Műkorcsolya

Lysacek nem indul a Skate American - pénzbüntetést kaphat

  • VNA

Nem tudott megegyezni hazája szövetségével a rajtpénzről, így nem indul a Grand Prix sorozat elején Evan Lysacek.

Az amerikaiak olimpiai és világbajnok műkorcsolyázója a közelmúltban jelentette be, hogy egyéves szünet után folytatja pályafutását és a 2014-es téli olimpián szeretne ismét harcba szállnia az aranyéremért. A 26 esztendős versenyző azonban egyelőre még nem indul rangos versenyen, mivel pénteken lemondta a Skate America illetve a novemberben Párizsban sorra kerülő Trophee Bompard elnevezésű versenyen történő részvételét is. A hírek szerint ugyanis Lysacek menedzsmentje nem tudott megegyezni a rajtpénzről az amerikai szövetség illetékeseivel, így Vancouver olimpiai bajnoka nem indul el hazája legrangosabb idei versenyén.

Evan Lysacek idén nem indul el hazája legrangosabb versenyén
A visszalépés hátterében ráadásul nem sérülés vagy gyengébb forma áll, amelyre a versenyző edzője, Frank Carroll is utalt: „Evan jó formában van, a rövidprogramját Sztravinszkij Tűzmadárjára, a kűrjét pedig a Sámson és Delila zenéjére adja elő majd elő a szezonban.” Mivel az amerikai korcsolyázónak nincs orvosi igazolása a visszalépés indokáról, így az új szabályok értelmében pénzbüntetést kell fizetnie a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetségnek (ISU). Az amerikai szövetség Lysacek helyetteseként Douglas Razzanot nevezi a jövő heti Skate America versenyre, aki a hónap elején a Finlandia Trophyn szerzett második helyet.