NB I

Itthon továbbra is magabiztos a Videoton

A Bajnokok Ligája-selejtező miatt csak a második fordulóban lépett először pályára a címvédő Videoton csapata, amely hazai pályán 4-0-ra kiütötte a tavalyi kiírás ezüstérmesét.

Paolo Sousa vezette fehérváriak már a mérkőzés legelején megszerezték a vezetést: az 5. percben Sándor adott remek labdát Vasziljevicsnek, aki két védőjét lerázva, a kifutó Csernyánszki mellett 10 méterről a kapuba lőtt (1-0). A korai vezetést megalapozta a győzelmet a Videoton számára, amely továbbra is támadás maradt. A vendég csapatból a 35. percben Berger játékvezető kiállította Barthát, aki nyújtott lábbal csúszott oda Sándor Györgynek. Az emberelőnyt két perc alatt kihasználta a Fehérvár: a spanyol Bracchi beadását követően Alves jutatta a hálóba a labdát - a paksi védők hathatós segítségével (2-0). A brazil találata gyakorlatilag eldöntötte a három pont sorsát, noha hátra volt még a második félidő is. Bartha piros lapja megpecsételte a paksiak sorsát

A folytatásban nem "aludt be" a Videoton, továbbra is a gólszerzésen ügyködtek a hazaiak. A 68. percben egy gyönyörű akció végén sikerült növelni a különbséget: Alves varázsolta a játékszert Vasziljevicshez, aki mellell levette, majd a kapuba passzolta 5 méterről a labdát (3-0).

A kegyelemdöfést Nikolics Nemanja vitte be: a honosított csatár a vége előtt 3 perccel 18 méterről remekül lőtte ki a hosszú sarkot, Csernyánszki kapusnak nem volt esélye a hárításra (4-0).

Az Európa Ligában csütörtökön hatalmas bravúrt végrehajtó Paks ezúttal "súlytalanul" futballozott, igaz, a mérkőzés nagy részét 10 emberrel játszotta le Kis Károly csapata. A Videotonnak sikerült feledtetnie a Sturm elleni BL-búcsút, a címvédő piros-kékek magabiztos győzelemmel kezdték az új szezont.

OTP Bank Liga, 2. forduló
Videoton FC - MVM-Paks FC 4-0 (2-0)
Székedfehérvár, Sóstói-stadion, 3238 néző, V:Berges
Videoton FC:Tujvel Tomas - Brachi, Lipták Zoltán, Vaskó Tamás, Horváth Gábor - Szakály Dénes (Szolnoki Roland 85'), Mitrovics Nikola, Sándor György, Vasziljevics Dusan (Nikolics Nemanja 70') - Walter, André Alves (Evandro 78') Vezetőedző: Paolo Sousa
MVM-PAKS:Csernyánszki Norbert - Heffler Tibor, Éger László, Fiola Attila, Báló Tamás - Bartha László, Sifter Tamás, Sipeki István (Gévay Zsolt 70'), Heffler Norbert (Hrepka Ádám 42') - Böde Dániel (Szabó János 41'), Magasföldi József Vezetőedző: Kis Károly
Gól: Vasziljevics (5.68.) Alves (37.) Nikolics (87.)
Sárga lap: Fiola 31', Magasföldi 80'
Piros lap: Bartha 36'