NB I

Kaposváron a 92. percben mentett pontot a Loki

Hiába dolgozott ki egy tucat helyzetet a listavezető Debrecen a Kaposvár vendégeként, Sisa Tibor együttese a csereként beálló Haruna 80. percben szerzett fejesével megszerezte a vezetést, de aztán a 92. percben befújt büntetővel egyenlíteni tudott a Debrecen.

Az OTP Bank Liga 10. fordulójának mérkőzésén akadtak hiányzó kulcsemberek mindkét oldalon, a vendégeknél a csapatkapitány Szakály Péter mellett Mészáros és Rezes sem utazott el Somogy megyébe, míg a hazaiaknál a góllövölista éllovasa, Milan Perics eltiltás miatt nem léphetett pályára.

Aktívabban kezdte a mérkőzést a Debrecen, az első 5-10 percben Bódi Ádám és Illés Gyula révén próbálta feltörni a kaposvári védelmet. Az első igazán nagy helyzet ennek ellenére mégis a hazaiak előtt adódott: Hegedűs fejelt remek ívben kapura egy beadást, de a kapufa megmentette Kondás Elemér együttesét a góltól. Nem sokkal ezután egy "vaktában" előrevágott labdát Coulibaly szelídített meg, de hiába vezethette egyedül a labdát Hajduch kapusra, a szlovák portás kivédte a csatár kísérletét. A félidő közepére kemény küzdelem és nagy mezőnymunka lett a jellemző, majd a játékrész vége előtt ismét a francia került ígéretes helyzetbe, de Hajduch ezúttal is túljárt az eszén.

Coulibaly több helyzetet hagyott ki
A fordulást követően Illés Gyula révén újabb vendég lehetőséget jegyezhettünk fel, majd Coulibaly fejelt mellé egy beadást - mintegy 7 méterről, senkitől sem zavartatva. Beszorította kapuja elé a Kaposvárt a hajdúsági gárda, szinte futószalagon adódtak ziccerek a vendég támadók előtt. A 63. percben Coulibaly lövését a gólvonalról vágták ki a hazai védők, majd Bouadla ollózását védte Hajduch. A Rákóczi  megúszta a "vérmes" debreceni rohamokat, fokozatosan jöttek ki a szorításból Sisa Tibor fiai, majd a 81. percben "szinte a semmiből" meg is szerezték a vezetést: Balázs Benjámin jobb oldali beadását a csereként beálló Haruna bólintotta Novakovics kapujába (1-0). Mivel már csak percek voltak hátra a mérkőzésből, érett a meglepetés, de a 92. percben a csereként beálló Yannickot Bank a saját tizenhatosán belül buktatta, amiért Szabó Zsolt befújta a tizenegyest. Az ítélet végrehajtója a ziccerek sokaságát elpuskázó Coulibaly volt, akinek álló labdából pedig már sikerült bevennie a majd' hét és fél méter széles kaput (1-1).

A játék képe alapján a Debrecen nem érdemelt volna vereséget, de amelyik csapat ennyi helyzetből képtelen betalálni a kapuba, az nem számíthat sok jóra egy mérkőzésen. A kaposváriak érthetően letörtek voltak a lefújás pillanatában, pedig a Videoton, a Ferencváros, és Paks után a DVSC sem tudta elvinni a három pontot pályájukról, igaz továbbra is várat magára a második bajnoki győzelemük. A Loki 10 fordulót követően is veretlen a bajnokságban és 26 pontjával a tabella élén áll.

OTP Bank Liga 10. forduló
Kaposvár Rákóczi FC - DVSC-TEVA 1-1 (0-0)
Kaposvár, 3000 néző, V: Szabó Zs.
Kaposvári Rákóczi FC: Hajduch - Okuka, Bank, Graszl (Mudresa), Jánvári - Hegedűs (Jammeh), Pedro - Pavlovics, Kulcsár, Balázs - Alekszeev (Dzsavad). Vezetőedző: Sisa Tibor.
DVSC: Novakovics - Nagy Z., Mijadinoszki, Simac, Korhut - Bódi (Kulcsár T.) , Varga J., Illés, Bouadla - Mikolics, Coulibaly. Vezetőedző: Kondás Elemér.
Gólszerző: Haruna (81. perc) ill. Coulibaly (90+2.)
sárga lap: Pedro (42.), Jánvári (77.), Kulcsár K. (91.), illetve Varga J. (22.), Illés Gy. (69.)