Premier League

Megint van Persie varázslata kellett az Arsenal győzelméhez

Nehezen, de legyőzte az Arsenal az Evertont a Premier League 15. fordulójában szombat délután. A két csapat mérkőzésének egyetlen gólját Robin van Persie szerezte, így a holland csatár már 15 találatnál jár a szezonban. A Norwich légi fölényének köszönhetően nyert a Newcastle ellen, a West Brom otthon kapott ki a Wigantől.

Sokáig meglehetősen unalmasan alakult az Arsenal-Everton mérkőzés, amelynek első tíz percében csak lesrefutásokat láthattak a nézők. Helyzetet először a vendégek tudtak kialakítani, Saha lövését kellett blokkolniuk a hazai védőknek a 11. percben.

A folytatásban az Ágyúsok uralták az első félidőt, főleg Gervinhónak voltak lehetőségei, de ő és csapattársai is többször pontatlanul fejezték be az akcióikat. A legnagyobb helyzet talán Ramseyé volt, aki a 29. percben próbálkozott a tizenhatosról, de a ballal eltekert labdája csak súrolta a háló tetejét.

A szünet után mezőnyben továbbra is megmaradt az Arsenal fölénye, de sokáig csak Walcott és Vermaelen jutott el egy-egy blokkolt távoli lövésig. Az Everton kontrái veszélyesnek tűntek, de szinte mindegyik azzal ért véget, hogy Tim Cahill lesre futott.

Robin van Persie nézi a labdát az Arsenal-Everton Premier League-mérkőzésen az Emirates Stadionban 2011 decemberében.

A második félidő közepe táján úgy tűnt, hogy a liverpooliak védekező taktikája eredményre vezethet, hiszen a hazaiak semmit nem tudtak kezdeni az előttük álló fallal. Aztán a 70. percben Robin van Persie villanása gólt eredményezett: Song ívelte elé a labdát a középpályáról, ő pedig ballal kapásból a bal alsóba lőtt a bal oldalról. (1-0)

A hátralévő időben nem változott sokat a játék képe: az Arsenalnál volt többet a labda, az Everton pedig kontrákkal próbálkozott. Ezekben volt is veszély, McAleny például a hosszabbításban alig lőtt a bal kapufa mellé, de egyenlíteni nem tudtak a vendégek, így nyolc legutóbbi meccséből hetedszer nyert a londoni együttes. 

A Norwich és a Newcastle mérkőzése jóval eseménydúsabb volt, mint a londoni találkozó. A hazaiak sokkal aktívabbak voltak az első félidő nagy részében, főleg a levegőben voltak óriási fölényben, és a fejeseik állandó gólveszélyt jelentettek a Szarkák kapuja előtt. A vezetést azonban sokáig nem tudták megszerezni, végül a 39. percben Hoolahan góljával lett 1-0 az állás.

Némiképp váratlanul, de még a szünet előtt egyenlíteni tudtak a vendégek, Demba Ba volt eredményes a hosszabbításban. (1-1)

Így a második félidőben vált teljessé a Norwich fölénye. Az 59. percben Holt szerezte a hazaiak második gólját, négy perccel később pedig Morison teljesen egyedül robbant be egy jobb oldali beadásra, és ezzel már 3-1-re vezettek a Kanárik. Demba Ba a 71. percben újra villant ugyan (a tizenhatosnál egy labdaátvétellel becsapta a védőket, és onnan lőtt Krul kapujának jobb oldalába. (3-2)

Ekkor Dan Gosling kiállítása miatt már emberhátrányban voltak a Szarkák, és nem is igazán volt esélyük arra a hajrában, hogy pontot szerezzenek. Sőt, a 82. percben Holt egy újabb jobb oldali beadás után megint védhetetlenül fejelt, így 4-2-es győzelmet aratott a Norwich.

A Swansea Dempsey öngóljával és Graham késői találatával nyert hazai pályán a Fulham ellen, a West Bromwich pedig hazai pályán kapott ki a Wigantől. Fülöp Márton a birminghamiek kispadjáról nézte végig a mérkőzést.

Swansea-Fulham

Premier League
15. forduló
Arsenal-Everton 1-0 (0-0)
gólszerző: van Persie (70.)
Bolton-Aston Villa 1-2 (0-2)
gólszerzők: Klasnic (55.), illetve Albrighton (33.), Petrov (39.)
Liverpool-Queens Park Rangers 1-0 (0-0)
gólszerző: Suárez (47.)
Manchester United-Wolverhampton 4-1 (2-0)
gólszerzők: Nani (17., 56.), Rooney (27., 62.), illetve s. Fletcher (47.)
Norwich-Newcastle 4-2 (1-1)
gólszerzőK: Hoolahan (39.), Holt (59., 82.), Morison (63.), illetve Ba (45+1., 71.)
kiállítva: Gosling (66. - Newcastle)
Swansea-Fulham 2-0 (0-0)
gólszerző: Dempsey (57. - öngól), Graham (90+1.)
West Bromwich Albion-Wigan 1-2 (1-1)
gólszerzők: Reid (33.), illetve Moses (37.), Gomez (57. - büntetőből)