Hatharom / Blog / Bejegyzések
A Roland Garros-szépei, miattuk érdemes női teniszt nézni!
Kilencedik játéknapjánál jár az idei francia nyílt teniszbajnokság, a fényképezők pedig bőszen csattogtak az elmúlt napokban,...

Kilencedik játéknapjánál jár az idei francia nyílt teniszbajnokság, a fényképezők pedig bőszen csattogtak az elmúlt napokban, így itt az ideje egy összeállításnak, amelyben a legszebb női teniszezők kerülnek terítékre.

Az orosz szöszinek, Marija Sarapovának a kinézete mellett a tenisze is varázslatos, mindössze a hangerőt kell lejjebb vennünk és már is élvezhető lesz a meccs. A Nike minden Grand Slam-tornára más, egyedi ruhát tervez Sarapovának, egy mérkőzés erejéig pedig még biztosan csodálhatjuk ebben a rózsaszín-narancssárga felszerelésben, ugyanis bejutott a negyeddöntőbe.

A 21 éves francia Kristina Mladenovic nem a legszebb arcú hölgy a mezőnyben, azonban minden más része kifogástalan, a fotósnak pedig jár egy rekesz sör a második képért, amit zseniális pillanatban kapott el.

Sarapova helyét szép lassan a kanadai Eugenie Bouchard veszi majd át, aki nem csak kinézetben, hanem játéktudásban is méltó utódja lesz az orosznak. Ha mindketten sikerrel veszik a negyeddöntős meccsüket, akkor a legjobb négy között találkozhatnak, amit mondanom sem kell, hogy bűn lesz kihagyni...Sok kamasz fiú szoba falán fog még poszter formájában visszaköszönni Bouchard, az biztos.

Természetesen nem maradhat ki az összeállításból a szerb szépség, Ana Ivanovics sem, aki véleményem szerint ebben a kék Adidas felszerelésben a szokásosnál is lehengerlőbb volt.

A 20 éves Garbine Muguruza gondoskodott arról, hogy megismertesse a nevét a nagyérdeművel, ugyanis a második körben kiütötte a legnagyobb esélyesnek tartott Serena Williamst. Azóta már a negyeddöntőben jár, ahol Sarapova lesz az ellenfele. Van valami bájos a spanyol lányban, vélhetően ő is helyet kap majd Bouchard mellett, azon a bizonyos falon...

A brit Heather Watson ritkán szokott az ilyen összeállításokban szerepelni, de azt gondolom, hogy ezzel a képpel itt a helye, illetve, nem szeretném, ha bárki is reklamálna, hogy miért nincs barnabőrű lány a legszebbek között. Tessék, van!

A német Sabine Lisickit nem sokáig csodálhattuk, ugyanis a második meccsét sérülés miatt kénytelen volt feladni, pedig ebben a felszerelésben különösen jól nézett ki.

Hozzászólásban bátran lehet szavazni!