Bundesliga

A Dortmund nevethet a tehetetlen riválisokon

A Bayern kétgólos előnyből kapott ki, a Leverkusen sem szerzett pontot

Sem a Bayer Leverkusen, sem a Bayern München nem tudta kihasználni, hogy a Dortmund csak döntetlent játszott a pénteki Schalke elleni ragadóján. Sőt, mivel mindkét üldöző kikapott, a 21. fordulóból is a sárga-feketék jöttek ki győztesen. Pedig a Bayern már nyerő helyzetben volt a Köln ellen, de a kiesőjelölt fordított. A Gyógyszergyáriak azonban betalálni sem tudtak Nürnbergben.

A Bajorok esélyeshez méltón kezdtek a kiesés ellen küzdő Köln vendégeként. A 22. percben Gomez az első góljukat is megszerezte Müller indításából. A spanyol felmenőkkel bíró csatár nagyszerűen tartotta magától távol a védőjét, és a kapuson is keresztül tudta passzírozni a labdát. (0-1)

A szünet előtt nem sokkal úgy tűnt, eldől a meccs, amikor Altintop ellépett a jobbszélen, és a tizenhatos vonaláról, azaz elég messziről kilőtte a hosszú alsót Rensing mellett. Talán kevésbé kellett volna meglepődnie a kapusnak. (0-2)

A szünet után azonban helyrehozta a hibákat a Köln! Az 54. percben Eicher indította Clemenst, aki a bizonytalanul kifutó Kraft mellett az alapvonal felé húzott, és higgadtan passzolt a kapuba. (1-2)

Néhány perc múlva pedig már döntetlen volt az állás, amikor egy szöglet után nem tudott rendesen felszabadítani a Bayern, és a jobbról belőtt labdát Peszko visszatette, Novakovic pedig befejelte. (2-2)

Müller fogja a fejét a Köln elleni meccsen

És még nem volt vége a meglepetéseknek, hiszen Novakovic duplázni tudott. A 74. percben egyedül indulhatott, és higgadtan elpasszolt Kraft mellett. (3-2)

A Bayern nem tudott válaszolni a hajrában, és óriási meglepetésre kikapott. Pedig ilyenre 13 éve nem volt példa a Köln ellen, és 445 meccs óta 2-0-s vezetésről sem szenvedtek vereséget. Ez a sorozat 1997 óta íródott.

Csakúgy, mint a második helyen álló Leverkusen, amely Nürnbergbe látogatott. Ezen a találkozón Eigler döntött, aki a 60. percben kipókhálózta Adler kapujának bal felső sarkát. (1-0) A hajrában a gólszerzőt második sárgája után kiállították, de így is behúzták a meccset.

A Borussia Dortmund két legnagyobb riválisa így nem tudta kihasználni, hogy a sárga-feketék csak egy pontot szereztek pénteken a Schalke ellen. Klopp együttesének így 12 pontra nőtt az előnye a Leverkusen és 15-re a München előtt.

Az előző héten megsérült Szalai Ádám együttese, a Mainz sokáig vezetett, de az utolsó pillanatban kapott gól miatt csak döntetlent játszott a Bremen ellen. A Wolfsburg ezúttal a Hannovertől kapott ki, méghozzá egy kapushibának köszönhetően. A 4. percben Sergio Pinto egy szabadrúgás után távolról lőtt kapura, Benaglio pedig bevédte a labdát.

Bundesliga, 21. forduló:

FSV Mainz-Werder Bremen 1-1 (1-0)
gólszerző: Schürrle (19.), illetve Pizarro (92.)

1899 Hoffenheim-1. FC Kaiserslautern 3-2 (2-0)
gólszerző: Sigurdsson (28.), Rudy (40.), Ibisevic (62.), illetve Hoffer (58.), Rodnei (59.)
kiállítva: Braafheid (79., 1899 Hoffenheim)

1. FC Köln-Bayern München 3-2 (0-2)
gólszerző: Clemens (55.), Novakovic (62., 73.), illetve Gomez (22.), Altintop (43.)

Hannover 96-VfL Wolfsburg 1-0 (1-0)
gólszerző: Pinto (5.)

1. FC Nürnberg-Bayer Leverkusen 1-0 (0-0)
gólszerző: Eigler (60.)
kiállítva: Eigler (86.)

Pénteken játszották:
Borussia Dortmund-Schalke 04 0-0

Később játsszák:
Borussia Mönchengladbach-VfB Stuttgart 18:30

Vasárnap játsszák:
Hamburger SV-FC St. Pauli 15:30
SC Freiburg-Eintracht Frankfurt 17:30