"Tájékozott, szórakoztató, jó dumájú haverod vagyunk, olyan, amilyen titokban te is szeretnél lenni." - írja a magyar FourFourTwo facebook-profilja, én meg majdnem lefordulok a székről. Az FFT ugyanis sok minden, csak épp nem jó dumájú és tájékozott - a szórakoztató ugyan áll, de az is csak abban az értelemben, ahogyan azt Fekete Pákóra szokta volt használni a kultúrember. Ne kerteljünk, a tekintélyes angol lap magyar kiadásának online verziója egy vicclap, azzal a különbséggel, hogy a SportGézával ellentétben ők ezt nem cinizmussal, hanem végtelen arroganciával keverik.

Ami mindjárt legalább három fokkal idegesítőbb.

Félreértés ne essék, az angol FFT a világ második legjobb futballlapja. Tájékozott, intelligens, exkluzív, és ehhez mérten elegáns is, tényleg jó érzés kézbe venni az embernek. Ugyanezt az élményt a magyar megfelelő nekem már nem hozza: az angol cikkek fordításai ugyan jók, de a saját anyagokba ugyanaz a savanyú modorosság költözött, ami évtizedek óta porlasztja a hazai sportsajtót. Korrekt, de nem különösebben élvezetes, így összességében arra jutottam, hogy nekem nem éri meg azt az - egyébként tekintélyes mennyiségű - pénzt, amit elkérnek érte az újságárusoknál. Van ilyen.

Az online azonban más tészta, abba az ember úgy is könnyen bele tud futni, ha kifejezetten kerüli - nekem ez egy héten belül kétszer is sikerült. Először néhány arsenalos kolléga mutatta meg a főszerkesztővé avanzsált Bodnár Zalán jegyzetét a két piroslapot is hozó Chelsea elleni rangadóról, majd tegnap több különböző forrásból is ugyanaz a sérültlistás cikk landolt a postafiókomban.

Ilyesmi egyébként két okból fordulhat elő: vagy nagyon jók a cikkek, vagy nagyon rosszak. Sajnos itt és most az utóbbi esetről van szó, én meg egyszerűen nem tudom mire vélni a dolgot - az online FFT-t ugyanis a többszörösen kitüntetett Bodnár Zalán szerkeszti, és elképzelni sem tudom, ő hogyan adhatja a nevét ilyen pusztító fogalmatlanságokhoz.

Az arsenalos cikk ráadásul szarul is van megírva - jó, tudom, az alapelv az, hogy hét mondatban ír valamiről a főszerkesztő -, ami a botrányos témaválasztással együtt (hogy a PL csapatai tudniillik évek óta vagy bundáznak, vagy kétségbeejtően gyengék) már rettenetes végkifejletet eredményez. Nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy ez direkt trollkodás, és az online felületet pusztán feszültséglevezetésre, és némi kattintásvadászatra tartják a cégnél.

De vajon mondhatjuk, hogy az online FFT a sportsajtó kurucinfója?

Simán, a főszerkesztő Bodnár Zalánnak ugyanis nem ez az első igazán húzós akciója. Eleve azzal robbant be a köztudatba - és az állásába -, hogy a 2010-es vb idején kamu naplót vezetett a helyszínről. Órákon át vadászta a képeket és találta ki az exkluzívnak látszó sztorikat, csak, hogy mindenkivel elhitesse, testközelből követi a világ legnagyobb sporteseményét. Poénnak tényleg jó, de erre alapozni egy karriert abban a szakmában, ahol a hitelesség az egyik legfontosabb követelmény? Az a minimum, hogy necces. De itt még nem volt vége a kalandoknak.

Pár évvel később Bodnár az online FFT hírszekciójában fejtette ki a véleményét arról, hogy a Juventus menetelését konkrét bírói csalások segítik a bajnokságban, majd amikor a nyilvánvaló sületlenségekre humoros riposzttal reagált az egyik hazai szurkolói blog, még neki állt feljebb, hogy aztán kommentekben is trollkodjon néhány jóízűt a vonatkozó oldalakon. Mindezt azok után, hogy tárgyi hibák tömkelegét rejtette el két írásában - szerinte például Luciano Moggi a Juve elnöke volt, válaszában pedig arra hivatkozott, hogy oké, hiba, de a titulus végülis tökmindegy -, és saját véleményét tálalta tényként az olvasók elé. Csak hogy tudatosuljon: ennél nagyobb etikai vétséget nem is lehet elkövetni ebben a szakmában.

