Európa Liga

Abdit ezért fizeti a Ferencváros - Prukner

Prukner László, a Ferencváros szakmai igazgatója és Geir Hansen, az Aslesunds megbízott edzője értékelte a két csapat Európa Liga selejtezőjétmérkőzését a meccs utáni sajtótájékoztatón.

Kjell Rune Sellin és Grúz Tamás (FTC, j) küzd a labdáért az Európa Liga-selejtező 2. fordulójának első mérkőzésén, a Ferencváros és a norvég Aalesund összecsapáson az Albert Flórián Stadionban. MTI Fotó: Illyés Tibor
A Ferencváros 2-1-re verte meg norvég ellenfelét az Európa Liga selejtezőjének második körében. A norvégok trénere úgy véli, jók az esélyeik a visszavágón.

"Meg vagyok elégedve a eredménnyel, nehéz mérkőzés volt, a fiúk szenvedtek a melegben. A Ferencváros úgy játszott, ahogy azt vártuk, úgy gondolom lesz esélyünk a továbbjutás kiharcolására. Egyenlő szintet képvisel a két együttes, akárcsak mi, a Ferencváros is hajtós csapat. Az időjárás miatt lelassultunk egy kicsit a szokott tempónkhoz képest" - jegyezte meg a norvégok trénere.

Prukner László szintén bizakodó az egy hét múlva sorra kerülő visszavágó előtt.

"Én kevésbé vagyok megelégedve, bár győztünk. Fegyelmezetten kell játszanunk Norvégiában, ott is meg kell mutatni, hogy egyenrangú partnerek vagyunk. Egy olyan helyzetből löttük a gólt, amire felkészültünk. A norvégok zártan védekeztek, nehéz volt ellenük játszani. Az előny nálunk van, nekik nyerniük kell a továbbjutáshoz. Liban Abdi a magyar bajnokság egyik legjobb játékosa, ezt már egy éve mondtam. Ez volt a felkészülés, amit végre végigcsinált, belátta azt, hogy ha nem áll be a sorba, nem kap lehetőséget. Azért fizeti a Ferencváros, hogy ilyen teljesítményt nyújtson. Nehéz három naponta úgy meccset játszani, hogy közben ilyen sokat utazunk, biztos, hogy Kaposváron változtatni fogunk az összeállításon" - mondta Prukner László a zöld-fehérek részéről.