NBA

Bosh előnyhöz juttatta a Miamit a Bulls ellen

Megnyerte első hazai mérkőzését a Miami Heat a Chicago Bulls ellen az NBA rájátszásának keleti főcsoportdöntőjében. A floridai csapat legjobbja Chris Bosh volt, aki dobásai csaknem háromnegyedét értékesítette. A győzelemhez azonban az is kellett, hogy a Bikák legjobbját, az alapszakasz-MVP Derrick Rose-t nagyszerűen kapcsolták ki a játékból a hazaiak.

Chris Bosh jó játékos, de nem ér - és valószínűleg soha nem is fog - csapattársai, LeBron James és Dwayne Wade nyomába. Mégis úgy emlegetik őket, mint a Miami Nagy Hármasa, és nem véletlenül. Amikor Boshnak megy a játék, az általában el is dönti a mérkőzéseket. Így volt ez vasárnap este a Chicago ellen is.

Chris Bosh zsákol a Miami Heat-Chicago Bulls mérkőzésen az NBA rájátszásában 2011 májusában

18 mezőnybeli dobásából 13-at értékesített, azaz 72 százalékos dobómutatót ért el. Ráadásul az összesen 34-ből a legtöbb pontját távoli vagy középtávoli kísérletekből szerezte, amivel kinyitotta a Bulls védelmét, helyet teremtve ezzel Jamesnek és Wade-nek ahhoz, hogy a palánkot támadhassák a betöréseikkel. Így sem tudták azonban a társak megközelíteni a teljesítményét, előbbi 22, utóbbi 18 pontig jutott.

De ez is elég volt a győzelemhez, köszönhetően a remek védekezésüknek. Egyértelműen a Chicago legjobbjára, Derrick Rose-ra koncentráltak hátul, aki el is rontotta a dobásai javát. Így Carlos Boozer lett a Bikák legeredményesebbje 26 pontjával, ami mellé még 17 lepattanót is gyűjtött. Rose 20 pontig jutott, Luol Deng pedig csak 14-ig.

Jobb híján a Chicago edzője, Tom Thibodeau is az ellenfél legjobbját, Chris Bosh-t méltatta: "Tökéletesen és nagyon agresszíven játszott a mérkőzés kezdetétől. Azt hiszem, túl sokat engedtünk neki az elején, így megjött az önbizalma. Ha pedig egyszer beindul, már nehéz leállítani."

A Miami 2-1-re vezet összesítésben a Keleti Főcsoport döntőjében, kedden este pedig még egy lépéssel közelebb kerülhet a nagydöntőhöz, ha újabb hazai meccsét is hozni tudja.

NBA rájátszás