NHL

Biztos, hogy játszom még! - Sidney Crosby

Sidney Crosbyról sok pletyka keringett már a nyár folyamán: egyesek nem féltek megkondítani a vészharangot, és már a „Kölyök” nélkül tervezték az NHL jövőjét. Mint ismeretes, Crosby az év elején előbb az ex-washingtoni csatár, David Steckel ütközése után szenvedett agyrázkódást, ami pár nappal később a Tampa Bay védője, Viktor Hedman elleni kontaktus után kiújult, mindez pedig azt eredményezte, hogy az All Star-csatárnak ki kellett hagynia a szezon hátralévő részét, beleértve a rájátszást is. A szerdai napon azonban megnyugtatta a Penguins- és az NHL-drukkereket: bár felépülése az elvárásokkal szemben jóval lassabban halad, de közeljövőbeli visszatérését nem gátolja semmi.

Sidney Crosby, a Pittsbourgh Penguins csatára
A szurkolóknak azonban joggal volt oka az aggodalomra, hiszen Crosby a nyarat a különböző agyrázkódás utáni tünetekkel foglalkozó specialisták felkeresésével töltötte, főleg azt követően, hogy gyógyulásában visszaesés következett be. Dr. Michael Collins, a Crosbyval foglalkozó orvosok egyike kijelentette a tájékoztatón, hogy bár az első találkozásukkor rengeteg időt jósolt a kanadai fenomén felépülésének, az azóta eltelt idő alatt jelentős javulást tapasztalt páciensénél.

Mindezek ellenére Crosby még nem áll készen arra, hogy visszatérjen az NHL-be, és minden bizonnyal a Penguins első pár meccsét is kénytelen lesz kihagynia. A Penguins szerencséjére Crosby pótlása nem olyan nehéz feladat, mint elsőre tűnik: a csapat tavaly megmutatta, hogy képes a két sztárcentere, Crosby és Jevgenyij Malkin nélkül is hozni az eredményeket, és ha Crosby nem is lesz a szezonnyitóra 100%-os állapotban, Malkin az év eleji sikeres térdműtétet követően biztosan rendelkezésre áll. A „Kölyök” mindenesetre alig várja, hogy ismét játszhasson - ha nincs ez a két ütközés év elején, valószínűleg karrierje egyik legjobb idényét tudhatta volna maga mögött, hiszen jóval egy pont/meccs fölött termelt a kanadai klasszis, és a góllövő táblázaton is hetekbe tellett vetélytársainak, mire beérték őt, jóval több meccsen szerzett találattal.

Nagyon nehéz átélni ezt, és higgyék el, néha ugyanúgy szeretném tudni a válaszokat, mint önök, de ezek a dolgok sosem olyan egyszerűek, mint amilyennek tűnnek” - nyilatkozta állapotáról a Pingvinek csapatkapitánya.

Természetesen a szerdai repülőszerencsétlenség után a Crosby ellendrukkerek rögtön kikezdték a játékost, hogy miért nem volt képes egy-két nappal elhalasztani a már előre beígért tájékoztatót. Bár egy már bejegyzett médiaeseményt igen körülményes elnapolni az utolsó pillanatokban, annyiban igazuk van a fanyalgóknak, hogy a szerdai tragédia az egész hokitársadalmat megrázta, és fontosabb dolgok történtek a tájékoztatóval egy időben, mint csupán egy játékos helyzetjelentése saját egészségügyi állapotáról. Még akkor is, ha az a játékos jelenleg a világ egyik legjobbja, mellesleg az NHL arca: Sidney Crosby.