MotoGP

Paolo Simoncelli nem tudott elbúcsúzni fiától

Megszólalt a vasárnapi malajziai MotoGP futamon tragikus balesetben elhunyt Marco Simoncelli édesapja. Paolo Simoncelli elkísérte fiát Szepangba, az ütközés után a mentősökkel a pályára sietett, de fia akkor már halott volt.

Marco Simoncelli édesapja elkísérte fiát Szepangba, az ütközés után a mentősökkel a pályára sietett, de fia akkor már halott volt. 

"A közelben voltam, 10 méterre az esettől, de ebben a helyzetben ez semmit sem számított. Megfogtam Marco kezét, hogy elbúcsúzhassam tőle, de akkor már nem volt közöttünk. Marcónak el kellett volna engedni a motort, de ő egy igazi harcos volt" - mondta az édesapa, miután kedden megérkezett a holttestet szállító repülőgép Rómába.

Kedden nyilvánosságra került egy felvétel, amin látni lehet, hogy a mentősök elejtették a hordágyat. Paolo Simoncelli megvédte a mentősöket: "Nem lehetett semmit sem tenni, ez nem változtatott a dolgon. Ezek az emberek minden tőlük telhetőt megtettek. Marco a balesetben halt meg."

"Szeretnék köszönetet mondani a malajziai hatóságoknak, az olasz nagykövetnek, és mindenkinek, akik segítettek, és hogy egyedül hagyták a családunkat ebben a két napban."

A repülőtéren rengeteg rajongó gyűlt össze. "Ha azt mondom, örülök ennek, az őrültségnek hangzik, de így van. Marco egy különleges ember volt, amivel mindenki tisztában volt. Tisztességes és rendkívül becsületes volt. Minden egyszerű dolgot élvezett: szerette a lakhelyét, a kutyáját, a napsütést..vasárnap azt mondta nekem: 'apa, szeretnék haza menni, mert fáradt vagyok'. Mindig a malajziai versenyre volt a legnehezebb felkészülni."

A 24 évesen elhunyt versenyzőtől szerdán a család lakhelyén, Corianóban, a helyi színházban vehetnek végső búcsút a rajongók, a zárt körű temetés csütörtökön lesz.

A repülőn tartózkodott Kate Fretti is, Simoncelli menyasszonya. "Ezt elfelejteni nem lehet, csak együtt élni a fájdalommal. Először azt hittem, ez képtelenség, de most már bízom benne, hogy Marco szüleivel együtt meg tudom birkózni vele" - nyilatkozta Kate könnyeivel küszködve, aki a balestről ezt mondta: "Amikor láttam, hogy leesett a sisakja, már tudtam, nincs remény. Csak imádkoztam."

Marco Simoncelli a vasárnapi futam második körében megcsúszott, a mögötte haladó Colin Edwards és Valentino Rossi már nem tudta kikerülni, mindketten nekihajtottak. A baleset következtében a motoros sisakja lesett, életéért közel egy órán át küzdöttek a pálya melletti mobilklinikán, de nem tudták megmenteni.