A FFT-nál viszont más szerkesztési elvek uralkodnak, Bodnár nem csak simán maradhatott a lapnál, de idővel elő is léptették: ma már ő a főszerkesztő, így nyilván minden kontent átfut a keze alatt. Így valószínűleg azt a sérültválogatottas cikk is, amelyben a szerző szerint mindenképp Arjen Robbennek kell lennie a balhátvédnek, hisz senki nincs a világon jelenleg a maródiak közül, aki jobban el tudná látni nála a feladatot.

A rutinosabbak azonnal mondják Luke Shaw, Leighton Baines, Fabio Coentrao vagy Jordi Alba nevét, az igazán hipsztereknek pedig a valenciás Gaya is beugrik, de nem ez a lényeg: mindenki hibázik, a szerző elfelejtett néhány nevet, na bumm. A fő gond a reakció, ami itt látható:

Kell ehhez kommentár? Szerintem nem. De vajon miért engedheti meg magának egy online oldal, hogy folyamatosan úgy kommunikáljon az olvasóival, mintha a farzsebéből rángatta volna elő őket? És tényleg erre vevők az emberek? Ez ma a szint, ennyi kell a sportrajongóknak? És miért van az, hogy aki printben, könyvben képes értelmeset alkotni, az pusztán epehányásra használja az online-t? Hát mi ez, ha nem az internetfelhasználók teljes és totális lenézése? Miközben ugye ott egy csomó blog, ahol teljesen amatőrök a szabadidejüket eltékozolva(?) alkotnak fergeteges posztokat teljesen ingyen.

Kifordult magából a világ, a fene egye meg.

P.S. Erre meg csak most akadtam rá, nem kis szintlépés a cinikus önseggnyalás képességfáján, pedig eddig sem álltak rosszul a kollégák. Bravó!

És nem csak azért, mert most egy pár hónapig megint nem látom a világ legjobb bajnokságának meccseit - kárpótol majd a transzferszezon, hahaha -, hanem azért, mert több olyan arc is elmegy, akiknek nagy szerepük volt abban, hogy anno megkedveltem a ligát.

És vele együtt az én egykori kedvenc focistám, David Beckham is. Anglia utolsó valamirevaló exportcikke két éve vonult vissza, de az emlékek ma is tűélesek: a gatyáját szétgüriző Spice Boy olyat tudott, amit kevesen a világon.

Zseninek áll a világ, szól a mondás, de akkor hogyan eshet szó alig Thomas Müllerről? Szubektív tiráda a jövőbeni rekordhalmozóról.

Közeleg a nyári átigazolási szezon, a legtöbbet most is a Premier League-ben szórják majd el új emberekre. Most sorra vettük, kik lehetnek a legvonzóbb célpontok.

A vesztét érzi Guardiola a Bayernnél, nem volt más választása, bele kellett szállnia az orvosi csaoatba, hogy ne őt vegyék elő. De meddig lehet előrefelé menekülni?

Napoli-Lazio kupameccset néztem, sok érdekeset láttam. Tényleg olyan jók a strandkorlát-kékek? Megtudod, ha továbbolvasol.

A világon semmi, a wales-i válogatottat például egymaga cipeli a hátán az Eb-szereplés felé vezető úton. De akkor miért szenved Madridban?

Prózai okok miatt ezúttal nem túltam túl a hírfogyasztást meccsnap után (pedig egyébként képes vagyok minden kommentet végigbogarászni a mértékadó helyeken), szóval komolyan meglepődtem azon, hogy egyesek mennyire kutyázzák a válogatottat egy 0-0 után. Én ülnék fordítva a lovon?

Már csak három hónap, és újra ránk köszönt az átigazolási időszak. Szerintem izgalmas lesz, a Manchester City rebuildje elviszi majd a show-t, de a Unitednél is várható pár potens húzás, és az is biztos, hogy a Real rárepül majd a legnagyobb sztárokra, főleg, ha tényleg távozik Bale. Persze ezekről az ügyekről még keveset tudni, úgyhogy most inkább annak néztem utána, kiket lehet ingyen is elmozdítani a mostani csapatuktól.

