Favorit

Újra a pályán

Kicsi mezőnyöket, de nagy futásokat láthattak a kilátogatók ezen a vasárnapon, na meg egy nem akármilyen visszatérést!

 

 

 

Az Eleki Díjat nevezhetnénk a főfutamnak. A lovak 1400 méteren futottak, ezúttal gyepen tették magukat próbára. A 10 éves Silent Blessing újból pályára lépett és remekül sikerült neki, merthogy elsőként ért célba. Nemhiába érdemelte meg a közönség bizalmát sem. Meglepő a teljesítménye ennek az angol tenyésztésű heréltnek, hiszen ritkaságba megy, hogy ilyen korban szinte topformát hozzon egy telivér. Két évnyi kihagyást követően remélhetőleg sikerekkel folytatja a versenykarrierjét idén. Paizs Gábornak pedig igen eredményes lovaglást hozott ez a ló.

A fent említett zsoké egyébként duplázott, a másik győzelmet Voodoo Masternek köszönheti. A nap második versenyén, az Árpádhalmi Hendikep 1800 méterén nem volt gyors a tempó eleinte. Sőt az élen járó ló és az utolsó helyen galoppozó Voodoo Master között nagyjából 10-15 hossznyi különbség is volt, azonban a négyéves gyönyörűen behozta hátrányát és győzelmével óriási sikert ajándékozott idomárjának, Fézer Róbertnek.

A zárófutamban remekeltek Overdose utódai, Allegro vágtázott fel a dobogó első fokára. Így a képen látható Gönczi Rebeka duplázni tudott, hiszen emellett még egy győzelmet aratott La Liberte nyergében, a Székkutasi Hendikepen.

A kiváló származású, Out Loud apaságú Mirtusz végre elvesztette veretlenségét, hiszen nyerni tudott a Kardoskuti Hendikepen.

Ezen a versenynapon 8 idomár produktív munkássága mutatkozott meg.

Ne feledjék, folytatás vasárnap!

Kép: Mérges Enikő/Racing Portal