NBA rájátszás előzetes

Jackson tucatszor, a Bulls először nélküle, vagy valaki más?

Phil Jackson harmadik mesterhármasára hajt az utolsó idényében

  • Maruzsa István

Csütörtök hajnalban véget ért az NBA 2010-11-es szezonjának alapszakasza, és vasárnapra virradóra már el is kezdődik a rájátszás. Alább összefoglaljuk, amit eddig láthattunk a kosárlabda legjobbjaitól, és megmondjuk, hogy mire számítsatok tőlük a következő hetekben. Például, hogy miért dicséretes a Denver meccsenkénti 107,5 pontja, és miért ér mégis sokkal többet a Chicago Bulls 98,6-e. De arról is szót ejtünk, hogy összejöhet-e Phil Jacksonnak a negyedik tripálázása, amivel végképp a sportág királyává neveztethetné ki magát.

Bár a San Antonio Spurs hónapokon keresztül magasan az NBA legjobbjának tekinthette magát, az utolsó hetekben őket érő sérüléshullám miatt végül a záró játéknapon lecsúsztak az összesített első helyről, ami így a remekül hajrázó - sorozatban kilenc győzelmet arató - Chicago Bullsé lett. A Bikák tehát a kilencvenes évek csillogása és az azt követő visszaesés után újra komoly tényezőnek számítanak a ligában, de azért messze nem olyan jók, mint a Jordan-érában. Emiatt nem is nevezhetjük ki őket a legnagyobb esélyeseknek, hiszen ott liheg a nyakukban a Nagy Hármassal felálló Miami és a lassan öregedő, de még mindig csodákra képes Boston, nyugatról pedig a már emlegetett Spurs, a kétszeres címvédő Lakers vagy az örök esélyes, de eddig bajnoki címet még nem nyerő Dallas fenyegeti őket. No, meg persze a többiek...

Azok a csapatok, amelyek ugyan nem értek oda a dobogóra egyik főcsoportban sem, egyenként nézve mégis ők rendelkeznek a legjobb játékosokkal. Legalábbis a statisztikák szerint. Ilyen például Kevin Durant, az Oklahoma City játékosa, aki megvédte tavalyi gólkirályi címét, 27,7-es meccsenkénti pontátlaggal lett a mezőny legjobbja. A legpontosabb dobó azonban Nene a Denverből, ő a kísérleteinek 61,5 százalékát értékesítette. Érdekes, hogy az asszisztkirály az a Steve Nash lett (11,4 gólpassz/mérkőzés), aki a Phoenix-szel be sem került a rájátszásba.

Hozzá hasonlóan lemarad a playoffról a minnesotai Kevin Love, aki több mint 15 lepattanót szedett le meccsenként, de emellett is számos emlékezetes alakítása volt a szezon során. Novemberben például 31 pontot és 31 lepattanót szerzett a New York Knicks ellen, ezzel ő lett a tizenkilencedik NBA-játékos, aki ebben a két mutatóban harminc fölé jutott, de talán még különlegesebbé teszi a teljesítményét, ha azt is elmondjuk, hogy hasonlóra utoljára Moses Malone volt képes 1982-ben - sokat változott a játék. Emellett ő az a játékos, aki sorozatban a legtöbb dupla duplát (kétszámjegyű eredmény két mutatóban) érte el az ABA és az NBA 1976-os összeolvadása óta. Szám szerint 53-at, amivel szintén Moses Malone-t érte utol - illetve körözte le -, ő 1979-80-ben 51-re volt képes.

A védekezési statisztikák legfontosabbjai közül még a blokkolásokat kell kiemelnünk, amikben Andrew Bogut lett a legjobb 2,58-as átlaggal - ő sem lesz ott a Milwaukee-val a rájátszásban -, valamint a labdalopásokat, amikben a New Orleans-i Chris Paul lett a király 2,35-tel mérkőzésenként.

Derrick Rose és Carlos Boozer a Chicago Bulls egyik NBA-mérkőzésén 2010-ben

Ennyit az egyéni statisztikákról, nézzük, mi várható a rájátszásban! Ahogy már említettük a Keleti Főcsoportból jön a liga legjobbja, a Chicago Bulls (1. kiemelt). Mögötte a Miami Heat (2.), a Boston Celtics (3.), az Orlando Magic (4.), az Atlanta Hawks (5.), a New York Knicks (6.), a Philadelphia 76ers (7.) és az Indiana Pacers (8.) sorakozik. A legmagasabban kiemelt együttes a leggyengébbel találkozik, a második a második leggyengébbel, és így tovább.

