Serie A

Gian Piero Gasperini az Inter új vezetőedzője - hivatalos

Az Internazionale labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy sikerült megegyezniük Gian Piero Gasperinivel, a szakemberrel kétéves szerződést kötnek. A kontraktust még a délután folyamán aláírják, ezután mutatják be a sajtó képviselői előtt az új vezetőedzőt.

Gian Piero Gasperini az Inter új vezetőedzője

A közlemény szerint a kék-feketék elnökének, Massimo Morattinak "teljes megelégedésére szolgál a választás". Moratti egyébként külföldön tartózkodik, az elnökség döntött Gasperini szerződtetéséről.

Az 53 éves szakember eddig a Juventus utánpótláscsapatainál dolgozott, majd a Serie B-ben szereplő Crotone csapatát edzette. 2006 és 2010 között a Genoát dirigálta, 2007-ben az élvonalba juttatta az együttest, majd 2009-ben az Európa Ligában indulhatott a csapat, miután ötödik helyen zárt a bajnokságban. Gasperinit tavaly novemberben menesztették Genovából. Segítői Milánóban Bruno Caneo és Luca Trucchi lesznek. Az olasz ANSA hírügynökség szerint évi 1.2 millió eurós fizetést kap új munkaadóitól.

A tréner a brazil Leonardót váltja majd a kispadon, akit tavaly decemberben neveztek ki azt követően, hogy a gyenge eredmények nyomán elküldték a spanyol Rafael Benítezt. Leonardo irányításával a Nerazzurrik az AC Milan mögött második helyen végeztek a Serie A-ban, megnyerték az Olasz Kupát, de címvédőként a negyeddöntőben elbuktak a Bajnokok Ligájában. A brazil szakember a Paris Saint-Germainbe tart, ahol a sportigazgatói posztot ajánlották fel neki.