Kézilabda

Görbicz és Pálinger vezérletével a Győr kiütötte a Fradit

A női kézilabda bajnokság őszi szezonjának leginkább várt mérkőzésén a bajnoki címvédő Győri Audi ETO KC hazai pályán 37-20-ra győzte le a KEK-győztes Ferencváros csapatát.

A várakozásoknak megfelelően természetesen teltház várta a csapatokat Győrben, ahol a házigazda címvédő a KEK-győztes Ferencváros együttesét fogadta. A fővárosiaknál nem számolhatott Elek Gábor a sérüléssel bajlódó Zácsik Szandrára, a győrieknél viszont Konkoly Csaba valamennyi sztárjátékosát a parkettre vezényelhette.

Gyors gólváltással indult a találkozó, melyet az elejétől kezdve a Győr irányított. A Fradi 3-2-ig még tudta tartani a lépést a Győrrel, ekkor azonban Pálinger védéseinek is köszönhetően megléptek a Rába-partiak (6-2). Az első 10 perc végére "beállt" a négygólos differencia a két csapat között (9-5), de ennek ellenéreFotó: gyorietokc.hu negyedóráig inkább csak "tapogatóztak" a felek.  Aztán a  vendégek Kovacsicz vezérletével megkezdték a felzárkózést, feljöttek három gólra. Elek Gábor időkérése után valami azonban "eltört"  a KEK-győztesnél, ugyanis ahelyett, hogy tovább kapaszkodott volna a Ferencváros, a Győr fokozatosan meglépett. Pálinger Katalin egyre inkább belelendült a védésbe, a kivédekezett támadásokat gyors indítások révén pedig könyörtelenük kihasználta a BL-elődöntős. A 20. percben Löke harmadik góljával (12-7) már ötgólos volt a győri fór, de az a bizonyos "olló" csak tovább nyílt a két csapat között a játékrész hátralévő perceiben. A 25. minutumban Lekics átlövésből szerzett találata után már nyolc, Radicsevics két lerohanásból szerzett góljával pedig már 10 gól volt a két csapat közti különbség (19-9). A népligetiek szemmel láthatóan teljesen szétestek, míg a félidő hajrájában habkönnyű gólokkal hengerelt tovább ez ETO. 

A fordulás után a szélsővé avanzsált Görbicz Anita és Szucsánszki Zita vívott egymással gólpárbajt, de miután villámgyorsan szereztek két-két gólt, a Ferencváros irányítóját "cserben" hagyták társai.  A győriek tovább szárnyaltak, a 40. percre beállították a 20 gólos (!) különbséget is (31-11), ami után Konkoly Csaba szép fokozatosan a "b-csapatot" küldte fel a pályára. A Fradi közel negyedóráig képtelen volt bevenni a hazaiak kapuját, és ha Abramovics nem tartotta volna hátul a "frontot", bizony még ennél is nagyobb zakó lehetett volna a vége. Az jól látható volt, hogy a győri fiatalok lényegesen több hibával kézilabdáztak, mint az első sor játékosai, de a Fradinak ez is csak arra volt elegendő, hogy a mérkőzés végére 20 gólon belülre "lopakodjon".

Az őszi szezon leginkább várt mérkőzésén a Ferencváros Zácsik nélkül várakozáson alul teljesített, mert ugyan Európa legerősebb játékoskeretével bíró győriek otthonában ki lehet kapni, a mutatott játékkal és a küzdeni akarással egyáltalán nem lehetett elégedett Elek Gábor vezetőedző.

Ami a Rába-partiakat illeti: az idén Bajnokok Ligája-győzelemre hajtó alakulat olyan tempót diktált ezen a találkozón, amely nemzetközi szinten is remek teljesítménynek mondható. A kapuban Pálinger Katalin extraklasszis produkciót nyújtott (60 %-os védési mutatóval zárt ), a mezőnyben pedig Görbicz Anita, Eduarda Amorim, Heidi Löke és Ana Lekics is parádézott. A Győr immár közel hét éve, 2004. szeptember 26-a óta veretlen itthon az NB I-ben.

Női NB I
Győri Audi ETO- FTC-Rail Cargo Hungaria 37-20 (22-9)
Győr, játékvezetők: Horváth, Marton
GYŐR: Pálinger (kapus), Amorim 4, Görbicz 9 (3), Hornyák 1, Kovacsics 2, Lekics 3, Löke 7, Orbán 6, Palkó, Planéta, Radicsevics 4, Schatzl 1, Vérten. Vezetőedző: Konkoly Csaba
FTC: Abramovics, Pastrovics (kapusok), Cifra 1, Dajka 2, Deáki 1, Kovacsicz 7, Such, Szamoránsky, Szarka 2, Szucsánszki 4 (1), Szádvári 1, Tomori, Zácsik, Zsivkovics 2 (2). Vezetőedző: Elek Gábor.
Kiállítások: 6, ill. 10 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 5/3