül is lehet meccseket nyerni.

 

A BL-trófea ellenére nagy változások várhatók Londonban. A hős, Didier Drogba már biztosan távozik, csakúgy, mint a döntőben kezdőként helyet kapó José Bosingwa – Salomon Kalou duó. Lássuk, hogyan is léphet pályára a kék armada a 2012/13-as szezonban.

 

A kapuban nem az Eb-n sokkal inkább a müncheni BL-döntőben mutatott formája miatt Petr Cech helye megkérdőjelezhetetlen. A cseh hálóőr azonban jobban teszi, ha a jövőben a háta mögé tekint, az Atlético Madriddal Európa Ligát nyerő Thibaut Courtois személyében ugyanis hosszútávon komoly kihívója akadt. Az ifjú belga újabb kölcsönadásával maradhat a fix felállás, vagyis a Hilario, Ross Turnbull fedezet.

 

A védelemben Ashely Cole és John Terry helye kőbe vésettnek tűnik, azonban a maradék két pozícióért nagy lehet a verseny. A szezonban biztos megoldásnak tűnő Braniszlav Ivanovics konkurenciát kaphat – minden bizonnyal Gregory van der Wiel személyében. A hollandon kívül a Newcastle-ből elvágyódó Danny Simpsonról és a marseille-i Cesar Azpilicuetaról pletykál a brit sajtó. A fennmaradó hely a Gary Cahill – David Luis duó között dőlhet el – vélhetően előbbi javára.

 

 

 

A középpályán Marko Marin és Eden Hazard érkezése már biztosra vehető, azonban közülük vélhetően csak a Ligue 1 legjobbja lesz a kezdő biztos tagja. A Chelsea 4-2-3-1-es rendszerében a „kék kenyai”, Ramires, illetve a szezon végére régi önmagát idéző Frank Lampard szerepelhet a védelem előtt, míg a John Obi Mikel – Michael Essien – Raúl Meireles trió a kispadra szorulhat.

 

Előttük a Juan Mata – Hazard – Hulk hármas rohamozhat, már ha sikerül Londonba csábítani a Porto „erőgépét”. Nagy fegyver lehet még mellettük az eddig csak jegelt Lucas Paizon, illetve a kölcsönből visszatérő ifjú armada – Ulises Dávila, Kevin De Bruyne, Gael Kakuta és Josh McEachran is.

 

A támadó harmadban történhetnek a legnagyobb változások. Droga és Kolou már távoztak, Romelu Lukaku és Daniel Sturridge pedig menne – utóbbi épp vissza a City-hez. A maradó Fernando Torres pedig közel sem nevezhető megnyugtató megoldásnak. A „kékek” éppen ezért a hírek szerint árgus szemekkel figyelik a Málagaban 11 gólig jutó José Salomón Rondón teljesítményét, de 22 éves venezuelain kívül felmerült André Schürrle, Gonzalo Higuain, valamint Sztevan Jovetics neve is.

 

A szurkolók örömére a legnagyobb kérdésre is pont került Stamford Bridge-en: Guardiola nem lévén Di Matteo maradhatott – két évre írt alá az olasz tréner.

 

A Goal.com szerint így állhat fel a Chelsea a 2012/13-as idényben:

 

Címkék:

Huszti, Juhász és Varga is klubot válthat

A DIGI Sport Reggeli Start című műsorában Vladan Filipovocs FIFA-licences játékosügynök kijelentette, a klubokat kivárásra ösztönző Eb után minden követ megmozgat annak érdekében, hogy Huszti Szabolcsnak és Juhász Rolandnak is új együttest találjon, mellettük Varga József is válthat.

 

 

 

„Az utóbbi 10-12 évben az a tapasztalat, hogy amikor ilyen nagy rendezvény van – Eb, vb – a csapatok kivárnak, megnéznek egy-két játékost, és utána döntenek, hogy leigazolnak-e egy játékost, vagy nem.” – kezdte Szombathy Pálnak a korábbi játékos.

 

Filipovics továbbá azt is elmondta, hogy véleménye szerint az igazán nagy klubok – Manchester United, Barcelona – kifinomultam működő scouting systemük miatt nem fognak csak az Eb-n nyújtott teljesítménye miatt egy játékost leigazolni, azonban az újgazdag kluboknál marketing szempontok miatt ez bekövetkezhet.

 

„Amikor Huszti játszott a Hannoverben, akkor fél évvel a szerződésének lejárta előtt nagyon sok csapattal tárgyaltam. A Sevilla igazgatója nekem akkor azt mondta, hogy már több mint egy éve figyelik a Szabit, és 15 mérkőzését megnézték.” – hozta fel személyes példáját az ügynök.

 

A Zenit légiósa kapcsán Filipovics kiemelte, az internetről értesült arról, hogy ügyfelével Danko Lazoviccsal és Alessandro Rosinaval együtt nem számol Luciano Spalletti az edzőtáborban – ezek után pedig már csak a kiutat keresi a magyar középpályás.

 

„Az orosz válogatott a Zenit, így mindenki láthatja, mennyire is nehéz egy ilyen klubban játszani. Most van hét orosz válogatott játékosuk, és még van négy-öt további válogatottjuk is. Ez a csapat az első tízben van Európában. Husztit még fel évig szerződés köti a klubhoz, de mindent meg akarok tenni a csapatváltáshoz.” – folytatta Filipovics.

 

A korábbi Sopron-játékos Anglia, vagy Németország felé veheti az irányt – előbbi élvezne elsőbbséget -, azonban helyzetét nehezíti, hogy klubja megszabta kivásárlási árát.

 

A másik lehetséges „váltó” az Anderlechttel bajnok, és ügynöke szerint egy „nagy dobásra” készülő Juhász Roland lehet, akinél szintén a Bundesliga, valamint a Premier League élvez prioritást, bár vannak ajánlatai Ukrajnából, Oroszországból, sőt Törökországból is. A válogatott kapitányának helyzetét könnyítheti, hogy tavalyhoz képest most klubja is hajlandó elengedni őt.

 

„Varga Józsefnek mindenképp meg kellene tennie a következő lépést, mert elérte már azt a szintet, hogy Magyarországon már nem tud többet fejlődni, csak visszafejlődni.” – jelentette ki hazai vizekre evezve Filipovics hozzátéve, hogy egy erős Fradira és Újpestre szüksége lenne a magyar futballnak.

 

Végezetül a menedzser elmondta, Gera Zoltán súlyos sérülése után már jól van, most pihen, a szezon és a vb-selejtezők kezdetére megfelelő állapotban lesz, és marad a West Bromwich Albionnál.

Címkék: