NB I

A Fradi már az első félidőben döntött, magabiztosan nyerte a rangadót

Váratlanul könnyedén, de teljesen megérdemelten nyerte a Ferencváros az Újpest elleni rangadót az NBI 13. fordulójának szombati játéknapján. Az Albert Stadionban rendezett derbin a zöld-fehérek már a 37. percben 2-0-ra vezettek úgy, hogy Hakola közben büntetőt hibázott. Az első félidőben nagyon gyengén futballozó Újpest feljavult a második játékrészre, de jól zárt a hazai védelem, a 3-0-s végeredményt pedig a rangadóra 15 év után visszatérő Lisztes Krisztián állította be. A Fradi beérte riválisát a tabellán, és elhagyta a kiesőzónát.

Az Újpestnek nem volt ellenszere a Fradi első félidőben mutatott játékára. A Ferencváros gyorsan magához ragadta a kezdeményezést, és a 7. percben egy remek akciót követően Pölöskei révén meg is szerezte a vezetést. Négy perccel később már kettővel vezethetett volna a hazai csapat, de Hakola büntetőjét bravúrral védte Balajcza Szabolcs. A hazaiakat nem törte meg a kihagyott tizenegyes, míg a lilák nem tudtak belekapaszkodni a pillanatnyi lélektani előnybe, továbbra is az FTC dominált. A 37. percben újabb góllá érett a ferencvárosi fölény, ezúttal Somalia fejezett be egy támadást eredményesen a vendégvédők újabb tanácstalansága közepette. Az Újpest tanácstalanul, erőtlenül, nagy védelmi hibákat mutatva futballozott az első játékrészben, nem tudott mit kezdeni az FTC kemény letámadásával.

A második felvonásban életre kelt a vendégcsapat, de a komoly gólhelyzetet ekkor sem tudtak kialakítani Jova Levente kapuja előtt. A Fradi a biztos vezetés tudatában nem erőltette a támadásokat, a mozgalmas első félidőt követően a második már nem bővelkedett eseményekben. A végeredményt aztán a csereként beállt Lisztes állította be a hosszabbításban. Az Üllői útra 15 év után a nyáron visszatérő középpályás éppen a derbin húzta magára 100. alkalommal a zöld-fehér mezt.

A mérkőzés összefoglalója:

90+2. perc: Vége a mérkőzésnek.

90+2. perc: GÓÓL! Lisztes! Tóth indította Abdit, aki  tökéletesen ívelt középre jobbról, Lisztes 9 méterről bólintott védhetetlenül a kapuba (3-0).

90. perc: 2 percet a hosszabbít Kassai Viktor.

89. perc: Tajthy csavart kapura balról, 15 méterről, a hosszú felső mellé.

88. perc: Jovanovics kínálta meg távoli labdával a Springer-szobrot.

88. perc: Tóth Bence harcolt a labdáért a bal oldalon, végül elvették tőle.

86. perc: Elidőznek a szögletek, szabadrúgások elvégzésével a hazai futballisták. Az imént Tóth Bence beívelésénél mentettek.

84. perc: 15 év után újra Ferencváros-Újpest mérkőzésen játszik Lisztes Krisztián Somalia helyén.

84. perc: Abdi elől vágta ki a labdát Mihajlovics az ötös bal sarkáról.

82. perc: Markovics rántotta le Tóth Bencét. Józsi ívelte középre a szabadrúgást, a labda az ötös környékén pattogott, majd Abdi harcolt ki szögletet.

80. perc: Abdi 23 méterről gyatrán a kapu mellé céloz.

A két szurkolótábor csatázik egymással, a pályán nem történt különösebb esemény az elmúlt percekben.

78. perc: A mezőny egyik legjobbja, Pölöskey Péter sétál le a pályáról, Tóth Bence állt be a helyére.

78. perc: Jovanovics gurított a bal alsó mellé 18 méterről.

76. perc: Simon kisodródott az alapvonalon túlra a labdával. Közben Tóth Bencét intette magához Détári Lajos.

75. perc: Kabát Péter hagyja el a pályát, Balajti Ádám a friss ember.

74. perc: Markovics eresztett meg életerős lövést 20 méterről, középről, nem sokkal suhant el a labda  a jobb alsó sarok mellett.

71. perc: Hakolát váltja a reaktivált Abdi.

70. perc: Barczi Dábvid rúgja fel hátulról Jovanivocsot, sárgát kapott.

69. perc: Megvolt Jova első védése, Pollák lőtt kapura 15 méterről, balról.

66. perc: Markovics tálalna Barczi elé, de utóbbi elcsúszott a tizenhatos vonalánál.

65. perc: Kabát karral vett le egy labdát. Közben Liban Abdi készülődik a játékhoz.

64. perc: Balogh Balázs váltja Szokol Zsoltot a vendégeknél.

63. perc: Barczi gurított gyengén, Jova könnyen fogja.

62. perc: Balog buktatja Kabátot, ő is besárgult.

60. perc: Szokol bokájára lépett rá Pölöskey.

Sorra rúgja a szögleteket az Újpest, egyelőre eredmény nélkül.

61. perc: Kabát lódult meg a kapu felé, Maróti rúgta ki szögletre a labdát.

59. perc: Barczit vették célba a szurkolók, szerencsére nem találták el a teli sörösdobozzal. A szöglet után tisztáznak a hazai védők.

58. perc: Simon gurított 22 méterről, jobbról a rövid sarok felé, Klein még beleért, szöglet.

57 perc: Pollák pakolt oda Jovanovicsnak, a védő is besárgult.

Többször veszít labdát a Fradi saját térfelén mint az első félidőben, és az Újpest is meggyőzőbben futballozik. Még nem lefutott a mérkőzés.

53. perc: Markovics könyökölt oda Pölöskeynek, Otten ívelte előre a szabadot, a sértett a kapushoz fejelt.

52. perc: Otten tüzelt 19 méterről, középről, Balajcza vetődve védett.

52. perc: A második újpesti sarokrúgás után Martin Klein fejelte ki a játékszert.

50. perc: Kabát lőtt 15 méterről, Maróti állt a labda útjába.

49. perc: Szabadrúgáshoz készülődnek a hazaiak a kaputól 20 méterre, Otten Kabátba rúgta a labdát.

47. perc: Balajcza passzolt ki a labdát Pölöskey orra elől.

46. perc: Hakola elől  Markovics szerelt.

46. perc: Elkezdődött a második játékrész.

A mérkőzés eddig szinte fordítottja a tavaly őszi, Megyeri úti 6-0-nak. Balajcza Szabolcs kitűnően véd, de így is 2-0-ás hátrányban van csapata. "Óriási nyomás van rajtunk. Nem azt játsszuk, amire készültünk, nem ezt beszéltük meg.  Néhány játékos teljesítményét csak nagyon csúnya szóval tudnám jellemezni. Ha nem tudjuk kitolni a védekezést, akkor lehetetlen az ellenfél kapuja elé kerülnünk" - nyilatkozta a lilák csapatkapitánya a pályáról lejövet a Sport Tv-nek.

45+2. perc: Vége az első félidőnek.

45+1. perc: Balajcza fogja Pölöskey bal oldali beadását.  

45. perc: Megnyomja a hajrát a vendégegyüttes, az imént Simon adott be Junior mellett, Otten tisztázott. 

45. perc: 2 perc a ráadás.

44. perc: Kabát adott be jobbról, Balog tisztázott, majd ugyanilyen helyzetben Klein Simon passzánál.

43. perc: Ismét óriási védelmi hiba a vendégeknél, Hakola fejelte tovább a labdát a tizenegyespontról Pölöskey elé, aki mellel levette azt, Balajcza szögletre ütötte.

42. perc: Ezúttal Kabát kaszálta el Ottent.

41. perc: Rájár a rúd a hollandra, Racjzi rúgta fejbe.

41. perc: Újabb sárga lapos figyelmeztetés, Markovics rúgta fel Ottent.

38. perc: Szokol csak szabálytalanul tudta feltartani Somaliát, sárga kap a jutalma.

37. perc: GÓÓL! 2-0! Hakola indította a jobb oldalon Jovanovicsot, aki elég gyengén gurította a labdát középre, de a védők így sem bírtak vele, Pölöskey nem érte el a labdát, de a mögötte érkező Somalia igen, és a kapuba passzolt azt (2-0). Mihajlovics nyugodtan nézte végig az akciót.

36. perc: Rajczi lépett ki Balog mögül, de lesen állt.

35. perc: Junior buktatja hátulról Kabát, sárgát érően. Kabát szabadrúgását Klein bólintotta ki.

34. perc: Józsi indította Pölöskeyt, Balajcza lábbal tisztázott a tizenhatosan kívül.

33. perc: Rubus Tamás váltja Dvorschákot.

32. perc: Pölöskey harcolt Balajczával és a védőkkel az ötösön, másodjára a kapusé a labda.

30. perc: Dvorschák lógatja a bal karját, cserére kényszerül az Újpest. A szögletnél kapott egyet a vállára.

30. perc: Somalia harcolta ki az első ferencvárosi szögletet. Józsi bal oldali sarokrúgása után Maróti lőtt kapásból ballal, de blokkolták, majd kivágták a labdát a védők.

26. perc: Jova ütközött a lesen lévő Rajczi Péterrel, ápolni kell a kapust.

Felébredt az Újpest, az utóbbi percekben átvették a kezdeményezést.

26. perc: Barczi csapta be Balogot, majd ívelt be középre balról, Junior fejelte ki a játékszert.

25. perc: Otten birkózott Kabáttal a kaputól 30 méterre. Kabát a sorfalba rúgta a szabadrúgást.

24. perc: Simon iramodott meg a jobb oldalon, de pontatlan volt a passz a középen érkező Kabátnak.

23. perc: Barczi tüzelt jócskán mellé-fölé egy igazítás után, a Springer szobrot találta el a kapu mögött.

21. perc: Jova gyűjtött be könnyedén egy lecsorgó labdát.

18. perc: Józsi, majd Jovanovics elől tisztáztak, előbb Dvorshák, majd Mihajlovics mentett.

A Ferencvárost nem fogta meg a kihagyott tizenegyes, nagy fölényben játszanak, míg az Újpest nem tudott újítani.

16. perc: Pölöskey ívelt jobbról a hosszú sarokra, Somalia pár méterről az oldalhálóba vágja a labdát. Nem áll biztos lábakon a lilák védelme.

14. perc: Józsi végzett el balról szabadrúgást, a kifejelt labdát Jovanovic 17-ről Balajcza kezébe lövi.

12. perc: Hakola állt a labda mögé, de Balajcza jó irányba vetődött, maradt az 1-0.

11. perc: Tajthy Tamás kaszálta el Józsit teljesen ártatlan szituációban a tizenhatos bal csücskénél, tizenegyest ítélt Kassai Viktor.

9. perc: A gólszerző fejelte ki Kabát szögletét.

8. perc: Józsi kapott sárgát, Simon Krisztiánt rúgta fel.

7. perc: GÓÓL! Vezet a Ferencváros! Az akció Pölöskey Pétertől indult, labdát szerzett Dvorschák mellett, kitette balra Somaliának, aki visszaadta a csatárnak, Pölöskey az ötösről a kapu közepébe vágta azt a vendégvédők asszisztálása közepette. (1-0). Somalia mellett Mihajlovics, középen pedig Dvorschák és Pollák is beragadt.

5. perc: Rajczi ugratta volna ki Kabátot, de utóbbi lesről rúgott a kapuba.

4. perc: Nyom a Ferencváros, de a kapuk még nem forogtak veszélyben.

2. perc: Jovanovic elől fejjel mentett  Dvorschák, majd Mark Otten vágta ki a labdát a nézőtérre.

2. perc: A vendégszektor csordultig telt, de a stadionban bőven vannak még üres székek.

1. perc: A Ferencváros kezdte az 1. félidőt.

14:58 - Az eddigi 206 találkozó mérlege 92 Fradi-győzelem, 56 döntetlen és 58 vereség. A gólarány 389-295. Az FTC pályaválasztásával 104 találkozót rendeztek. 53 alkalommal a zöld-fehérek nyertek, 24-szer az Újpest, 27-szer megosztoztak a pontokon a csapatok. A gólarány 208-140.

14:57 - A csapatok már a pályán vannak. A Himnuszt Vastag Csaba, a tavalyi X-faktor győztese énekli.

14:53 - Zoran Szpisljakra, a vendégek trénerére sem lehet ráfogni, hogy derbi-szakértő lenne, eddig csak nézőként volt alkalma megtekinteni egy-egy Fradi-Újpest rangadót. Most a kispadról kell irányítania csapatát, ami az Albert Stadionban nem igazán irigylésre méltó feladat.

"Egy ilyen meccs előtt az ember jobban készül, izgatottabb, az én fejemben is sok gondolat kavarog" – fogalmazta meg a találkozóval kapcsolatos várakozásait, érzéseit az újpestiek vezetőedzője a klub honlapján. - "Tisztában vagyok vele, hogy mekkora presztízse van ennek a meccsnek, és remélem, hogy lesz még lehetőségem Ferencváros-Újpest mérkőzésen a csapatot irányítani. Minden edző arról álmodik, hogy minél több ilyen rangadón részt vehessen. Nagyon örülök, hogy nekem is megadatott ez a lehetőség. Már gyerekkoromban hallottam, hogy ez a meccs mekkora eseménynek számít. Akkoriban nem is néztük, hanem rádión hallgattuk. Amikor Magyarországra jöttem dolgozni, akkor már láthattam élőben is néhány derbit. A 6-0-s újpesti sikert volt szerencsém a Szusza Ferenc Stadionban megtekinteni, már az is hihetetlen élmény volt, pedig csak a lelátóról követhettem az eseményeket."

14:51 - Lisztes Krisztián - aki öt rangadón szerepelt - úgy véli, klasszikus hatpontos mérkőzés lesz a Fradi-Újpest.

14:49 - Martin Klein, a hazaiak friss szerzeménye szerint a Fradi-Újpest sokkal nagyobb presztízsű rangadó, mint a prágai derbi, a Sparta Praha-Slavia Praha.

14:47 - A Fradi szurkolói optimisták, még bíznak abban, hogy kedvenceik a dobogón végeznek. Videó.

14:45 - A mérkőzés előtt Rajczi Péter és Barczi Dávid, az Újpest labdarúgói is nyilatkoztak a Hathárom TV-nek. Barczi szerint csöppet sem csorbítja a rangadó súlyát, hogy kiesési derbinek is lehet titulálni a felek helyezése alapján.

14:43 - Détári Lajos, az FTC szakmai igazgatója a hatharom.com kamerája előtt elismerte, ez a mérkőzés unikum a magyar futballban, s mint ilyenre, nem csak a játékosok, hanem a szurkolók is kiemelten készülnek.

14:41 - A lilák jelenlegi kerete, de főleg a kezdőcsapata sokkal rutinosabb és sikeresebb "Fradi-ügyben", és ez talán most is döntő lehet. A zöld-fehérek kezdőjében nincs ott Lisztes Krisztián, a csapatkapitány Rósa Dénes és Tóth Bence sem, a vendégek összeállítása kreatívabbnak tűnik.

14:40 - 12. fordulóban mindkét gárda győzelemmel hangolt a derbire, a napokban pedig a háttérben történtek olyan dolgok, amelyek előrevetítik a szebb jövőt. A Megyeri úton az új belga tulajdonos mentheti meg a csődtől az Újpestet, az Üllői úton pedig a kormány sietett a Fradi segítségére azzal, hogy 12 milliárdos állami pénzből egy modern stadiont építtet a jelenlegi helyére

14:38 - Köszöntjük Kedves Olvasóinkat! Hamarosan kezdődik a 207. Fradi-Újpest rangadó az Albert Stadionban.

OTP Bank Liga, 13. forduló
FERENCVÁROS-ÚJPEST -3-0 (2-0)
Albert Stadion, 12400 néző, vezeti: Kassai Viktor (Kispál R., Ring Gy.)
Ferencváros: Jova - Maróti, Balog, Klein, Junior - Jovanovic, Otten, Józsi, Hakola (Abdi, 71.) - Pölöskey, Somalia (Lisztes, 84.). Cserepad: Ranilovic, Csizmadia, Morales, Tóth, Lisztes, Rósa, Abdi. Szakmai igazgató: Détári Lajos
Újpest: Balajcza - Szokol (Balogh B., 64.), Mihajlovics, Dvorschák (Rubus, 33.), Pollák - Markovics, Tajthy - Simon K., Kabát (Balajti, 75.), Barczi - Rajczi. Cserepad: Horváth T., Balajti, Magos M., Rubus, Balogh B., Zamostny, Egerszegi. Vezetőedző: Zoran Szpisljak
Gólszerző: Pölöskey (7.),  Somalia (37.) , Lisztes (90+2.)
Sárga lap: Józsi (8.), Junior (35.), Balog (62.), illetve Szokol (38.), Markovics (41.), Pollák (57.), Barczi (70.)
Tabella:
1. Debrecen 12 10 2 0 28 8 32
2. Győr 12 9 1 2 21 9 28
3. Honvéd 13 7 2 4 25 16 23
4. Diósgyőr 13 6 3 4 21 17 21
5. Videoton 12 6 2 4 17 9 20
6. Kecskemét 12 5 4 3 20 16 19
7. Pécs 12 5 4 3 18 23 19
8. Paks 13 4 5 4 25 28 17
9. Pápa 12 4 3 5 12 13 15
10. Vasas 13 3 6 4 13 16 15
11. Haladás 12 4 2 6 14 19 14
12. Siófok 12 2 6 4 9 10 12
13. Ferencváros 13 3 2 8 11 15 11
14. Újpest 13 3 2 8 17 24 11
15. Kaposvár 12 1 7 4 16 22 10
16. Zalaegerszeg 12 0 3 9 9 31 3