Magaslabda

Amerikában 20 millió úszó van, itthon ötezer - Kiss László

Kiss László volt a Magaslabda legutóbbi adásának a vendége. A magyar úszók szövetségi kapitánya beszélt a debreceni országos bajnokság eredményeiről, a sanghaji világbajnokság várható erőviszonyairól, valamint az amerikai és a magyar úszósport közti különbségről.

Június utolsó hétvégéKiss László volt a Magaslabda vendége jén rendezték meg Debrecenben a 113. országos úszóbajnokságot, melyen számos figyelemreméltó időeredmény született. Kiss László a hathárom.hu Magaslabda című rádióadásában elmondta, hogy sok versenyző számos, tőle szokatlan úszószámban is elindult, ami az egészséges versenyszellem jeleit mutatja.

"Azt mindenképp leszögezhetjük, hogy minden idők egyik legmagasabb színvonalú országos bajnoksága zajlott le Debrecenben, a hölgyeknél a 400 m gyors soha nem látott magas szintű versenyzést hozott. Külön kiemelném még 100 m pillangón Cseh László 51,98-os új országos rekordját, ami az első felnőtt rekord volt a "csodadresszek"  után. Összességében azt tudom mondani, hogy a versenyzők nagy kedvvel, sok számban, sok "idegen" számban álltak rajtkőhöz."

A debreceni országos megmérettetésen valóban remek időeredmények születtek, elég ha csak ifjúsági olimpiai bajnokunk, Biczó Bence fantasztikus teljesítményére gondolunk. A 18 éves pécsi fiú a világ idei második legjobb idejével ért célba 200 méter pillangón, ami a hamarosan sorra kerülő sanghaji világbajnokság előtt megdobogtathatja a magyar szurkolók szívét. Biczón kívül azonban más versenyzőink is előkelő helyen állnak a világ mezőnyét tekintve, de Kiss László szerint a ranglista és a világbajnokság az egy külön dolog.

"Igaz, hogy az idei világranglistán előkelő helyen van sok versenyzőnk, hiszen Verrasztó Dávid a 400 m vegyesen a második, Cseh László pedig az első helyen található, 200 m pillangón Biczó Bence a második, de összességében a világbajnokságon való szereplés ennél fontosabb."

Ha már a világbajnokság... Szövetségi kapitányunkat arról is kérdeztük, vajon mely nemzetek lehetnek ezúttal a legjobbak, kik uralják napjainkban az úszósport világát. 

"Ami nagyon szembetűnő, hogy óriási a kínaiaknak a fölénye - ráadásul Kínában lesz a verseny is - látszik, hogy nagyon nagyot javultak. Nagyon jó a japán csapat és persze a hagyományosan nagy úszónemzetek is, mint az Egyesült Államok és Ausztrália. Ők várattak eddig a nagy eredményekre,  elsősorban a vb-re készülnek."

A magyar csapat egyik "húzóneve" kétségtelenül a 400 m női vegyesúszás címvédője, Hosszú Katinka. Világbajnokunk nem volt jelen a debreceni ob-n, hiszen ő Amerikában tanul és sportol az ottani ösztöndíj-rendszer lehetőségeit kihasználva.

"Az USA-ban 500 egyetem foglalkozik az úszósporttal, ami azt jelenti, hogy mind az 500 egyetem évi 30.000 dolláros ösztöndíj-rendszerrel bír, ami magában foglalja az  ingyen kollégiumot, az étkezést, az egyetemi tanárokat és persze magával a sportággal való foglalkozást is. Ma az Egyesült Államokban  20 millió úszó él, itthon pedig 5000 versenyző van, mégis világszínvonalú a magyar úszósport. A magyar edzők dicséretére szóljon, hogy nagyon jó eredményeket tudnak elérni az itthoni körülmények között is."

És ha már Amerika... Az való igaz, hogy az év eddigi szakaszában keveset lehetett hallani az amerikai sztárokról (Phleps, Lochte, Clary), de kétsége ne legyen senkinek afelől, hogy Sanghajban "előbukkanak" majd az amerikai csapat tagjai is...

A beszélgetés teljes szövegét itt hallgathatod meg: