Egy jó duplázós vasárnapra

A hétközi sikeres kombi, na meg a tegnapi BL-döntő sikere után összeállítottam egy szelvényt vasárnapra, amivel megduplázhatom a feltett tétemet.

Alba Berlin-Artland Dragons 81-79

Az Alba Berlin kimagaslik a német bajnokságból, az egyik legjobb játékoskerettel rendelkeznek a fővárosiak. Az Alba egyértelműen jobb csapat, mint az Artland, még akkor is, ha a Sárkányok a Brose Baskets együttesét ütötték ki a negyeddöntőben. Ettől függetlenül, ami a két keret közti minőségbeli különbség mellett a berliniek felé billenti a mérleg nyelvét, az a haza pálya előnye. Hiszen nem szabad szó nélkül elmenni a berliniek hazai teljesítménye mellett, mivel mindössze két mérkőzésen maradtak otthon alul, minden sorozatot - bajnokság, európai kupa - figyelembe véve...

Legutóbb bő egy hónapja találkoztak a felek, ugyanebben a felállásban, és akkor a Berlin simán, 14 ponttal tudott nyerni. Azóta semmi sem változott, így véleményem szerint ezúttal is a fővárosiak örülhetnek a találkozó végén.

Bayern München-Oldenburg 85-67

Németország legerősebb és legjobb kosárlabda csapata, vagyis a Bayern München fogadja az Oldenburgot. A felek közt miden téren hatalmas a differencia, például amíg a bajorok otthon minden fontos mérkőzésüket megnyerték idén, addig a vendégek házon kívül nem túl acélosak. A piros-kékeket vérbeli sztárok alkotják, akik nem csak a BBL-ben, hanem az Euroligában is a jobbak közé tartoznak. Az alapszakaszban 33 ponttal nyert a München otthon az Oldenburg ellen, most ekkora különbséget nem várok, de nem tudom azt elképzelni, hogy a második mérkőzésre nem 1-0-s bajor előnnyel forduljanak a felek...

Pistoia-Armani Milano 84-82

Erről a találkozóról már sokat írtam, mind a blogon, mind a főoldalon, illetve a Protipp-rendszerben is. Ezúttal nem írnám le részletezném ismételten a találkozót, legyen elég annyi, hogy ég és föld a különbség a felek közt, még akkor is, ha pénteken egy rossz harmadik negyed miatt szépített a Pistoia. Na meg az sem elhanyagolható tény, hogy ha nyer a Milánó, akkor bejut az elődöntőbe, ahol a Sassarival találkozik.

Lukas Lacko-Roger Federer 0-3

Nem szokásom teniszre fogadni, ám a főoldalon olvastam egy remek elemzést erre a mérkőzésre, ami szerintem ülni fog, de egy kicsit lebutítottam a tippet, így arra fogadok, hogy Federer 3-0-val abszolválja a vasárnapi találkozóját.

A kombi szorzója: 2.02

A kombi téterőssége: 7/10

A kombit az Unibet-en játszottam meg.