Tenisz

Murray is játszik a magyarok ellen Glasgow-ban

  • MTI

A világranglistán jelenleg negyedik Andy Murray is játszik a brit alakulatban a magyar teniszválogatott ellen, a jövő pénteken kezdődő Davis Kupa-mérkőzésen, amelyen az euro-afrikai zóna I. csoportjába jutás a tét.

A világranglista negyedik helyezettje is játszik a brit alakulatban a magyar teniszválogatott ellen

"Már korábban is sejtettük, most hivatalosan is eldőlt, hogy pályára lép ellenünk Murray" - mondta az MTI-nek kedden Hornok Miklós a magyar DK-csapat kapitánya, majd hozzátette: "Hétfőn indulunk Glasgow-ba."
   
A szakvezető már a múlt héten kijelölte az utazó gárdát, eszerint Balázs Attila, Kellner Ádám, Bardóczky Kornél és Balázs György alkotja az együttest az összecsapáson, melyet a glasgow-i Braehead Arénában rendeznek, kemény pályán.
   
A magyarok eddig háromszor játszottak jelenlegi riválisukkal, és a britek vezetnek 2-1-re. Legutóbb 1993-ban találkozott a két csapat, akkor a Noszály Sándor, Krocskó József, Markovits László, Lányi András alkotta csapat emlékezetes meccsen 3-2-re győzött a Margitszigeten.