NB I

A Vasas vezetői Komjátira bízták a döntést Bárányos Zsolt ügyében

A mai napon több sajtóorgánum már kész tényként közölte, hogy a Vasas-Híd csapata felfüggesztette Bárányos Zsoltot. A játékos ügyével kapcsolatban péntek délután ült össze a klub vezetése Komjáti András vezetőedzővel.

Ezt követően a következő közleményt tette közzé Erdős László ügyvezető a Vasas-Híd csapatának hivatalos honlapján:

"A Nemzeti Sport pénteki számában megjelent, hogy Bárányos Zsolt játékjogát, egy internetes médiának (ti. a Hathárom.hu-nak) adott szerda esti nyilatkozata miatt, csütörtökön este felfüggesztette klubvezetésünk, mely ilyen formában nem helytálló. Ami tény, a nyáron a Lombard Pápától érkezett játékos olyan véleményt formált meg a csapat szakvezetéséről a szerda esti, AS Roma elleni gálamérkőzést követően, mely a világ bármely klubjánál megengedhetetlen egy profi labdarúgótól. Komjáti András vezetőedző mindezt jelezte a Vasas-Híd FC vezetőinek. Ha bármi problémája van egy játékosnak a szakvezetőkkel, azt házon belül, elsősorban az érintettekkel kell megbeszélnie, illetve gondjával fordulhat a klubvezetés felé is. Bárányos Zsolt hibázott, mikor nem ezt az utat választotta, nem ezt tette, s ennek nyilván lesznek következményei. Most azonban számunkra a legfontosabb, hogy három vereség után szombaton csapatunk legyőzze a szintén nullapontos Haladás együttesét. Mindenkinek tudomásul kell venni, összefogásra van szükségünk, hogy kilábaljunk a gödörből, azaz semmiféle belvillongást nem engedhetünk meg magunknak. Komjáti András vezetőedző kezében van a döntés, hogy számít-e Bárányos Zsolt játékára, pályára küldi-e a karmestert a szombati összecsapáson."