Így tehát a Chicago Bulls-Indiana Pacers párosítással kezdjük a jósolgatást. Nos, nem sok jóra számíthat az Indiana. A Bulls ugyan messze nem az a csapat, mint a kilencvenes években, elsősorban a védekezésének köszönheti az eredményeit. Igaz, a Jordan féle gárda sem volt kutya a saját palánkja alatt, de a mostani Chicago csak a 19. legeredményesebb a dobott pontok tekintetében - a cikk elején említett 98,6-es átlaggal -, viszont csak a Boston kapott nála kevesebb pontot, és csak a Miami tudott nagyobb átlagos különbséget kialakítani az ellenfeleivel szemben. A Pacers átlagban alig több mint a dobásai harmadát értékesítette a Bikák ellen a négy egymás elleni mérkőzésükön, így talán az is jó eredmény lenne tőlük, ha meccset tudnának nyerni. Abban biztosak vagyunk, hogy a Bulls fog továbbjutni...

A Miami Heat-Philadelphia 76ers párharcot nem (vagy nem csak) a védekezés fogja eldönteni. Ha a Nagy Hármas (Bosh-James-Wade) beindul - és mondjuk mind harminc pont felett dobnak, és 10 felett lepattanóznak, mint március 27-én a Houston ellen -, akkor megállíthatatlanok. Ha viszont nem működnek jól együtt, akkor gondban lehetnek, és a nagy meccseken eddig szinte mindig volt valami gond. Rendre kikaptak a Bostontól, a Chicagótól és a Dallastól, így pedig esélyük sem volt arra, hogy megdöntsék az 1995-96-os Bulls 72-10-es mérlegét az alapszakaszban. Pedig ezt jósolták velük kapcsolatban. A rájátszásba való bejutás persze így is ujjgyakorlat volt a számukra, és a Philadelphia kellemes ellenfél lehet számukra a bemelegedéshez. A Sixersnek ugyanis jól jönne egy klasszis bedobó és/vagy egy erős nagyember, hogy kihasználhassa a Heat gyenge pontjait, de ilyenekkel nem rendelkezik. Tehát lehet, hogy egy, maximum két meccset elveszít, de a Miami ott lesz a következő körben...

A Boston Celtics-New York Knicks páros már a nehezebben tippelhetők közé tartozik. Előbbiek ugyanis nincsenek túl jó formában az All-Star hétvége óta, utóbbiak pedig erős keretet dobtak ugyan össze a csereidőszak végén, mégsem indult be nekik túl látványosan a szekér. A Boston a legerősebb a védelmét tekintve, viszont a mezőny utolsó harmadához tartozik, ha csak a támadást nézzük. A New Yorknál épp fordított a helyzet: a második legtöbb pontot dobták, de holtversenyben a harmadik legtöbbet is kapták. Tehát ha a kosárlabda jellegéből és különböző reguláiból adódóan nem olyan sportág lenne, amiben felváltva forognak veszélyben a kosarak, valószínűleg folyamatos öldöklő harcot láthatnánk a zöldek palánkja alatt. Ennél szerencsére izgalmasabbak lesznek a mérkőzések, és mivel a jó öreg NFL-mondást, miszerint "A meccset a támadók, de a bajnokságot a védelem nyeri meg.", ide is érvényesnek tartjuk, a Boston továbbjutására tippelünk...

Az Orlando Magic-Atlanta Hawks párharc a Dwight Howard és Jason Collins közötti egy az egy elleni párbajon dőlhet el. Amikor utóbbi a pályán volt, és le tudta venni a terhet a csapattársai válláról azzal, hogy lefoglalta a liga talán legjobb centerét, akkor több mint harminc százalékkal rosszabbul teljesített az Orlando, mint amikor a padon ült. Persze egy emberre építeni egy playoff-párharcot nem életbiztosítás, de a Magic sem nagyon tesz mást, mint hogy csatába küldi Howardot, és ha neki megy, jó, ha nem, akkor nem jó, de nincs mit tenni. Az nba.com szakértője szerint többször fog neki menni, mint ahányszor nem, mi pedig hiszünk neki, így szoros küzdelemben, de az Orlando győzelmére számítunk.

