Triatlon

Új Ironman világcsúcs Klagenfurtban, Csomor Erika második

  • VNA

Minden idők legjobb Ironman eredményét érte el a belga Marino Vanhoenacker, aki majdnem öt percet javított a korábbi legjobb eredményen.

Az ausztriai Klagenfurtban rendezett Ironman versenyen sorozatban hatodszor győzött a belga Marino Vanhoenacker, aki ezúttal 7:45,58 alatt teljesítette a 3,8 km úszásból, 180 km kerékpározásból és 42,195 méteres maratoni futásból álló versenyt. Ez az eredmény közel öt perccel jobb, mint a honfitársa, Luc van Lierde által 1997-ben Roth-ban felállított (7:50,27) legjobb eredmény. A férfiaknál a legjobb magyar versenyző Major József lett, aki a hatodik helyen végzett. Vanhoenacker már tavaly is közel volt a rekordhoz, hiszen 2010-ben alig 98 másodpercen múlott a csúcsdöntés. Idén nem bízott semmit sem a véletlenre, hiszen már az úszás során egy perccel gyorsabban kezdett, mint egy évvel ezelőtt. A belga a kerékpározás felénél már átvette a vezetést, ráadásul a 180 kilométert az Ironman versenyek történetének egyik legjobb idejével (4:15,37) nyerte meg. A 2:39,24-es maratonnal záró belga sportember végül beírta magát a sportág történelemkönyvébe.

A női mezőnyben a magyar duatlon-világbajnok Csomor Erika is ott volt a mezőnyben, aki 8:51:10 óra alatt teljesítette a távot, a győztes az amerikai – és élete első Ironman versenyét teljesítő - Mary Beth Ellis lett 8:43:34-gyel.

Kärnten Ironman
férfiak
1. Marino Vanhoenacker (BEL) 7:45:58
2. Michael Weiss (AUT) 7:59:39
3. Marko Albert (EST) 8:08:17
4. Tom Lowe (GBR) 8:11:30
5. Stephen Bayliss (GBR) 8:16:47
6. Major József (HUN) 8:28:15
7. Anton Blokhin (UKR) 8:30:57
8. Mario Fink (AUT) 8:31:37
9. Rainer Schniertshauer (GER) 8:33:42
10. Robert Lang (AUT) 8:34:21

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kärnten Ironman
nők
1. Mary Beth Ellis (USA) 8:43:34
2. Csomor Erika (HUN) 8:51:10
3. Diana Riesler (GER) 8:53
4. Heleen Bij de Vaate (BEL) 8:56:11
5. Eva Dollinger (AUT) 9:05:13
6. Simone Helfenschneider (AUT) 9:11:36
7. Michaela Rudolf (AUT) 9:14:16
8. Joyce Wolfe (IRL) 9:15:42
9. Beate Görtz (GER) 9:18:57
10. Nicole Woysch (GER) 9:23:31