Vízilabda Vodafone Kupa

A Kemény-legények 16 gólt dobtak a görögöknek

  • MTI/63

A magyar férfi-vízilabda válogatott gólgazdag mérkőzéssel nyitott a margitszigeti Vodafone Kupán: a sanghaji világbajnokságra készülő nemzeti csapatunk hat góllal, 16-10-re verte Görögországot.

Kiss Gergely (b) és a görög Argisz Teodorapulosz küzd a labdáért a Vodafone Kupa nemzetközi vízilabda torna Magyarország - Görögország mérkőzésénVarga Dénes hátfájása miatt nem szállt vízbe, őt a vb-csapatból egyébként kimaradó Vámos Márton pótolta.     

Az olimpiai bajnoki címvédő magyar csapat 10 másodperc után máris emberelőnybe került, és Hosnyánszky góljával meg is szerezte a vezetést. A görögök alig másfél perc múlva egyenlítettek, majd Varga Dániel és Steinmetz találataival kétgólosra nőtt a hazai előny, ami az első negyed végéig meg is maradt (4-2). A második nyolc perc szintén magyar góllal indult, sőt Kiss rövid idő alatt duplázni tudott, Hárai akcióból volt eredményes, Hosnyánszkynak pedig sikerült, ami az ellenfélnek az első negyedben nem: ötméteresből talált a kapuba. A görögök mindössze egy gólt szereztek, így a nagyszünetben már megnyugtató előnye volt Kemény Dénes szövetségi kapitány együttesének (8-3).     

A folytatásban kreatívabban és pontosabban pólóztak a görögök, Hosnyánszky azonban két remek találattal gondoskodott arról, hogy ne váljon igazán szorossá a meccs, a negyedet ezzel együtt elveszítette a magyar csapat. Az utolsó nyolc percben ismét Kemény Dénes tanítványai irányítottak, s bár a görögök igyekeztek kozmetikázni az eredményen, a vége magabiztos hazai siker lett.   

Vodafone Kupa
Eredmények, 1. nap
Magyarország–Görögország 16-10 (4-2, 4-1, 3-5, 5-2)
A magyar góldobók: Hosnyánszky 5, Kiss 2, Varga Dániel 2, Szivós 2, Steinmetz, Madaras, Hárai, Biros, Varga II Zsolt 1-1  
Korábban:  
Németország-Oroszország 12-11 (5-3, 1-1, 2-3, 4-4)
A további program
Szombat:
Görögország-Oroszország 17:30
Magyarország-Németország 19:00
Vasárnap:
Görögország-Németország 9:30
Magyarország-Oroszország 11:00