Ferencváros

Lipcsei öt éven belül átvenné a nagycsapatot

A Ferencváros ikonikus alakja jelenleg a másodosztályban szereplő FTC II vezetőedzője, de öt éven belül átvenné a "nagycsapat" irányítását is.

Lipcsei a tavalyi szezon előtt akasztotta szögre a futballcipőt, számos sikerben és kudarcban gazdag esztendő után. Az egykori középpályás első idényében a 12. helyet szerezte meg csapatával, amire saját bevallása szerint egyáltalán nem büszke, de úgy érzi, kihozta a maximumot a Ferencváros második csapatából.

Lipcsei Péter nem elégedettt"A helyezésre aligha lehetünk büszkék, de bárkivel is beszéltem - baráttal, szakmabelivel, szurkolóval -, azt mondta, ne keseregjek ezen, a helyezésnél jóval fontosabb, hány gyereket nevelek ki a nagycsapat számára. Engem persze kicsit bosszant ez a gyenge helyezés, a Fradihoz méltatlan szereplés, de sajnos azt kell mondanom, ebben a keretben éppen ennyi volt" - olvashatóak Lipcsei szavai a Nemzeti Sport vasárnapi számában.

A Ferencváros egykori kapitánya tudatosan építené fel edzői karrierjét, és azt mondja: öt éven belül a "nagycsapat" kispadjára is leülne.

"Öt éven belül jó lenne megvalósítani az álmaimat, mert ez a vágy dolgozik bennem, amióta abbahagytam a futballt, és az edzői pályára léptem. Addig persze sokat kell még tanulnom, de nem tagadom, már ez az elmúlt egy év is rengeteg tapasztalattal ajándékozott meg".