Around the world

Délelőtti sífutás

 

A Tour de Ski második szakaszán a hölgyeknek 10 km-es klasszikus stílusú verseny lesz. Bjoergenre az oddsot már viszik lefele, de még el tudjuk kapni jó oddson.

Bjoergen az első szakaszon odacsapott! 10 mp-cel verte meg a teljes mezőnyt, ami még neki is nagy szó. A jóváírások miatt ez 15 mp Wenggel szemben, 28 Johauggal szemben és 35 Kowalczykkal szemben. Igazából Weng is lenyilatkozta, hogy majd jönni fog Johaug és vele próbál majd kapaszkodni Bjoergenre. Lillehammerben volt egy hasonló verseny, ahol szintén üldözéses volt és Bjoergen indult az élről, majd Johaug utolérte bő fél percről, de a végén simán lehajrázta az idősebbik norvég.

Nem látok bele Bjoergen fejébe, de van egy olyan érzésem, hogy neki idén ez a főverseny. Még egyszer sem tudta megnyerni a Tour de Skit, ami az egyetlen hiányzó láncszem számára a makulátlan karrierhez. Idén Falunban lesz VB, de már 12-szeres VB győztes, így könnyen lehet, hogy most erre helyezi idén a fő hangsúlyt. Nem kezdte csúcsformában a szezont, pedig ez rá nem jellemző, viszont egyre jobb formát mutat. Johaug a fordított felállást mutatja be, zseniális szezonkezdet után "stagnál", bár ez is egy brutálisan magas szint. Kowalczyk az olimpia után már nem 100%-os. Olyan érzésem van nála, hogy már csak élvezni akarja a sportot és nem ez mindene.

A versenytől én nem várom, hogy Bjoergent utolérje Johaug. Kettejük csatája lesz ez, de nem érzek most akkora különbséget, hogy ez a 28 mp ledolgozható legyen. De ha ledolgozza maximum 7-8 km környékén fogja és onnan simán kibírja Bjoergen vele, majd a végén lehajrázza. Két forgatókönyv, két sima Bjoergen győzelem, ez alapján mi mást mondhatnék, mint Bjoergen győzelmet.

Pinnancle 1,35, Marathon 1,41 a Bjoergen győzelem.

Címkék:

Magyarok a fedélzeten

Régen írtam már ide, pedig nem ezt ígértem. Két ok miatt volt ez: Egyrészt azt hittem sokkal könnyebb a protipp rendszer mellett ide tippeket írni, pedig pl amit kiajánlok annak a zömét én megjátszom vmilyen butított formában is. Másrészt időm se nagyon volt mostanság, de ez a kisebb ok. Ma tippmix lesz ismét a főszereplő, méghozzá három tippel.

 

Hosszú K. 1. (H), 2. (D), más (V) helyen végez 50 m háton

Hosszú Katinka 5. napja már, hogy küzd az elemekkel, remek formában van, de kellően fáradt is már és alapjáraton ő nem sprinter. 26,10-zel tartja az országos csúcsot 50 háton, nem mondom, hogy ma ezt nem döntheti meg, de akkor se garantált számára az 1-2 hely egyike. 26,38-cal a 7. helyen jutott be a döntőbe, ami tőle nem szokványos, de mivel utána 200-on világcsúcsot úszott ezért vélhetően nem úszta ki magát. Viszont ami érdekes, hogy 25,99-cel Medeiros és 25,87-tel Seebohl jött be az első két helyre. Na most 50-en nem olyan könnyű az egyéni csúcsból 1 tizedet leszedni, pláne 5. nap egy VB-n. Márpedig ha ők ketten ezt meg tudják úszni nem gondolom, hogy Katinka le tudná győzni őket. Plusz még ott vannak jó páran, akik közül egy jó benyúlással bárki megverheti. Az 50 hát nem a könnyen megtippelhető szám, viszont 3,50-es odds van arra, hogy Katinka nem lesz 1-2-ben, amit balgaság lenne ott hagyni.

 

Verrasztó E. (H) vagy C. Bonnet (V) végez előrébb 200 m gyorson

Verrasztó Evelin általában bejut a döntőkbe, de ott sok vizet nem tud zavarni. Neki maxon ki kell úsznia magát, hogy bejusson és ez történt most is. 5 századdal verte meg mindössze két riválisát is a futamban, vélhetően tisztában volt vele, hogy ha ők megverik aligha jut be ezért mindent kiadott magából. Egyébként ő nem egy Iron Lady szerintem, hogy kibírja az 5 napot szinte ugyanazon a szinten. Ez lesz a harmadik döntője, tegnap 200 vegyesen 6. lett, pedig az a fő száma. Alapból van egy másodperc Bonnet javára a kvalifikációs idők között, amire Dohába érkeztek és ez a selejtezőben is 3 tized volt most. De amíg Bonnet a második helyen úszott a saját futamában, előtte jóval Sarah Sjostrom utána pedig több, mint egy másodperccel senki nehéz kihoznia magából a maximumot az embernek. Szerintem könnyedén fogja megverni Bonnet a magyar lányt.