A Barca továbbra is magabiztosan vezet, az Arsenal előrébb lépésével pedig ott a második angol csapat is a listán. A Bayern visszacsúszott, a Juve előz, a Porto tovább tartja magát. Power ranking, 3. rész.

Azt tartja a mondás, hogy a tökéletesség szórakoztat. Pedig nem. Vagy csak én lennék kivétel? És hogy jön ez az El Clásicóhoz? Mindjárt elmagyarázom.

Remek focivíkenden vagyunk túl, a két rangadó minden igényt kielégített - nekem egy hangyányival a Liverpool-United tetszett jobban, de ez részletkérdés - és a kisebb meccseken is komoly volt a sarabolás. Összeszedtem a hétvége csapatát, nyilván szubjektíven, de érdekel a ti véleményetek is, mondjátok el majd a kommentek között.

Egy hete a Barcelona vezette képzeletbeli európai erősorrendünket, és mivel a katalánok gyakorlatilag bohócot csináltak hét közben a City-ből, nem volt okom hátrébb sorolni őket ezen a héten sem. Középen viszont volt tülekedés, a Real visszaesett, a Juve előretört, és új szereplőt is vettem fel a listára.

Amikor meghallottam, hogy Kecskeméten saját külön bejáratú Messije van az utánpótláscsapatnak. Nem, nem vicc, ez tényleg megjelent a Nemzeti Sportban.

Tegnap már írtam arról, hogy az U20-as válogatott háza táján nem minden okés, és abban sem vagyok biztos, hogy jó döntés volt három hónappal a szövetség által kulcsfontosságúnak tekintett vb rajtja előtt új kapitányba helyezni a bizodalmat. Most, hogy egy MLSZ-es forrás segítségével pontosabb képet kaptam a háttérben zajló folyamatokról, még jobban ráncolom a szemöldököm.

Egy év alatt három edzőváltás az állítólag nagyon tehetséges korosztály élén. De miért? És mi lesz így a vb-szerepléssel?

Amerikában nagy hagyománya van a liga csapatait rangsoroló power rankingeknek, most megpróbáltam applikálni egy hasonlót az európai focira is. Aki nem szeret sokat olvasni, annak elárulom, a Barca vezet, de a miértekért már kattintani kell.

Rangadóból nem lesz sok, de érdekes párosítás így is bőven akad a hétvége futballkínálatában. Hajtás után mondom, kire, mikor és miért lesz érdemes odakapcsolni a TV-ben.

Nem tudom, ki, hogy van vele, engem általában minden untat, ami mainstream. Bármilyen számot képes vagyok megutálni, ha túl sokszor hallom a rádióban (tudom, ki az a hülye, aki egyáltalán még bekapcsolja), de ugyanezen a logika alapján van herótom a Messi-Ronaldo párharctól és az El Clásicóktól is. Egy kivétel úgy látszik mégis van, Dárdai Pali, aki ugyan az utóbbi időben határozottan túllépett egy határt sajtóbeli szerepléseinek számávál, mégsem tud idegesíteni, pláne untatni. Mert jókat mond. Mindjárt mondom, milyen jókat.

Dárdai Pali behúzza a másodikat, megszorongatják a 'Pool tökeit, Stieber pedig Guardiolának is megmutatja, mennyira kafa kis játékos lett belőle az új posztján. Valentin-napi ömlengés helyett Palermo-Napoli, és kész is a hétvége fociprogramja a tévéből.

Most írták alá az új TV-s szerződést, három évre 5,1 milliárd fontot kapnak a csapatok. 2016-tól indul a habzsi-dőzsi, mindenkinek fel kell kötnie a gatyáját.

Nem sok aktualitása van a dolognak, meg egyébként is, pont eleget foglalkozom a Manchester Uniteddel mostanában, de hiába, ha egyszer már hetek óta ezen a kérdésen rágom magam, és nem jutok közelebb a válaszhoz. Talán majd Ti segítetek.

Sir Alex Ferguson utolsó nagy fogásának indult, meccsenként öt millióba fájó mellényúlás lett Wilfried Zahából. Nem ő az első, megpróbáltam összegyűjteni a társait.

