Premier League

A City simán verte az Aston Villát és az élre ugrott

A Manchester City sima, 4-1-es sikert aratott a vendég Aston Villa felett a Premier League 8. fordulójának szombati játéknapján, ezzel az első helyre ugrott a tabellán. A birminghamiek ezzel elszenvedték első vereségüket az idényben. Megszerezte viszont első győzelmét a Bolton, a csapat, Bogdán Ádámmal a kispadon a Wigant verte idegenben 2-1-re. Buzsáky Ákos ezúttal sem jutott lehetőséghez a Blackburnnel ikszelő QPR-ban.

Balotelli második gólját szerezte az idényben

Manchester City-Aston Villa

A City egyetlen csatárral, Mario Balotellivel kezdett, Sergio Agüero ágyéksérülése miatt maradt ki, és az Eb-selejtezőkön két gólt szerző Edin Dzekót pihentette Roberto Macini (akárcsak a skótoknak két gólt vágó David Silvát). Két kulcsembere nélkül is dominálta a hazai alakulat az első félidőt. Az első nagyobb helyzet ugyan a vendégeké volt, de addig jóformán momentumok sem volt, a 12. percben Gabriel Agbonlahor balról lőtt, Hart nagyot védett,  Warnock ismétlését kifejelték. Három perccel később Balotelli gurított, a kapu bal sarkánál Milner sarkazott, de háttal, egy méterről a kapufát súrolta a kísérlet. A 24. percben Yaya Touré tesztelte korábbi csapattársát, Shay Givent. Egyre nyomasztóbb lett a City fölénye, a 26. percben Balotelli csavarását védte Given, de két perc múlva az olasz már pontosabb volt:  Adam Johnson jobb oldali szöglet után Kompany fejelte tovább a labdát, Richards melléről Balotelli elé pattant a labda, aki gyönyörűen ollózott a léc alá (1-0). Az Oroszlánoknak a 40. percben került közel Joe Hart kapujához, Warnock szabadrúgása után Heskey fejelt fölé.

A City a második félidőben is lazán a kezében tartotta az irányítást. Adam Johnson a játékrész elején duplázta az előnyt: Warnock szerencsétlenkedett a labdával, a szélső lecsapott rá, és a jobb alsóba helyezett (2-0). Az 53. percben eldőlt a három pont sorsa, jobb oldali sarokrúgást követően Kompany bólintott az ötösről a hálóba (3-0). A 65. percben szépített a Villa, Warnock közeli bombája a kapufáról pattant a hálóba (3-1).

A háromgólos különbséget James Milner hozta vissza, a 71. percben 18 méterről, középről tüzelt a kapu jobb oldalába (4-1). A hajrában a csereként beszálló Silva alakíthatta volna kiütéssé az eredményt, de a végeredmény maradt 4-1. A Manchester City két ponttal megelőzte a tabellán a Manchester Unitedet és átvette a vezetést.

Buzsáky Ákos ezúttal is csak a kispadot melegítette a QPR-ban, a londoniak hazai pályán 1-1-es döntetlent játszottak a Blackburnnel. Az első fordulóban elért győzelme után sorozatban hat vereséget szenvedő Bolton Wanderers 3-1-re nyert a Wigan Athletic otthonában, a vendégeknek még Kevin Davies kihagyott büntetője is belefért.

Premier League, 8. forduló:
Manchester City-Aston Villa 4-1 (1-0)
Gólszerző: Balotelli (28.), Johnson (47.), Kompany (52.), Milner (71.), illetve Warnock (65.)
Norwich-Swansea 3-1 (2-1)
Gólszerző: Pilkington (1., 64.), Martin (10.), illetve Graham (12.)
Queens Park Rangers-Blackburn 1-1 (1-1)
Gólszerző: Helguson (16.), illetve Samba (24).
Stoke-Fulham 2-0
Gólszerző: Walters (80.), Delap (87.)
Wigan-Bolton 1-3
Gólszerző: Diamé (40.), illetve Caldwell (5. - öngól), Ngog (45.), Eagles (90.)
Korábban:
FC Liverpool-Manchester United 1-1 (0-0)
gól: Gerrard (68.), illetve Hernandez (81.)
Vasárnap:
West Bromwich Albion-Wolverhampton Wanderers 13:00
Arsenal-Sunderland 14:30
Newcastle United-Tottenham Hotspur 17:00
Tabella:
1. Manchester City 8 7 1 0 27 6 22
2. Manchester United 8 6 2 0 25 6 20
3. Chelsea 7 5 1 1 17 8 16
4. Newcastle 7 4 3 0 9 4 15
5. Liverpool 8 4 2 2 11 9 14
6. Tottenham 6 4 0 2 11 10 12
7. Stoke 8 3 3 2 6 8 12
8. Aston Villa 8 2 5 1 10 9 11
9. Norwich 8 3 2 3 10 11 11
10. Queens Park Rangers 8 2 3 3 6 14 9
11. Swansea 8 2 2 4 7 12 8
12. Fulham 8 1 4 3 10 9 7
13. Everton 6 2 1 3 6 8 7
14. Wolverhampton 7 2 1 4 6 10 7
15. Arsenal 7 2 1 4 10 16 7
16. Sunderland 7 1 3 3 9 8 6
17. Bolton 8 2 0 6 12 22 6
18. West Bromwich 7 1 2 4 5 10 5
19. Wigan 8 1 2 5 6 14 5
20. Blackburn 8 1 2 5 9 18 5