 

PINKK-Pécs - Diósgyőr

Női kosárlabda a végére. A Diósgyőr csütörtökön játszott Európa Kupát, ahol megszerezte az első győzelmét a halovány portugál csapat ellen. Igazából a meccsről sokat elárul, hogy a portugálok egy negyed alatt többet dobtak, mint a többi három negyedben összesen. Nem mondom, hogy rosszul játszott a Diósgyőr, de elég rövid a csapat. Arad és Sikora nem nagyon kap játékpercet és egyelőre Dubei is sérült, ami miatt 8-9 játékos játssza végig a meccset. Ha Coulibaly esetleg korán kapna faultokat, le is húzhatná a rolót a vendég csapat, hiszen messze ő a csapat legjobbja. Sok lepattanót szerez és például most csütörtök 22 pontig jutott. A PINK a címvédő a bajnokságban, a héten az EK-ben ők is játszottak, de szoros meccsen kikaptak a Soprontól, akik most a legjobb magyar csapat. Ami előnyük viszont lehet, hogy egy nappal többet pihenhettek és otthon játszanak, ami miatt utazás sem fárasztja le őket. A hazai pálya előnyéről nem is beszélve. Nem egy extra csapat ez a PINK, de a Diósgyőr fáradtsága és haloványabb idegenbeli teljesítménye miatt úgy vélem, hogy ezt a hazaiak be fogják húzni. A rövid kispad meg fogja bosszulni magát a mai napon.

Címkék:

Amikor a Tippmix a nyerő

Most már hetek óta megfigyeltem, hogy a Tippmixen sokszor magasabb oddsok vannak, mint egy-egy kicsit csökkent oddsú meccsen. Most viszont a szokásosnál is jobban bealudtak a Tippmix oddsmesterei.

Ma délután a hatharom.com-on is megjelent egy cikk a horvát - argentin meccsről, ahol a horvátok egy "B" csapattal állnak ki, mivel számukra jóval fontosabb a hétvégi olaszok elleni EB selejtező és arra összpontosítanak. A cikk a mérkőzésről: http://www.hatharom.com/2014/11/10/feladjak-a-horvatok-a-messiek-elleni-meccset . Látható, hogy a legtöbb fogadóirodánál 1,20 körüli oddson fogadható már csak a meccs, de éppen böngésztem a tippmix kínálatát és láttam, hogy 1,35-ért árulják (még most is a cikk írásakor) a tippet. Megnéztem és az online irodák 1,25-nél nem adnak jobb oddsot erre a meccsre, így azonnal meg is indultam a lottózóba és kihasználtam ezt az ajándékot.

 

Címkék:

Vasárnapi tripla

Három tipp, három sportágból. Ez lett végül a mai majdnem duplázós kombim.

Darts: Micheal Van Gerwen - Dave Chisnall

Van Gerwen tegnap majdnem kiesett honfitársa Barneveld ellen, de egy remek meccsen végül 10-9-re nyert. Magas színvonalú játék folyt, remek kiszálló %-okkal mindkét oldalon. Chisnall a mindig veszélyes Throntont verte meg 10-8-ra, de ott azért egy szinttel alacsonyabb színvonalú játék folyt. Idén négyszer találkoztak, mind a négyszer a holland jött ki győztesen a meccsből. Remek formában van, hiszen EB és World Grand Prix győzelemmel érkezik, így nem is lehet kérdés, hogy tovább fog jutni Van Gerwen.

 

NFL: Seattle - Oakland

A bajnok idén egyelőre nincs csúcsformában, ráadásul megszakadt a félelmetes hazai győzelmi szériája a csapatnak a Dallas ellen. Azután a Carolina otthonában nyerni tudtak Russell Wilsonék, de ma az eddig nyeretlen Oakland ellen hasonló folytatás várható. Nincs egy súlycsoportban a két gárda, ráadásul a legutóbbi hazai vereség után illene kiszolgálni a közönséget egy könnyed győzelemmel, így legalább egy TD-os különbséget várok a Seattle javára.

 

F1 - Amerikai nagydíj

Valtteri Bottas a harmadik helyről rajtol, ami jó hír, hiszen az a pálya tisztább oldala. A pálya karakterisztikája miatt egy igazán jó előzési lehetőség van a hátsó egyenesben, ahol viszont a végsebesség a legfontosabb, így a Williams jó helyzetben van. A két Mercedes vélhetően behúzza 1-2-re a futamot, de mindkét pilótának akadtak technikai gondjai, így nincs kizárva, hogy valamelyikük alatt bekrepál az autó. Aki még veszélyes lehet Bottasra az Ricciardo és talán Massa és Alonso, de utóbbi kettő azért meglepődnék ha előtte végezne. De ha igen, akkor is a 6. helyen végez Bottas, ami a minimum elvárásom vele szemben, hiszen a fogadásom az, hogy az első hatban végez a finn pilóta.

@1,91

 

Címkék:

A kezdet

Cipolla néven már megismerhettetek, a hatharom.com új tippmester vagyok a Protipp rendszerben. Itt is tippeket, elemzéseket olvashattok majd tőlem, nyílván azokra az eseményekre, amikre nem tippelek a protipp rendszerben.

A blog címe arra utal, hogy mit várhattok tőlem. Gyakorlatilag minden földrészről, minden sportágból jöhet ide tipp, nem lesz semmilyen specializáció egyes sportokra. Ha látok valami érdekes meccset akkor írhatok róla legyen az olyan sport amit kevésbé követek, de valamit mégis látok benne. Nyilván ezek nem lesznek szakmailag tökéletesen alátámasztva, de nem félek, ezeknek a zöme is le fog esni. Bejegyzések gyakoriságára nem mondanák semmi konkrétat. Egy nap egynél több biztos, hogy nem lesz, de azért próbálok hetente 2-3 alkalommal legalább írni. Persze ez eseményfüggő és időfüggő is, így lehet lesznek lyukas hetek, bár nem túl gyakran reményeim szerint.

Címkék: