Hatharom / Blog / Bejegyzések
Keddi BL-tutik a vb-elődöntők árnyékában
Jó régen írtam már a blogomban, ami egy kissé meg is porosodott. Most azonban eljött az idő, hogy bejegyzést írjak, hiszen két...

Jó régen írtam már a blogomban, ami egy kissé meg is porosodott. Most azonban eljött az idő, hogy bejegyzést írjak, hiszen két kiváló Bajnokok Ligája mérkőzésre akadtam a világbajnoki elődöntők árnyékában.

Banants Jereván-FC Santa Coloma 3-2

Az örmény-andorrai csata első mérkőzése óriási meglepetéssel ért véget, hiszen a miniállam bajnoki 1-0-ra legyőzte a jereváni alakulatot. A mérkőzés teljes összképéhez hozzátartozik, hogy a Santa Coloma egy szerencsés góllal az ötödik perben megszerezte a vezetést, majd végig bekkelt a szakadó esőben, nagy szélben és nyári időjáráshoz képest hideg időben. Azonban ennek ellenére is az örmények voltak a jobbak, még a vereségük dacára is, ráadásul két jogos büntetőt sem kaptak meg...

A visszavágón azonban nem lesz kegyelem, hiszen hazai pályán több ezernyi fanatikus előtt vélhetően a Banants bedarálja az andorrai bajnokot. Egyébként is az időjárási elemek ezúttal az örményeket segíti, hiszen mára pokoli meleget jósolnak az meteorológusok Jerevánba, ami nem fog ízleni a Santa Colomának, mint ahogy tavaly sem ízlett a Partizan Belgrádnak, amikor Örményországba látogatott pont egy éve...

Úgy gondolom, hogy óriási blama és hatalmas szégyen lenne, ha a minden téren erősebb örmény bajnok már most elvérezne, ezért arra fogadtam, hogy a Banants jut tovább a második fordulóba.

Levadia Tallinn-La Fiorita 7-0

Sajnos az első mérkőzésen nem sikerült nyernem azzal a tippel, amikor arra fogadtam, hogy az észt bajnok legalább két góllal legyőzi a La Fioritát. Most azonban úgy vélem, hogy ezt a ziccer másodjára már nem hagyják ki a Levadia labdarúgói.

Az első mérkőzésen tallinni együttes óriási mezőnyfölényben játszott, azonban az esélyesség terhe rányomta a helyzetkihasználásra a bélyegét, hiszen csak a 94. percben sikerült betalálnia a zöld-fehér együttesnek. A San Marino-i gárdának momentuma sem volt, valami ilyesmi várható a gárdától ma is...

A hétvégén a Paidát verte idegenben magabiztosan a Tallinn az észt bajnokság keretén belül, míg a La Fiorita különösképp nem készült a találkozóra. Úgy gondolom, hogy az egygólos előny tudatában a Levadia bátran fog játszani, és magabiztosan, legalább két góllal legyőzi a miniállam bajnokát, vagyis kettős győzelemmel jut tovább a következő fordulóba.

A kombi szorzója: 1.83

A kombi téterőssége: 6/10

A kombit a Triobet-en játszottam meg.