Nyugalom, nem Wayne Rooney mond le a heti háromszáz kilós álomfizetésről, mégis, kiszakad egy darab a United szívéből.

Mármint akkor, ha tényleg megveszik Cuadradót, mint ahogyan azt a Sky pedzegeti. Ráadásul olyan sokba' nem is lenne, ha minden igaz, 20 millió körüli összegért már mozdítható a kolumbiai.

Ronaldo üvöltésében egyszerre forrt össze a játékos személyisége és karrierje. De vajon mitől frusztrált CR, és miért szomjazza annyira a külvilág sokszor szubjektív elismerését, mint senki más?

Ha olyan játékosokért, mint Bony, 30 milliót kell fizetni. Pedig a City állítólag megtenné, és még az sem zavarja, hogy se az ár, se az érték nem stimmel az üzletben.

Kevés hálásabb feladat van Magyarországon a volt a szövetségi kapitányénál. Oké, népszerűségi versenyt gyaníthatóan nem nyer az ember, de cserébe legalább hatvannyolc féle szponzorgalléros öltönyben szajkózhatja az agymenéseit, bármelyik tetszőleges sportcsatornán - gyaníthatóan szép kis summáért. Szép műfaj, sok kiemelkedő(en szórakoztató) alakkal, de mint a futballban, úgy itt is mindig várható az új, fénylő tehetségű üstökösök berobbanása.

Egervári Sándort eddig leginkább arról ismertük, hogy szerény, visszahúzódó ember, aki többnyire akkor sem mond semmit, ha véletlenül beszédre szánja el magát. A Digi Sportnál viszont tudhatnak valamit, mert így is meglátták benne az utánozhatatlan tehetséget, és meghívták magukhoz beszélgetni a reggeli műsorukba. A volt szövetségi kapitány végig nagyon elemében volt, de a világklasszis akkor tört ki belőle feltartózhatatlanul, amikor arra terelődött a szó, mi lett volna, ha a magyar válogatott ott van a vb-n.

„Nagyon nehéz ez a mi lett volna, ha: az viszont kétségtelen, hogy Costa Ricával mérkőztünk egykor az U20-as vb bronzmeccsén, és nyertünk is büntetőkkel. Közel voltunk hozzájuk, szerintem egy mostani vb-találkozón is lett volna minimális esélyünk ellenük, nagyon biztosan nem vertek volna tönkre minket, mint a hollandok."

Egervári mesteri érveléssel ugrik neki a témának: egy öt évvel ezelőtti gyerekmeccset emleget fel, ahol egyébként a vb-n veretlenül menetelő costa ricaiak közül mindössze két játékos szerepelt (a jobbhátvéd Gamboa Brazíliában is kezdő volt, Urena viszont csak cserecsatár). A lényeg persze nem ez, hanem, hogy nyertünk, vagyis, ha most ott vagyunk, akkor most is nyerhettünk volna, hiszen az ország neve valóban nem változott öt év alatt. Mesteri stratégia, a riporter láthatóan nem is tud vele mit kezdeni, így Egervári vérszemet kap, és tovább folytatja.

"Hittem volna abban, hogy előtte abból a görögös csoportból képesek lehettünk volna akár tovább is jutni. Ezek persze csak feltételezések, de nem féltettem volna a magyar válogatottat, abban az esetben, ha állandó játéklehetőséget kapó focistáink utazhattak volna.”

Hitt volna benne, mondja, és tényleg, a hit komoly dolog, nem nagyon érdemes viccelődni vele, mert még az olyan, látszólag komoly dolgok sem tudják kikezdeni szilárdságát, mint a tények. Tudvalévő ugyan, hogy abból a bizonyos csoportból a görögök is csak egy paraszthajszállal és otromba nagy mákkal mentek tovább, de, hát mit nekünk ők, amikor minket mindössze egy bukaresti agyonverés (0-3, Guzmics emlékezetes performanszával) választott el attól, hogy a románok helyett velük játszhassuk a pótselejtezőt. Egervári itt is mesterien sakkozik, még az olyan, látszólag fontosnak tűnő részletek sem zökkentik ki, hogy a görögök röhögve verték a románokat azon a pótselejetzeőn, amire mi ki sem jutottunk. Ő hisz, töretlenül, és, ha ő, a pro licenszes szaktekintély hisz, akkor ugyan miért ne hihetnénk már mi, ostoba halandók is. Na, ugye.