A Nyugati Főcsoport - néhány hete még - megkérdőjelezhetetlen ura, a San Antonio ugyan megingott az utolsó egy hónapban, de végül így is magabiztosan nyerte a konferenciát, és lett első kiemelt. Mögötte szoros küzdelemben második a Los Angeles Lakers, harmadik pedig a Dallas, míg utánuk az Oklahoma City (4.), a Denver (5.), a Portland (6.), a New Orleans (7.) és a  Memphis (8.) végzett.

A San Antonio Spurs és a Memphis Grizzlies közül egyértelműen előbbieket hoznánk ki favoritnak, ha nem küzdenének állandó sérülésekkel. De láthattuk, hogy Duncan kidőlését például nehezen viselték, és az utolsó meccsükön a szintén fontos Ginóbili sérült meg. A másik oldal viszont gyengébb játékerőt képvisel, így legfeljebb a teherbírásukkal győzhetik le a Spursöt. Ha bírják a térdek és egyéb ízületek, akkor a San Antonio lesz ott a főcsoport-elődöntőben...

Phil Jackson a Los Angeles Lakers edzőjeként a csapat egyik NBA-mérkőzésén 2010-ben

Los Angeles Lakers-New Orleans Hornets: a Lakers számára nem ez az igazi meccs. Az alapszakaszban a legtöbb pontot kapta tőlük a Hornets, így ezúttal is Phil Jackson fiai az esélyesek. Kérdés, hogy akarják búcsúztatni edzőjüket. A mester így is a valaha volt legjobb eddig megszerzett 11 bajnoki címével, de a negyedik Three Peat (sorozatban három bajnoki cím) igazán utánozhatatlan teljesítmény lenne. Sokan szokták kritizálni Jacksont azzal, hogy a Jordan vezette Bulls és a Bryant vezette Lakers élén ezeket a címeket nem volt nehéz megszerezni, de épp ő volt az, aki a gólkirály Jordanből fantasztikus védekező-játékost és csapatembert faragott, ő volt az, aki legalább a pályán össze tudta csiszolni Shaquille O'Nealt Bryanttel, és az is ő volt, aki szinte az alapoktól újra fel tudott építeni egy bajnokcsapatot Los Angelesben. Igaz, ez a csapat talán épp most a leggyengébb, de a New Orleans legyőzése így sem okozhat nekik gondot, hiszen a Hornetsből hiányzik David West, és Chris Paul sem teljesen egészséges. Ilyen körülmények között pedig azt sem tartjuk kizártnak, hogy a Lakers 4-0-s söpréssel zárja majd a sorozatot...

A Dallas Mavericks-Portland Trail Blazers párharcban háború várható. De legalábbis két hasonló erejű csapat kőkemény küzdelme. A Dallast már évekkel ezelőtt bajnoknak jósolták, ehhez képest egyetlen egyszer tudtak csak a döntőbe jutni, akkor is kikaptak a Wade-Shaq féle Miamitól. Mostanra már elkezdett kopni a sztárok gyorsasága, ennek megfelelően visszafogottabb lett a játékuk is, kisebb a felhajtás körülöttük, ez pedig még jót is tehet nekik. A Portlanddel viszont 2-2-re végeztek az alapszakaszban, minden meccset a hazai együttes nyert meg, azaz kinéz akár egy hétmeccses sorozat is. A pályaelőny a Dallasnál van, mégis azt mondatja velünk valami, hogy a Portland megy a következő körbe...

Végül nézzük az Oklahoma City Thunder-Denver Nuggets párosítást! Két egységes csapat, amelyek közül a Denver elpasszolta legnagyobb sztárjait az átigazolási szezon legvégén, és azóta sokkal jobban teljesít. Kérdés azonban, hogy az egység magában elég-e egy nagyon hasonló ellenfél ellen, amelyben azonban mégiscsak ott van a pontkirály. Szerintünk nem, ezért - ha nem is könnnyen, de - az Oklahoma City nyeri a párharcot...

Az NBA rájásztásának párosításai és a mérkőzések időpontjai:

NBA Keleti Főcsoport rájátszás 2011NBA Nyugati Főcsoport rájátszás 2011A csapatok nevei mellett a párharcok összesített állását, alatta az egyes mérkőzések dátumát, helyszínét és eredményét olvashatjátok. A párharcok négy megnyert mérkőzésig tartanak, így a csillaggal jelölt találkozókat csak akkor rendezik meg, ha azokra szükség lesz.