NB I

Roguy Meyé négy évre írhat alá a ZTE-nél

Erősít a ZTE FC, méghozzá egy korábbi játékosával. A gaboni Roguy Meyé, aki kedden már a csapattal edzett, 4 évre kötelezi el magát a zalaiakhoz.

zteTeljesen nem váratlan Meyé újbóli felbukkanása a ZTE FC-nél, hiszen már a hét végén akadt olyan információ, hogy egyeztetnek vele a zalaiak. A Csank-csapat délelőtti edzésén már részt is vett Roguy Meyé, akit a keretből sokan régi ismerősként köszöntöttek.

A gaboni válogatott játékos 2009 januárjában igazolt a török Ankaraspor csapatához és a zalaiak jól jártak az üzlettel: ingyen szerezték meg a gaboni csatárt, és közel egymillió euróért adták el a törököknek Az Ankaraspor közben csődbe jutott, így a játékos átkerült az Ankaragücü csapatához, ahol kevés lehetőséget kapott. Idén februárban a francia harmadik ligás FC Paris csapatához ment kölcsönbe.

- Meyé pályafutását eligazolása után továbbra is követtük, hiszen mi is érdekeltek voltunk abban, ha a török fővárosból szerződése ideje alatt máshová igazol - mondta Nagy Ferenc, a ZTE FC elnöke a Zalai Hírlapnak. - Egyelőre arra várunk, hogy a vitás kérdéseket tisztázza a törökökkel a játékos. Klubja ugyanis szerződésszegést követett el vele szemben, s ha rendeződnek a dolgai, akkor négyéves megállapodást kötünk vele ismét, amelyről elviekben már megállapodtunk.