Hatharom / Blog / Bejegyzések
Fed Kupa élménybeszámoló
A TV nem közvetítette, így lehet sokan csak most értesülnek róla, hogy a múlt héten kis hazánkban került megrendezésre a Fed...

A TV nem közvetítette, így lehet sokan csak most értesülnek róla, hogy a múlt héten kis hazánkban került megrendezésre a Fed Kupa euro-afrikai zóna I-es csoportjának mérkőzései. Szombaton én is kilátogattam az eseményre. 

15 nemzet csapata látogatott el hozzánk, köztük a fehéroroszok is, akiknél szerencsére a legnagyobb sztárjuk, Viktorija Azarenka is vállalta a játékot. De olyan nevek is pályára léptek a négy nap folyamán, mint Heather Watson, Yanina Wickmayer, Tsvetana Pironkova, Donna Vekic, no meg persze Babos Tímea.

A magyar lányok nem muzsikáltak rosszul, igaz, a feljutás nem jött össze nekik, viszont az előkelő ötödik helyen végeztek. Persze lehetett volna ez jobb is, ha Timi Krunics ellen nem bukja el a meccsét nyert helyzetből. Így a szerbek mögött másodikok lettünk a csoportban és a belgákkal meccseltünk a helyosztón. Mindkét gárdából hiányzott a legjobb, Wickmayer és Babos is inkább Belgiumba utazott, ahol Antwerpenben játszottak selejtezőt. Nálunk Jani Réka kezdett, aki elveszítette az első szettet Flipkens ellen, viszont a másodikban hatalmasat harcolt. Többször is visszajött brékhátrányból és meccslabdákat is hárított, majd rövidítésben kiegyenlített. Teltház nem volt, de így is remek buzdítást kapott Réka. Sajnos a döntő szett elmaradt, Flipkens sérülés miatt feladta, és mivel nem volt elég emberük, elbukták a párharcot. 

A magyar-belga ütközettel párhuzamosan zajlott a szerb-horvát csata, ahol a tét a feljutás volt. Mindét nemzetből érkeztek fanatikus szurkolók, így a hangulat messze ennél a párharcnál volt a legjobb. Meg a játék színvonala is, legalábbis, ami a Konjuh-Jorovics meccset illeti. Sokan legyinthetnek egy ilyen derbire, hiszen nem ismert játékosok feszültek egymásnak, viszont aki kilátogatott és megnézte őket, az könnyen lehet, hogy két leendő Grand Slam-bajnokot látott, hiszen például Konjuh a junioroknál világelső volt és Australian Opent is nyert. De az utánuk pályára lépő Donna Vekic is hatalmas ígéret, az más kérdés, hogy most elég pocsékul játszott.

A másik feljutási csatában a britek és a fehéroroszok meccseltek, a Watson-Azarenka volt a nap rangadója. Vika elég simán hozta a győzelmet, mindenki nagy örömére, hiszen így boldogan osztott ki kis millió aláírást. Már csak miatta is érdemes volt kilátogatni, egész könnyen a közelébe lehetett férkőzni. De még a Hősök terén is össze lehetett futni vele...

Nem tudom, hogy jövőre is mi kapjuk-e meg a rendezést, de ha igen, akkor csak biztatni tudok mindenkit, hogy menjen ki és tekintse meg élőben a meccseket. Szombaton egyébként a díszvendég Martina Hingis volt, aki vagy egy órát ütögetett a kisgyerekekkel. De össze lehetett futni Vastag Csabával is...

...és hát mindezt ingyen. 

Nekem még az is megadatott, hogy a végén, amikor már szinte kiürült a csarnok, felmehettem és üthettem párat az egyik pályán. Kicsit ledöbbentem ezen a borításon, úgy tapadt hozzá a lábam, mintha ragasztóval lett volna bekenve. Hihetetlen, hogy ezen még csúszkálnak is...

A torna végeztével ezekben a dobozokban szállítják el a pályákat.