Hatharom / Blog / Bejegyzések
Kvitovának és Federernek szavazok bizalmat
A torna kezdete előtt nem igazán volt olyan hosszútávú tipp, amiben komoly értéket láttam volna, az első kör után azonban a...

A torna kezdete előtt nem igazán volt olyan hosszútávú tipp, amiben komoly értéket láttam volna, az első kör után azonban a hölgyeknél és az uraknál is megtetszett két fogadás.

A címvédő Petra Kvitová Wimbledonban mindig megtáltosodik, úgy tűnik nem lesz ez másképp idén sem, az első fordulóban ugyanis elképesztő játékkal mészárolta le Kiki Bertenst. A cseh lány legnagyobb fegyvere a balkezes adogatása, Bertens ellen, ha beütötte az elsőt, akkor mögötte 100%-ban (!) megnyerte a pontokat. Nem azért lett ilyen jó ez a stat, mert elvétve hozta az elsőket, hiszen 76%-ban beütötte, ami szintén kiemelkedő. Nem csoda, hogy a holland lánynak esélye sem bréklabdát kiharcolni... Általában nem okos döntés az első körös meccsből kiindulni, de a torna előtt is Kvitová volt a tippem, de azért látni akartam legalább egy fellépését. Meggyőzött! Alapból nem volt nehéz sorsolása, ráadásul még kiesett esett az ágáról két topkiemelt, Simona Halep és Genie Bouchard. 2.36-szoros pénzt fizetnek arra, hogy döntőbe jut, ennyiért nem tudom otthagyni. A lehetséges legkeményebb útja: Nara, Jankovics, Radwanska, Makarova/Keys, Kerber/Lisicki/Wozniacki/Bacsinszky.

A férfiaknál Roger Federer döntőbe jutására kínált 4.40-es szorzóján akadt meg a szemem. Ez igen magasnak tűnik, a legtöbb irodában 3.00 körül mozog. Jól kezdett a svájci, és bár jó pár meccs vár rá nagy adogatók ellen, ha a rövidítésekben észnél lesz, akkor gond nélkül juthat el a negyeddöntőig, ahol Tomás Berdych jöhet. A cseh egyáltalán nem győzött meg az első körben, ilyen tenisszel az sem biztos, hogy eljut a legjobb nyolcig. A tipp szempontjából az elődöntő lesz a kulcs, ahol jó eséllyel a Murray-Rafa párharc győztesével meccsel majd. Bármelyiket is kapja, favorit, vagy 50-50 esély lesz, szóval a 4.40-nel igen jók leszünk. A lehetséges legkeményebb útja: Querrey, Groth, Feli López, Berdych/Monfils/Simon, Murray/Rafa.

Tippek:

Kvitová döntőbe jut (5/10) @ 2.36

Federer döntőbe jut (4/10) @ 4.40