EURO 2012

A portugálok nem bírtak a bosnyák "tarlóval"

Bosznia-Hercegovina gólnélküli döntetlent játszott avendég Portugáliával az Európa-bajnoki pórselejtező első mérkőzésén. Zenicában meggyűlt a játékosok, főleg a portugálok baja a "szántóföldre" hajazó talajjal, amely nagymértékben rányomta a bélyegét a színvonalra. Az mérkőzésen nagy részében a portugálok voltak fölényben, de a hajrában a bosnyákoknál két ziccert is elhibázott Ibisevic. A kontinenstornán való részvétel a keddi, lisszaboni visszavágón dől el.

Zenicában meggyűlt a játékosok, főleg a portugálok baja a "szántóföldre" hajazó talajjal, amely nagymértékben rányomta a bélyegét a színvonalra

A zenicai Bilino Polje Stadionban pocsék minőségű pálya fogadta a csapatokat, ez főképp a portugáloknak okozott nehézséget, és jelentősen lassította a játékot. Az első félidő kissé unalmas futballt hozott, a bosnyákok láthatóan a 0-0-ra törekedtek, a luzitánok sokkal kezdeményezőbbek voltak, amit a hat lövésük is mutatott, szemben a hazaiak egy lehetőségével. Fölényük ellenére igazán gólveszélyes szituációt a portugálok sem tudtak kialakítani. A 9. percben Meireles középről tesztelte Begovicot, a 19. percben Hélder Postiga estében lőtt a kapu fölé, a 37. percben Ronaldo jócskán a kapu fölé durrantott egy szabadrúgást. Nani kissé halovány volt a jobb szélen az első 45 percben, de a folytatásra javult a teljesítménye, ahogyan csapatáé is.

Paulo Bento együttese egyértelműen a győzelemre tört, de a talaj ellenük volt, az 51. percben Ronaldo balról a kapu bal oldala mellé tüzelt, nem sokkal később a kapu előtti kavarodásban Postiga 17 méterről tekert a bal felső mellé-fölé. A 64. percben Ronaldo sokadik lövését biztosan fogta Begovic, a másik oldalon bő tíz perccel később Ibiseciv a hazaiak addigi legnagyobb lehetőségét szúrta el, jobbról, éles szögből borzalmasan rúgott a labdába, ami jócskán elkerülte a hálót. A 81. percben még nagyobb lehetőséget szalasztott el a Hoffenheim támadója, jobbról 15 méterről, Rui Patrícióval szemben csúnyán a kapu fölé célzott. Az utolsó előtti percben Begovic mentette meg a góltól egy szöglet után a hazaiakat, majd Rui Patrício is bemutatott egy bravúrt.

Az langyosabb első, és izgalmas második félidőt követően gólnélküli döntetlennel ért véget a találkozó, az pótselejtező első felvonása után a portugálok tűnnek egy hajszállal esélyesebbnek.

A visszavágót kedden 22 órától rendezik Lisszabonban.

EURO 2012
Pótselejtező, első mérkőzés:
Bosznia-Hercegovina-Portugália 0-0