London 2012

Pénzért cserébe két aranyérmet kért egy azeri befektető - vizsgálatot indítanak

  • MTI

A Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség (AIBA) belső vizsgálatot indít annak nyomán, hogy a BBC állítása szerint két garantált londoni olimpiai aranyéremért cserében nyújtott támogatást a szervezetnek egy azeri befektető. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság üdvözli az eljárást, egyben jelezte, hogy adott esetben maga is vizsgálódik az ügyben.

A BBC csütörtökön arról számolt be, hogy az AIBA égisze alatt futó World Series Boxing-ligát kilencmillió dollárral "támogatta meg" egy azeri befektető, cserében ötkarikás sikereket kért. Vu Csing Kuo (Wu Ching-kuo), az AIBA elnöke ugyan abszurdnak, valótlannak és nevetségesnek nevezte az állítást, de ígérte, az általa vezetett szervezet vizsgálatot indít.

Jacques Rogge, a NOB elnöke üdvözölte, hogy az AIBA eljárást indított, és egyben kéri a botrányt kirobbanó BBC-t, álljon elő a bizonyítékokkal. Hozzátette: minden korrupciós ügyet komolyan kell kezelni.

Az azeri ökölvívó-válogatott a legutóbbi, 2008-as pekingi olimpiáról egyetlen bronzéremmel tért haza.
Az AIBA-nak nem ez az első hasonló ügye. A 2004-es athéni olimpia alatti bírói részrehajlások és a pontozások körüli problémák miatt a NOB egymillió dollárt tartott vissza az ökölvívásnak járó alapból.

A mostani botrány kipattanásának időpontja valószínűleg nem véletlen, a jövő hétfőn kezdődik ugyanis Bakuban az olimpiai kvalifikációs ökölvívó-világbajnokság.