Copa América

Brazília kutyául játszva szórt el pontokat Venezuela ellen

A brazil válogatott jól kezdett ugyan a Venezuela elleni első csoportmérkőzésén a Copa Américán, azonban később könnyelműségbe, majd görcsösségbe csapott át a lendületük, és nem tudták bevenni a kiscsapat kapuját. Szerencséjükre ellenfelük sem talált be, de számukra így is nagy bravúr, hogy történetük során először szereztek pontot a kontinestornán Brazília ellen.

Nagy lendülettel kezdtek a brazilok, de ez csak negyedóráig tartott, és nagy helyzeteket ez az időszak sem hozott. A folytatásban visszavettek a tempóból, kissé flegmának tűnt a játékuk, olyan volt, mintha úgy lettek volna vele, előbb-utóbb csak beszédül valahogy a labda Venezuela kapujába.

Ehhez a legközelebb a 27. percben álltak, amikor Pato a tizenhatos vonalánál, középen kapott labdát, és egy igazítás után lőtt, azonban csak a felső lécet lőtte telibe. Később a Milan csatára lőtt egyet középre, Vega kapus kezébe, majd egy kontra után Robinho túljuttatta a labdát a hálőrön, de a becsúszó Vizcarronrondo a vállával hárította a lapos lövést.

Egy hasonló kontrából Neymar is lőhetett, de ő csúnyán mellé tekert. a szünetig így nem született gól, és arra lehetett számítani, hogy Brazília újra felpörgeti a tempót a második félidőben.

Egy kutya szalad a pályán a Brazília-Venezuela mérkőzésen a Copa Américán 2011 júliusában

Lehet, hogy megpróbálkoztak ezzel, de nem jött össze nekik. Egy-egy kósza villanás révén kerültek helyzetbe, egyébként csak rendre eljutott a labda Robinhóhoz, vagy a másik szélen Neymarhoz, akik egymáshoz ívelgettek 20-30 méterre a kaputól, vagy Ramires vagy a kínjában már irányítószerepet vállaló Dani Alves próbálta Patót játékba hozni.

Ez egyszer-egyszer sikerült is, de a támadó vagy nem találta el a labdát, amikor lőni akart, vagy át sem tudta venni. Hozzá kell azért tenni, hogy nem nagyon volt olyan, amikor a labda pattogás nélkül gurulni tudott volna a talajon, ezért rendre le kellett kezelniük a játékosoknak, ami természetesen lassította a játékot, és ez Venezuelának kedvezett.

A 70. perc után a lenézett ellenfél vérszemet kapott, és Cesar Gonzalez, majd Arango is kihagyott egy-egy nagy lehetőséget.

A hajrában Mano Menezes megpróbálta néhány cserével hatékonyabbá tenni a brazil válogatott játékát, de nem járt sikerrel. Meddő mezőnyfölényben voltak, lassan játszottak, nem tudtak lehetőségeket kialakítani, így pedig gólt sem lőttek.

Venezuela így története során először szerzett pontot Brazília ellen a Copa Américán, a címvédőnek pedig a nehezebb ellenfélnek tűnő Paraguay és Ecuador ellen kell bizonyítania.

Copa América

B csoport

Brazília-Venezuela 0-0