Sportpolitika

Megszűnhet a tv-s közvetítési jogok területi korlátozása

Alapjaiban változtathatja meg az Európai Unióban a nemzeti labdarúgó-bajnokságok tévéközvetítési rendjére vonatkozó jelenlegi szabályozást az Európai Bíróság jövő heti döntése.

Ez azon a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) által szervezett budapesti nemzetközi konferencián hangzott el, amelynek csütörtöki nyitónapján a sport versenyjogi vonatkozásait és a sportjog egyéb kérdéseit tekintették át a tanácskozás résztvevői.

Nick Fitzpatrick, a DLA PIPER ügyvédi iroda londoni partnere előadásában elmesélt egy nagy-britanniai történetet. Karen Murphy kocsmatulajdonos maga is bírósághoz fordult, miután az angol labdarúgó Premier League szigetországi közvetítési jogával rendelkező cég - kizárólagosságra hivatkozva -beperelte, mert a társaság által kínáltnál olcsóbb, görög dekóder segítségével közvetíti pubjában a vendégeknek a PL mérkőzéseit. A kocsmatulajdonos azzal érvelt, hogy a tévéközvetítési jogok területi korlátozása, más néven a geoblocking sérti az Európai Unió versenyjogi szabályozását. A helyi bíróság állásfoglalást kért a luxembourgi székhelyű Európai Bíróságtól (EB), amely kedden hozza nyilvánosságra az úgynevezett előzetes döntéshozatali eljárás eredményét.

Az EB egyik független jogi szakértőjének véleménye szerint a közvetítési jogok területi korlátozása sérti az uniós versenyjogi előírásokat, s amennyiben az Európai Bíróság is hasonló véleményen lesz, akkor teljesen megváltozhat az unióban a nemzeti labdarúgó-bajnokságok tévéközvetítésének jelenlegi rendje, egyes vélemények szerint pedig a káosz ideje jöhet el.

A konferencia pénteki, záró napján az olimpia és a jog különféle kapcsolódási területei kerülnek napirendre.