Síugrás

Újra Thomas Morgenstern a nyári versenyek királya

  • VNA

Pályafutása során harmadszor nyerte meg a síugrók nyári Grand Prix sorozatát Thomas Morgenstern, a hinzenbachi verseny ugyanakkor honfitársa, Gregor Schlierenzauer sikerét hozta.

Több mint egy hónapos szünet után az ausztriai Hinzenbachban folytatódott szombaton a síugrók nyári Grand Prix sorozata. A vadonatúj sáncon rendezett versenyen, közel tízezer néző előtt hazai siker született, hiszen ezen a nyáron először Gregor Schlierenzauer érte el a legmagasabb pontszámot. A tiroli ugró mindkét sorozatban kilencven méter fölé jutott, így összességében három ponttal többet kapott, mint az edzéseken is remeklő és most végül a nap leghosszabb ugrását (94 méter) bemutató japán Ito Daiki. A dobogó harmadik fokára a csehek nagy örömére Roman Koudelka állhatott fel, aki utoljára két éve Courchevelben tudott az első három között végezni nyári versenyen.

„Jó érzés, ha az ember a normál sáncon jól tud ugrani, amely magabiztosságot kölcsönöz a téli versenyekre is. Számomra most nagyon fontos lépés volt ez a siker, amely visszaigazolja, hogy az edzésekkel jó irányba haladok. Idén nyáron nem indultam sok versenyen, helyette inkább felszerelést teszteltem otthon” - nyilatkozta Schlierenzauer a verseny után. A hinzenbachi verseny az osztrák Michael Hayboeck számára volt különleges, aki a közelben nőtt fel, szülei ráadásul önkéntesként segítették a szervezést. A fiatal osztrák kihasználta „helyismeretét” és végül a pályafutása legjobbjának számító ötödik helyen végzett.

Az osztrákoknak további okuk is volt az örömre, hiszen Thomas Morgenstern szombaton megnyerte az összetett versenyt, így 2003 és 2007 után harmadszor lett a nyári síugrás legjobbja. Morgenstern az első sorozat után még csak a 13. helyen állt, de végül a hatodik helyen végzett és mivel fő riválisa, a norvég Tom Hilde csak a 22. helyen végzett, így a hétfői klingenthali záró verseny eredményétől függetlenül megnyerte a 2011-es nyári Grand Prix sorozatot. Morgenstern mostani sikerével beállította a lengyel Adam Malysz rekordját, aki korábban szintén háromszor bizonyult a legjobbnak a nyári versenyeken.