NBA

Bajnokveréssel kezdődött a csonka szezon

  • VNA

A bajnok Dallas Mavericks hazai pályán kapott ki az NBA új szezonjának nyitó fordulójában.

Az észak-amerikai profi kosárlabda bajnokság 2011/12-es szezonjának első fordulóját rendezték vasárnap, ahol a ligában megszokott hagyományok jegyében karácsonykor találkozott egymással az előző szezon két döntőse. A Dallas Mavericks hazai közönsége előtt megünnepelte ugyan a bajnoki címet, amely a klub első bajnoki zászlójának felvonásával járt együtt, de ezt követően nem sok örömet okozott szurkolóinak. A kulcsjátékosait (Nowitzki, Kidd, Terry) megőrző Mavs alaposan átalakult a nyáron, több új játékosának (Carter, West) beépítése még nem történhetett meg a lockout miatt alaposan lerövidült felkészülési időszakban. A találkozó elején viszonylag hamar elhúzott a tavalyi döntőben 4-2-es vereséget szenvedő Heat, ahol LeBron James és Dwayne Wade vitték a prímet.

James éa a Heat simán győzött a bajnok Dallas vendégeként

A vendégek folyamatosan növelték az előnyüket, a harmadik negyedben 35 pontos Miami vezetésnél pedig a hatalmas verés is kinézett a Dallasnak. Végül a cseresorok csatájából jobban jött ki a Dallas, amely az utolsó negyedet 21 ponttal nyerte meg, de így sem tudott végül tíz pont alá kerülni. A mérkőzés legeredményesebb játékosa a vendégek All-Star klasszisa, LeBron James volt, aki 37 ponttal fejezte be a találkozót - Heat-játékos a szezon első találkozóján még sohasem szerzett ennyi pontot. A tíz lepattanót és hat asszisztot is összekuporgató James mellett Dwayne Wade is kivette a részét a bajnokverésből, aki 26 ponttal és nyolc lepattanóval zárta az amúgy nem túl izgalmas találkozót.

A Dallasnál a 23 pontig (közte négy tripla) jutó Jason Terry volt a találkozó legjobbja. Bár a mérkőzés elején első dobásából rögtön hárompontost dobott, a harmadik negyedben egy reklamálás után kizárták a Mavs új igazolását, a Los Angeles Lakerstől érkezett Lamar Odomot.

NBA - 1. játéknap
Dallas Mavericks - Miami Heat 94-105  (17-32, 24-30, 24-35, 29-8)