Egyetlen zavaró homokszem azért így is marad a gépezetben, hogy aszondja "ha állandó játéklehetőséget kapó focistáink utazhattak volna.” Kétségbeesni persze nem kell, nyilvánvaló, hogy a probléma csak időleges, hiszen nem tarthat örökké a külföldi edző-zsarnokok folyamatos áskálódása a szárnyalásra ítélt magyar futball felemelkedése ellen. Lehet, hogy idei óriág vissza tudják fogni olyan korszakos zsenik teljesítményét, mint Rudolf, Elek, Vadócz, Pintér, Koman és Lipták azzal, hogy nem játszatják őket, de a magyar ravasz nép, nem egyszerű táljárni az eszén. Egervári mondja is a megoldást, a maga zseniálisan egyszerű, letisztult, már-már dadaista módján, így ni:

„Valamilyen formában menedzselni kéne ma a magyar válogatott futballistákat, elérni azt, hogy olyan csapatokhoz kerüljenek, ahol állandó játéklehetőséghez jutnak - akár haza is hozni őket ennek érdekében, ahogyan most Gera Zoltánt. Ezt a javaslatot leköszönésemkor is megtettem az MLSZ számára, ez rövidtávú feladat lenne: a Pintér-, Koman-, Németh-féle csellengő játékosokat haza kellene hozni felkészíteni, mint régen a Honvédban, Steauában történt, mert a klubcsapataink nemzetközi szereplése is ezt teszi nyilvánvalóvá. Hazahozni, egy csapatba tömöríteni őket, ez nagyobb esélyt adna a válogatottnak is.”

Menedzselni, nahát, hogy ez nekünk eddig nem jutott eszünkbe! Ott van az kis ügyes csatárgyerek na, hogy is hívják, Németh, igen, az is, hát milyen nagyszerű volt, amíg külföldön játszott, erre nézem, csapat nélkül tengődik. Pedig öt év alatt rúgott 110 meccsen 20 gólt, mi ez, ha nem elég? De, hát a menedzselés igen... Legendásan gyenge itthon. Torghelle Sanyit is csak a Crystal Palace-ba sikerült eladni, pedig az a gyerek minimum egy Atlético Madridot érdemelt volna, amúgy is, az ő pengés játékstílusa jobban érvényesült volna a spanyoloknál, mint az ívelgető angoloknál. Koman meg, ez a zseni, hát, az övé aztán a szomorú történet. Őrá egyenesen utaznak külföldön, sorrendben a Baritól, a Sampdoriától, a Monacótól, a Kubantól és az Uraltól is úgy vágták ki mint a gerelyt. Mondták, hogy nem rúgott gólt, nem adott gólpasszt, de könyörgöm, hát a modern futballban már nem csak ezek minősítenek egy támadó középpályást...

Egervári tanítanivaló éleslátással tapint rá a magyar futball égető problémájára, de nem ez benne a zseniális, hanem, hogy egyfajta lángoszlopként funkcionáló váteszként utat is mutat a fejlődésnek. Sőt, ő megy elől, már be is nyújtotta az MLSZ-nek a terveit, ez is mutatja, hogy nincs benne tüske, feláldozza magát a hazai futball fejlődésének oltárán, ahol nem a személyes és a pozíciók, csakis a szent cél, a felemelkedés, a tudás és a siker számít. 

