WTA-világbajnokság

Petra Kvitová lett a női tenisz új világbajnoka

  • VNA

Mind az öt mérkőzését megnyerve, a döntőben a fehérorosz Azarenka legyőzésével szerezte meg a világbajnoki címet a cseh Petra Kvitová.

Vasárnap délután Isztambulban rendezték meg az idei női tenisz világbajnokság döntőjét, ahol két olyan játékos találkozott, akik életük folyamán először kerültek be az évvégi torna fináléjába. A Petra Kvitová - Viktorija Azarenka találkozónak külön tétet adott az a tény is, hogy a győztes egyben a világranglista második helyét is átvehette. Az első szettben a tornán eddig veretlen cseh teniszező kezdett jobban, aki szórta a nyerő ütéseket, amivel valósággal lebénította fehérorosz ellenfelét. Kvitová kétszer is elvette ellenfele adogatását és 5-0-s vezetésénél úgy tűnt, hogy simán hozza is a játszmát. Ezt követően azonban a Stosur elleni elődöntőhöz hasonlóan most is leblokkolt. Azarenka feljött 2-5-re, ekkor azonban a balkezes cseh játékosnak két szettlabdája is volt fogadóként. Nem tudott vele élni, majd mivel újra elveszítette az adogatását, Azarenka egyenlített (5-5). Kvitová azonban tudott újítani, hozta a saját adogatását, majd ismét agresszíven teniszezve brékelt és így 7-5-el került előnybe.

A második szett harmadik játéka újabb fordulatot hozott, ekkor ugyanis Azarenka elvette ellenfele adogatását, így a találkozó folyamán először került brékelőnybe. Kvitová ugyan a következő gémben visszavette az adogatását, de aztán ismét elbukta a sajátját. A hullámzó játékot Azarenkának sikerült megállítania, aki bréklabdáról tudta hozni 3-2-nél a saját szerváját és az itt megszerzett előnyt végig is vitte a játszmán (6-4).

Petra Kvitová a női tenisz új világbajnoka
A döntő szett első játékát nagy küzdelemben, közel öt perc alatt tudta megnyerni Kvitová, aki ettől szárnyakat kapott és a következő játékban elvette ellenfele adogatását. Ezt a bréket aztán végig is vitte a játszmán, így végül egy két és fél órás mérkőzésen megszerezte a világbajnoki címet. A két játékos eddig hatszor találkozott egymással és bár Azraneka kétszer is győzött, legutóbbi négy találkozásuk során rendre Kvitová volt a jobb. A cseh játékos mindössze a hetedik olyan teniszező lett, aki első vb-szereplése alkalmával bejutott a döntőbe és Serena Williams (2001), valamint a most bokasérülése miatt a tornát feladó Marija Sarapova (2004) után a harmadik lett, aki meg is nyerte a versenyt.

Jana Novotna 1997-es menetelése óta Kvitová lett az első cseh döntős és összességében pedig mindössze a harmadik cseh teniszezőnő (Navratilova 1978-79 és Novotna 1997 után), aki meg is nyerte a rangos évzáró tornát. A cseh játékos ezzel karrierje legjobb helyezését mondhatja magáénak (az idei évet még a 34. helyen kezdte meg), hiszen a hétfőn kiadásra kerülő új világranglistán már a második helyen jegyzik majd őt Caroline Wozniacki mögött.

"Nagyon kemény küzdelem volt, minden adogatójáték szoros volt, de a fontos pontokat én tudtam megnyerni. Fedett pályán valahogy más személynek érzem magam, sokkal inkább illik ez a játékomhoz. Az év első egy-két hónapja nem sikerült igazán, de utána minden összejött, álomszerű, ahogy a szezon második részében játszottam" - nyilatkozta a mindössze 21 esztendős Kvitová, aki Brisbane, Párizs, Madrid, Wimbledon és Linz után idei hatodik tornagyőzelmét aratta. A cseh játékos idén parádésan játszott fedett pályán, hiszen mind a 19 (!) találkozóját megnyerte ilyen körülmények között. Azarenka három tornagyőzelemmel, a világranglista harmadik helyén zárta a 2011-es évet.

WTA-világbajnokság
döntő
Petra Kvitová (cseh) - Viktorija Azarenka (fehérorosz) 7-5, 4-6, 6-3