Forma-1

Eső után köpönyeg - most már kezdődhet a szezon!

  • Kele János

Igen, tényleg vége a látszólag céltalan körözgetésnek, a rengeteg találgatásnak, a köridők elemezgetésének - Barcelonában ugyanis véget ért a Formula-1-es csapatok utolsó közös tesztjének utolsó közös napja is. Az erőviszonyok persze továbbra is megtippelhetetlenek…

Ferrari ilótája Fernando Alonso köröz a barcelonai teszten.
A Hispania valós erejéről például ötleteim sem igen vannak, a spanyol csapat ugyanis egyetlen árva tesztkilométert sem tudott megtenni az előszezon során az idei konstrukcióval. Pedig első ránézésre nem néz ki rossz autónak a HRT, szemrevalóbbnak tűnik az elődjénél, s vitathatatlan, hogy aerodinamikailag jóval kifinomultabb a vonalvezetése. Mégis, könnyen lehet, hogy hasonló sorsa jut, mint az elődje, és pont nélkül zárja az idényt.

Sokan, sok helyütt elmarasztalták már a Colin Kolles vezette (valójában már csak névleg) spanyol alakulatot, amiért látszólag minden épeszű koncepciót nélkülözve hánykódnak a Formula-1 tengerében. Holott a hiba nem a Hispania gépezetében van: ők abban a hiszemben adták be a nevezésüket a bajnokságba még 2009-ben, hogy a következő szezontól 40 milliós költségvetési limitet határoznak meg minden istálló számára. A büdzsék korlátozása persze elmaradt, hiszen a Ferrari és néhány másik tradicionális nagycsapat ellenállását nem volt olyan könnyű letörni, ahogyan azt Max Mosley hitte. A három újonc csapat pedig kénytelen volt ráeszmélni arra, hogy gyakorlatilag semmilyen segítséget nem kapnak majd a felzárkózáshoz.

Persze jogosan hivatkozhat arra a Kedves Olvasó, hogy a Lotus és a Virgin valamilyen úton-módon, ha lassan és nehézkesen is, de elkezdte a felkapaszkodást az élbolyra és a középmezőnyre - miközben a HRT gyakran bohócot csinál magából. Azonban nem szabad elfelejtkeznünk néhány apró, de nem kifejezetten marginális tényről: a maláj Lotusban elképesztően nagy kereskedelmi és marketing potenciál van (gondoljunk csak a merchandising-értékeikre), a Virgin pedig a világ egyik legkülöncebb milliárdosának, Richard Bransonnak a játékszeréül szolgál. Velük aligha fordulhatott volna elő, hogy alkatrész nélkül maradjanak a csapat első és utolsó tesztnapján…

No, de térjünk inkább át a nagyokra, hiszen az ő házuk táján is akad érdekes mesélnivaló. Eleinte úgy tűnhetett, hogy a szombati lesz a legfontosabb nap a barcelonai héten, hiszen bár több csapat már összepakolt, és hazautazott, a Ferrari, a Mercedes, McLaren és a Williams a maradás mellett döntött. Az eső azonban keresztülhúzta a számításaimat, gyakorlatilag senki sem tudott ma érdemi munkát végezni a pályán: reggelre ugyanis cirka 10 mm csapadék esett, sőt, a meteorológusok még további 75 mm-t jósoltak a mai napra. Ez pedig pontosan annyi, amennyi a tavalyi Japán Nagydíj szombatján hullott a suzukai versenypályára - emlékezhetünk, akkor és ott nem is rendezték meg az időmérő edzést.

Egyedül talán a Pirelli vezetése örült a nem is olyan váratlan csapadéknak: az olasz gumióriás mérnökei így végre testközelből szerezhettek tapasztalatokat arról, hogyan viselkedik az extrém-esőgumijuk relatíve „versenykörülmények” között. A pilóták visszajelzései mindenesetre nem voltak túl egybevágóak: volt közöttük, aki dicsérte az olaszok abroncsait, mondván hosszú távon is jól bírták a megpróbáltatásokat, míg mások szerint egyszerűen pocsék volt a tapadásuk a nedvesebb részeken. Na, itt tegyen valaki igazságot…

Lewis Hamilton például egészen biztosan sok hasznos tapasztalatot szerzett a Pirelli abroncsairól, hiszen az angol világbajnok amikor csak tehette, nyüstölte az MP4-26-ost. Saját bevallása szerint az autó korántsem olyan rossz, mint amilyennek kinéz, és egészen biztos benne, hogy „a körönkénti lemaradása az éllovasokhoz meg sem közelíti azt a két másodpercet, amit a teszteken lehetett tapasztalni”. Némiképp egybecsengett mondandójával Jenson Button állítása is, miszerint „a tegnapi nap korántsem volt olyan rémes, mint ahogyan a köridőkből látszott, hisz értékes tapasztalatokat szereztünk a gumik működéséről és kopásáról.” Azt persze sem a két pilóta, sem valamelyik vezetőségi tag nem kezdte taglalni, hogy miért pihent egy napot verőfényes napsütésben a csapat csütörtökön, mikor már kedden tudni lehetett, hogy a szombati gyakorlást nagy valószínűséggel elmossa az eső…

Arra persze talán egyik csapat sem számított, hogy a pálya gyakorlatilag használhatatlan lesz - a Ferrari például a mai napon szinte csak és kizárólag a rajtokat tudta gyakorolni. Fernando Alonso saját elmondása szerint mindennél jobban szerette volna tesztelni kicsit a Pirelli esőgumijait, ám a körülmények olyannyira irreálisnak bizonyultak, hogy nem volt sok értelme a pályára gurulni.

Végezetül szólnék néhány szót a Mercedesről is, hiszen a stuttgartiak tegnapi eredményeikkel (ne feledjük, Schumacher mellett Rosberg is remekelt) vitathatatlanul az érdeklődés homlokterébe kerültek. Nos, Ross Brawnék rendkívül gálánsak voltak, visszaadták a kölcsönt Schuminak - így ma a német is vezethetett kicsit az esőben Rosberg kontójára, ugyanúgy, ahogyan tegnap Rosberg kapott egy délutánt a Schuminak kiszabott tesztnapból. Na, ezek után fogja rá valaki Norbert Haugékra, hogy nem egyenlő elbírálásban részesítik a pilótáikat…

Örömmel zárhatom soraimat azzal a felütéssel, hogy: „folytatás két hét múlva Ausztráliában” - hiszen március utolsó hétvégéjén végre útjára indul a Száguldó Cirkusz. A csapatok már jövő héten útnak indítják felszerelésüket az ötödik kontinensre - őszintén remélem, hogy akkor már a Hispania kelengyéje is célba érkezik…

Barcelonai teszt, 5. nap

1.Nico Rosberg (Mercedes) 1:43.814   35 kör
2. Pastor Maldonado (Williams-Cosworth) 1:44.333   23
3. Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes) 1:44.560   33
4. Fernando Alonso (Ferrari) idő nélkül   5
Michael Schumacher (Mercedes) idő nélkül   5