A labda most már nem az ő terfelén pattog. Jöjjön a kormány, jöjjenek az adóbevételek kárára, de példamutató társadalmi összefogással felpumpált akadémiák, az állam által kivezényelt szponzorok által életben tartott nagycsapatok, legyen Tata megint Tata! Sőt, ezúttal végre ne álljunk meg félúton, kapjon csapatot minden minisztérium, minden üzem és gyár, alakuljon újjá az OTSH, legyen megint nemzeti ügy a sport, a foci, érezzük magunkat megint nagynak és hatalmasnak. Én a magam részéről azt is javasolnám, hogy 30 éves kor alatt egyetlen játékosunkat se engedjük külföldre játszani, de, ha ezt nem is lehet teljesíteni, azt mindenképp elvárom, hogy Mezey György, Mészöly Kálmán, Bognár György és Détári Lajos óriási, felbecsülhetetlen értékű, a nemzetközi mezőnyben is párját ritkító színvonalú szaktudását használjuk, értékeljük, honoráljuk. Álljunk mögéjük, a büdös úristenit neki, sőt, ha nagyon muszáj, akkor szóljunk a horvátoknak is, hátha megint összeugrunk egy Eb-rendezésre, miután hazahívták a Realnál játszó Modric-ot, a barcás Rakitic-et és az atléticós Mandzukic-ot. 

Csak majd ne felejtsünk el felébredni, mielőtt bilibe ér a kezünk, elvsporttársak.

Megint egy nagy vereség, megint a futballisták, és megint népharag. Igen, tök jó érzés, amikor az ember haragudni tud valakire, tök jó, amikor lehet ujjal mutogatni, amikor teli torokból zúghat az "alkalmatlanok!!!" című kórusmű, és tényleg, valami egészen faszipántosan kéjes érzés pellengérre állítani az évtizedek óta, és immár több generáción át a magyar futball nevű szemétdombon élősködő, semmihez nem értő kontárokat is, de egy valamire azért mégis illene figyelni. 

Hogy hangozzanak el a megfelelő kérdések is.

Olvasom, hogy Mészöly Géza kiakadt, név szerint szidta és vette elő saját csapatának még szinte gyerek(!) játékosait a vereség értékelésekor. Az újságírók pedig mit csináltak eközben? Jegyzeteltek. Mindezt ahelyett, hogy végre, valahára, egyszer ebben az életben félretették volna émelyítő szervilizmusukat, és megfogalmazták volna azokat a kérdéseket, amelyeket egy hasonló vereség után minden valamire való futballtársadalomban (továbbmegyek, országban) KÖTELEZŐ feltenni.

De ők nem, akkor sem. Így persze megint nem kellett arról beszélni, hogy mi volt a taktika, mit akart játszani a csapat, mi volt a cél a felkészülés alatt, és ebből miért nem lehetett látni semmit. 

Találó részlet Mészöly Géza Wikipédia-oldaláról

Nem hiszem el, hogy a több tucat akkreditált zsurnaliszta közül egyetlen egy sem akadt, aki meg merte volna kérdezni a játékosok egyéni hibáit firtató, a felelősöket név szerint kiemelő szövetségi kapitányi értékelés után, hogy

"Gézukám, és ezeket a játékosokat mégis ki a búbánatos fittyfene választotta ki? Csak nem te? És az, hogy a viharba lehet, hogy egy többhetes felkészülési időszak alatt nem tudtad kiszúrni a fegyelmezetleneket, a motiválatlanokat, a képzetleneket? Hogyan lehet az, hogy téged, a csapatot felkészítő edzőt meglep a saját válogatottad tudásszintje? Hát ki dolgozott ezekkel a játékosokkal? Ki nyilatkozta le, hogy a cél a négy közé jutás? Csak nem ez is te, az évek óta a nagyválogatott élére prosperáló, a kinevezés elmaradásakor mindig látványosan megsértődő, amúgy soha, semmit nem nyerő edzőzseni voltál? 

Ha tudtad, hogy nem vagyunk a riválisok szintjén, akkor miért hajtottad a vágóhídra a fiúkat, miért szolgáltattad ki őket ilyen fiatalon a túlzott elvárások gerjesztette embertelen nyomásnak? Ha nem tudtad, hogy hol is van a mi szintünk pontosan, akkor pedig nem gondolod, hogy lassan illendő lenne elgondolkodnod a saját alkalmatlanságodon?"

Mikor és ki fogja feltenni ezeket a kérdéseket végre? Meddig hagyja még a sajtó és a közeg, hogy hülyének nézzék és megalázzák?

Megmondom. Addig, ameddig ők is pontosan olyan jól megélnek a nemzetközi színvonalat érintőlegesen sem súroló, munkának nevezett bohóckodásukból, mint az edzők. 

Holló a hollónak nem vájja ki a szemét. Inkább cinkosan összekacsint.