Roland Garros

Wawrinka 0-2-ről fordított Tsonga ellen

  • hatharom.hu-MTI

A női világranglista harmadik helyén álló orosz Vera Zvonarjova két könnyű játszmában búcsúztatta az ausztrál Anastasia Rodionovát a francia nyílt teniszbajnokság pénteki játéknapján, és bejutott a nyolcaddöntőbe.

Tekintettel arra, hogy már búcsúzott a világelső dán Carolina Wozniacki és a másodikként rangsorolt belga Kim Clijsters is, így Zvonarjova a legelőkelőbb helyen rangsorolt női játékos a még versenyben lévők között.

Stanislas Wawrinka a Jo-Wilfried Tsonga elleni mérkőzésén a Roland Garroson 2011 májusában

A férfiaknál a svájci Stanislas Wawrinka 0-2-ről fordított a hazai közönség előtt szereplő Jo-Wilfried Tsonga ellen. Tsonga az első két játszmát sem nyerte meg könnyedén - a másodikat egész pontosan rövidítésben -, a harmadikban viszont 4-1-re is vezetett. Végül visszaengedte Wawrinkát, és fej fej mellett haladtak a rövidítés 5-5-ös állásáig. Ekkor a francia újra hibázott kétszer, és ellenfele meg is nyerte a szettet. Ez annyira megzavarta Tsongát, hogy a következő játszmát simán elveszítette, és a döntő szettben sem tudott stabilan játszani. Könnyűnek tűnő lehetőségekből nem találta a pályát, majd Wawrinka 4-3-as vezetésénél el is veszítette az adogatását. A svájci szervájánál még megpróbált visszajönni, de végül ez nem sikerült, így pályafutása során ötödször fordított Wawrinka kétszettes hátrányból. A következő fordulóban honfitársával, a Grand Slam-győzelmek tekintetében rekorder Roger Federerrel játszik.

Roland Garros, 3. forduló (a 16 közé jutásért):

női egyes:
Zvonarjova (orosz, 3.)-Rodionova (ausztrál) 6:2, 6:3
Pavljucsenkova (orosz, 14.) - Llagostera Vives (spanyol) 3:6, 6:3, 6:3

korábban:
Hantuchova (szlovák, 28.)-Wozniacki (dán, 1.) 6:1, 6:3
Schiavone (olasz, 5.)-Peng (kínai, 29.) 6:3, 1:2-nél Peng feladta
Dulko (argentin)-Stosur (ausztrál, 8.) 6:4, 1:6, 6:3
Jankovic (szerb, 10.) - Mattek-Sands (amerikai) 6:2, 6:2
Bartoli (francia, 11.)-Görges (német, 17.) 3:6, 6:2, 6:4
Kuznyecova (orosz, 13.)-Marino (kanadai) 6:0, 6:4

férfi egyes:
Gasquet (francia, 13.)-Bellucci (brazil, 23.) 6:2, 6:3, 3:6, 6:3
Wawrinka (svájci, 14.)-Tsonga (francia, 17.) 4:6, 6:7 (3-7), 7:6 (7-5), 6:2, 6:3

korábban:
Federer (svájci, 3.) - Tipszarevics (szerb, 29.) 6:1, 6:4, 6:3
Ferrer (spanyol, 7.)-Sztahovszkij (ukrán, 31.) 6:1, 6:1, 6:3
Monfils (francia, 9.)-Darcis (belga) 6:3, 6:4, 7:5
Montanes (spanyol)-Juzsnyij (orosz, 12.) 6:1, 7:6 (7-5), 6:1
Fognini (olasz) - Garcia-Lopez (spanyol, 30.) 4:6, 6:3, 6:3, 6:1

később:
Djokovics (szerb, 2.)-Del Potro (argentin, 25.)