Kézilabda

Egyszerűen összetojtuk magunkat - Elek Gábor

Rendkívül fölényes győzelmet aratott a bajnoki címvédő Győri Audi ETO KC csapata hazai pályán a Ferencváros ellen. Elek Gábor, a KEK-győztes fővárosiak vezetőedzője mélységesen csalódott csapata teljesítménye láttán, míg kollégája, Konkoly Csaba szerint sok dolgot nem sikerült megvalósítaniuk abból, amit a találkozó előtt elterveztek.

Mint arról honlapunk is beszámolt, a bajnok Győrben mért 37-20-as vereséget az ezüstéremre hajtó Fradira. Az összecsapás után Elek Gábor érhetően letörve értékelte a látottakat. "Mélységes szégyenérzet és csalódottság van most benne, mert mélyen tudásunk alatt játszottunk a Győr otthonában. Egyszerűen összetojtuk magunkat az az igazság. Ez nem jellemző ránk, nem méltó a csapatunkra nézve. Aki beszállt a kispadról az nem tudott segíteni a csapaton, mert mindenki csak tologatta a felelősséget a másiknak. Ilyen hozzáállással, ész nélkül, bután kézilabdázva nem lehet tisztes eredményt elérni " - mondta a Ferencváros trénere a talákozó után a Sportklub riporterének. Kollégája, Konkoly Csaba értehető okokból mosolygós arccal kommentálta csapata kiütéses sikerét. "Nagyon készültünk erre a mérkőzésre, egész héten e találkozó fényében dolgoztunk, de sajnos a talaj minősége miatt csupán az 50%-át tudtuk megvalósítani abból, amit elterveztünk. Azok a játékosok akik a klubnál vannak, mindannyian azon vannak, hogy sikereket érjünk el. Örülök, hogy ilyen látványosan haladunk az előre kijelölt úton." - nyilatkozta a kisalföldi alakulat mestere.