Serie A

Sneijder és az új igazolások elintézték a Barit

  • DA

Egészen a 94. percig úgy tűnt, hogy az Inter már-már megizzad a három pontért a Bari otthonában, a Serie A 23. fordulójának csütörtök esti zárómérkőzésén. Addig az új igazolás Hardzsa góljával vezettek a milánóiak, de a hosszabbításban egy perc leforgása alatt Pazzini és a másfél hónap után pályára lépő Sneijder is betalált, beállítva a 3-0-ás végeredményt. A győzelemmel már harmadik a tabellán a kék-fekete alakulat.

Az Inter már harmadik a tabellán a Bari elleni győzelemmel

Az első félidőben még remekül tartotta magát a délolasz kiscsapat, nem ijedt meg a címvédőtől Giampiero Ventura legénysége. Feltűnő volt a középpályán a sok eladott labda mindkét fél részéről, valamint a friss igazolás, a Barit is megjárt Andrea Ranocchia bizonytalankodása az Inter védelmében.

A második játékrészben előnybe, pontosabban mezőnyfölénybe kerülhetett volna a Bari, ugyanis a 60. percben Chivo bemosott egyet Eto' szabadrúgásásánal Marco Rossinak. Azonnal le kellett volna küldeni a pályáról a román bekket, de sem Andrea Romeo játékvezető, sem asszisztensei nem vették észre a durva szabálytalanságot, az eltiltás így is jár majd minden bizonnyal Chivunak.

Az Inter rákapcsolt a második felvonásban, nagyrészt Jean Gillet kapuja előtt zajlott a játék. Az igazi erősítést pedig a másfél hónap után visszatért Wesley Sneijder beállása jelentette, Militót váltotta a pályán, úgy tűnt, a háromcsatáros felállás - Milito, Eto'o, Pazzini - nem jött be a kék-feketéknek. A fölény aztán a 70. percben érett góllá, Husszin Hardzsa, egy újabb téli szerzemény volt eredményes.

A hajrában már nem történt igazán érdemleges, egészen a hosszabbításig. Eto'o helyére becserélte Leonardo Esteban Cambiassót, az argentin 200. alkalommal lépett pályára az Interben tétmérkőzésen. Úgy tűnt, megizzad az Internazionale a három pontért, de a 94. percben Pazzini egy kontratámadásból Gillet kapujába lőtt - második mérkőzésén már harmadik gólját szerezte az Interben a 26 éves játékos. Egy perccel később Sneijder is betalált, Hardzsa gyönyörűen tette le mellel a labdát a holland irányítónak, akinek nem volt nehéz dolga, a vége 3-0 lett az Internek. Sneijder visszatérése és a januárban érkezett erősítések bizakodásra adhatnak okot a kék-feketék tavaszi menetelését illetően. A győzelemmel pedig már harmadik a bajnokságban a milánói alakulat, hét pontra lemaradva az éllovas Milantól, és egy mérkőzést még pótolniuk kell.

Rudolf Gergelyt a 70. percben cserélte le Giampiero Ventura, a magyar válogatott csatár tisztesen helytállt, de igazán nagy helyzete nem volt a mérkőzésen, igaz társainak sem túl sok.

Serie A, 23. forduló:
Bari-Internazionale 0-3 (0-0)
Gólszerző: Hardzsa (70.), Pazzini (94.), Sneijder (96.).