Videoton

Tóth Balázs már a hétvégén bemutatkozhat

A Videotonnal kedden hároméves szerződést kötő 29 éves középpályás minden papírja rendben van, akár már a szombati, Vasas elleni bajnoki mérkőzésen pályára léphet.

A vidi.hu híre szerint csütörtökön délután David Rechnitzer - a nemzetközi ügyekért- és az átigazolásért felelős koordinátor - arról tájékoztatta a honlapot, hogy minden irat a játékos rendelkezésére áll, ami szükséges ahhoz, hogy szombaton pályára léphessen. Amennyiben Paulo Sousa vezetőedző is úgy gondolja, Tóth Balázs a Vasas ellen ismét bemutatkozhat az NB I-ben. Érdekesség, hogy Tóth első élvonalbeli meccsét szintén a Vasas ellen játszotta.