WTA-világbajnokság

Stosur Azarenka ellen kevés volt, simán kikapott

  • VNA

A fehérorosz Viktorija Azarenka két sima játszmában legyőzte az ausztrál Samantha Stosurt Isztambulban, a 4,9 millió dollár összdíjazású női tenisz WTA-világbajnokság szerdai játéknapján.

Az idei US Open bajnoka Samantha Stosur ellentétben a keddi meccsével, ezúttal nagyon sokat hibázott és elvétve tudta csak megnyerni saját adogatásait. A világbajnokságon most bemutatkozó Azarenka viszont remekül szervált az egész meccsen, hiszen hét adogatójátéka alatt mindössze öt pontot engedélyezett ellenfelének. A meccs egyoldalúságára jellemző, hogy mindössze 1 óra 17 percig tartott. Stosur az első fordulóban Sarapova ellen kilenc vereség után tudott végre győzni, most viszont nem tudott hasonló módon véget vetni az Azarenka elleni vesszőfutásának, így meglehetősen fáradtan játszva ötödik találkozásuk során is nyert játszma nélkül maradt alul.

"Nagyszerűen érzem magam, hiszen remekül sikerült az első mérkőzésem. A vége szoros lett, hasonló a legutolsó találkozásunkhoz, de azért szerencsére sikerült lezárni a meccset. Meg kellett dolgoznom a sikerért, amelyben sokat segítettek az adogatásaim. Remélem hasonlóan fogom tudni folytatni a tornát" - mondta az első fehéroroszként a világranglista első négy helyezettje közé bekerülő Azarenka a találkozó után. Stosur mindössze 11 nyerő ütést mutatott be a találkozó folyamán, amelyhez 26 hiba társult, ilyen mutatóval pedig ebben a mezőnyben nem hogy meccset, de még szettet sem nagyon lehet nyerni.

A WTA világbajnokságon remekül rajtolt Viktorija Azarenka

Azarenka a legutóbbi két világbajnokságon is szerepelt, de akkor a csoportkörben ragadt, most viszont ezzel a sikerrel nagy lépést tett az elődöntőbe jutás felé. A fehérorosz játékos remek formába lendült az utóbbi napokban, ez volt zsinórban a hatodik megnyert mérkőzése (ráadásul mindet két játszmában hozta), miután Luxemburgban a múlt héten idei harmadik WTA tornáját nyerte meg.

WTA-világbajnokság
Fehér csoport:
Viktorija Azarenka (fehérorosz)-Samantha Stosur (ausztrál, 7.) 6:2, 6:2
Később:
Marija Sarapova (orosz, 2.)-Li Na (kínai, 5.)
Vörös csoport:
Caroline Wozniacki (dán, 1.)-Vera Zvonarjova (orosz, 6.)